Quentin Tarantino: Cinema Speculation

Egy Tarantino-film megnézésénél csak egyetlen jobb szórakozás képzelhető el: közös mozizás Quentin Tarantinóval. A 60 éves rendező, mint az összes mozibolond gyerek, jó és rossz filmeken nőtt fel, és biztos, hogy a rosszakból látott többet. A legtöbb annyit ért, mint a westernek rosszfiúinak az élete: egy ötcentest. A mozi olcsó és szent hely volt, ahová el lehetett lógni, be lehetett szökni, el lehetett bújni és el lehetett veszni a filmekben. Ha Tarantino 2021-ben magyarul kiadott Volt egyszer egy Hollywood című kötete a filmváros képesített regénye, a legújabb, a Cinema Speculation privát olvasónapló az ikonikus művésztől. „A moziról akartam írni, és végül elmeséltem egy kicsit az életem történetét” – olvasható alcímként a Sepsi László fordításában megjelent könyv borítóján. Tarantino azt mondja, a film a vallása, Isten a patrónusa. Már gyerekként, aztán tinédzserként, majd felnőtt férfiként szabályokat fektetett le, szabályokat sértett, kérdezett és válaszokat keresett. Mi történik a Butch Cassidy és a Sundance kölyök végén a kimerevített képen? Meghaltak vagy mítoszként élnek tovább? Mi lett volna, ha nem Martin Scorsese rendezi a Taxisofőrt, és ha az a valaki úgy dönt, hogy a stricit nem egy fehér férfi (Harvey Keitel), hanem a „necces” forgatókönyvben eredetileg szerepelt fekete színész játssza, valóban zavargások törnek ki a mozik környékén? Miként lett a legnagyobb sztár Steve McQueen, aki mindenkinél jobban csinálta a semmit? Az új amerikai film ünnepelt hőse helyzeti előnyben van a kritikusokkal szemben: bennfentesként a lehető legközelebb került, így közelebb is visz a filmekhez és az alkotókhoz.