Okszana Vaszjakina: Seb

„Nem szeretett engem. Én pedig imádtam őt, görcsösen imádtam őt. Idővel ez az imádat csendes, mélyen gyökerező haraggá és fájdalommá alakult.” Mindezt a főhős elbeszélő gondolja az anyjáról, akinek az urnájával éppen a szibériai Uszty-Ilimszkbe tart, hogy ott temesse el, ahonnan az asszony származott, és ahonnan ő maga is útnak indult költői pályájára. Később másként közelít: „Sajnálom, hogy anya anélkül halt meg, hogy bevallottam volna neki, nem azért vagyok meleg, mert engem nem szeretnek a férfiak, hanem mert én a nőket szeretem.” A kegyetlenül őszinte könyv szerkezete leginkább az irodalmi Nobel-díjas francia Annie Ernaux műveinek felépítésére emlékeztet. Asszociatív gondolatfutamaiban családi és gyerekkori emlékek elevenednek meg, generációs traumák, szegénység, bántalmazás, alkohol, betegségek, kapcsolatfüggés, mellőzöttség. Ezt árnyalja a szibériai táj és Oroszország rendszerváltás utáni közege, amelyre jellemző, hogy az Urálon túli területeken még 2006-ban sem volt internet. A szövegbe a főhős saját verseit is beilleszti, és rövid esszékben elemzi viszonyát a költészethez, vagy a leszbikus típusokat, akikről saját tapasztalatból sokat tud. Az elbeszélői hang tárgyilagos, érzelemmentes, és emiatt a megrázó történetek még felkavaróbbakká válnak. Nyilvánvaló merészség volt a regény megírása. A főhős neve Okszana, akár a szintén leszbikus és költőként debütált szerzőé, aki ugyancsak Uszty-Ilimszkben született. Az efféle önfelvállalás, de akár a másság beismerése is kockázatos húzás Vlagyimir Putyin országában. Márpedig a szerző máig Oroszországban él. A Seb 2021-ben elnyerte a Novaja Szlovésznoszty (Új Irodalom) alapítvány díját, mely alapítvány működését 2022-ben jogi felülvizsgálatra hivatkozva felfüggesztették.