Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
ELINDULT A TRIVE BANK

Drága gyorsaság

Betartotta a lapunk hasábjain tavaly tavasszal (HVG, 2023. március 30.) tett ígéretét Engin Cubukcu, a Magyarországon bankot indító török Trive pénzügyi csoport vezérigazgatója: az ügyféligényekhez alkalmazkodó, kizárólag digitálisan igényelhető, ám korántsem olcsó fogyasztási gyorskölcsönnel lépett a piacra. Az egykori Sopron Bank krített licencét 2022-ben megvásárló, saját technológval dolgozó, a személyes interakct teljesen kikerülő Trive első körben 450 ezer forintos hitelt kínál 6 vagy 12 hónapra kiugróan magas – a jogszabályi maximumot csaknem elérő – 35,04 százalékos teljeshiteldíj-mutató (thm) mellett.

A hirdetmény szerint azonban mindez „már nettó 100 ezer forint havi jövedelemtől” elérhető, az igényléstől kezdve akár 15 perc alatt. Ilyen kis összeget ilyen rövid futamidőre és ilyen alacsony havi jövedelmi limittel másutt nem kapni. Az ehhez legközelebb álló ajánlat a konkurens Cofidisé, amely félmill forintot 37 hónapra ad 32,01 százalékos thm mellett, így az ügyfél havi terhe csak húszezer forint. A Trive 100 ezer forintos jövedelmű ügyfele ugyanakkor egyéves futamidő mellett a jövedelme csaknem felét költi törlesztésre, hat hónapos lejáratnál pedig a négyötödét. Ez utóbbira a jegybanki előírások szerint általában nem is volna lehetőség, csakhogy tavaly július 1-jétől az MNB úgy módosította az adósságfékszabályt, hogy azt az első 450 ezer forintos hitelfelvételig nem kell alkalmazni.

Mindezzel a magyar bankrendszerben hitelképtelen, pénzügyileg sérülékeny ügyfelek is gyorskölcsönhöz juthatnak, ám a Trive egy speclis adósminősítési megoldással megszűri őket. A hiteligénylés feltétele, hogy az adósnak egy, a havi jövedelmét fogadó pénzintézetnél netbankja legyen. Ebből kell a megelőző 90 nap pénzáramlását bemutatnia egy nemzetközi bankszámla-informács cég, a GoCardless közbeiktatásával. Ez utóbbinak az adós ad felhatalmazást arra, hogy hozzáférjen a szükséges adatokhoz, feldolgozza és továbbítsa azokat a Trive-nak.

Az első hallásra megdöbbentő megoldás törvényes és biztonságos az un PSD II. nevű, nyílt bankolást lehetővé tevő szabályrendszere alapján – erősítette meg a HVG-nek egy banki szakértő. E szerint – szigorúan az ügyfél beleegyezésével, az általa meghatározott célra – a valamely uns felügyelet engedélyével bíró harmadik felek adatokat gyűjthetnek az ügyfél bankjából, sőt pénzügyi műveleteket is végrehajthatnak az ő megbízásából. Jelen esetben a netbankba az adós lép be a saját titkos azonosítóival, és a Trive Credit alkalmazáson keresztül teszi láthatóvá a kívánt adatokat a ­GoCardless számára. A művelet pillanatok alatt lezajlik, szemben például a hosszasan beszerezhető, gyakran papíralapú, adott esetben hamisítható munkáltatói jövedelemigazolásokkal. Hasonló profilú cégek szolgáltatásait eddig is igénybe vették olyan magánügyfelek, akik több bankot használnak, és szükségük van arra, hogy a mobiljukon egyetlen alkalmazásban teljes körű, naprakész kimutatásokat kapjanak a pénzügyi pozícjukról. A lapunk által megkérdezett banki szakemberek szerint a számlainformács szolgáltatók szabályozottan működnek, de ezek a szolgáltatások az ügyfeleknek is újak, szokatlanok és bizonytalanságot kelt bennük, ha meg kell osztaniuk a kényes adataikat egy külső szereplővel egy olyan időszakban, amikor folyton azt hallják: vigyázzanak, nehogy illetéktelenek hatoljanak be a netbankjukba. A Trive által is alkalmazott hitelezési módszerben „benne van” a szokásosnál nagyobb bedőlési arány, ennek is megfelelő az erőteljes árazás.

A csoport Magyarországon működtet először bankot, amelyet kiindulópontként szán az általa digitálisan alulfejlettnek tartott kelet-közép-európai piacok meghódításához. Kis összegű fogyasztási kölcsönöket eddig Spanyolországban nyújtott. A csoport több kontinensre belépett befektetési szolgáltatásokkal, amelyeket viszont itt egyelőre nem tervez. A Trive Holding tulajdonosa Kasim Garipoglu török üzletember, az ő kezében van a GKG nevezetű, egyebek mellett ingatlan­üzletekkel foglalkozó cégcsoport is, amelynek korábbi vezetői sikkasztási botrányba keveredtek. ¬ Gyenis Ágnes