Elkapartsebhely

„Tanár vagyok, ezért mindig fontosnak tartottam, hogy foglalkozzak az irodalmi utánpótlással. A rendszerváltás előtti vidéken a fiatal írók nem jutottak mentorhoz, nem tudták megmutatni a szövegeiket” – mondja Zemlényi Attila, a Műút folyóirat egykori főszerkesztője, aki részt vett a Deákpoézis versenypályázat életre hívásában, majd a Szöveggyár tábort vezette Kabai Lóránttal, ahol középiskolásokat mentoráltak. Elmondása szerint ott formálódott a Vasgyári eklógák című dráma, a táborokat is a gyár területén szervezték. Kabait jóval korábban ismerte a borsodi Bruthália Alkotókörből. „Lóri már középiskolásként is jókat írt” – emlékszik vissza Zemlényi a 45 éves korában elhunyt barátjára, a költőre, íróra, vizuális művészre, akit még életében számos díjjal jutalmaztak. Többek között a Fiatal Írók Szövetsége által alapított Csáth Géza-díjjal, Sziveri János-díjjal. Miskolctól a Szabó Lőrinc-díjat, későbbi lakhelyétől, Erzsébetvárostól pedig az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat kapta meg. Utolsó elismerését a Zemlényivel közösen írt Vasgyári eklógák színdarabbal nyerte el a Miskolci Nemzeti Színház drámapályázatán. A városdrámát a miskolci színházban játsszák, a következő előadás február 16-án lesz. A mű fiktív és valós eseményeken keresztül mutatja be a miskolciak közös traumáját: a vasgyár megszüntetését, „elkaparását”. A szerzők magukat is elhelyezték a történetben: két pásztorként, akik kívülről szemlélik az eseményeket. „Jártam a gépgyár rémteli romjai közt, hol sorsokat vájt a penész zöld vasfalakra” – így kezdődik a pásztorok beszélgetése, ami a szerzők személyes élménye a húsz éve üresen kongó gyárépületről.