Csak óvatosan!

A márciusi lakásbiztosítási kampány – amikor az ügyfelek ingyenesen felmondhatják a biztosításukat és köthetnek újat – első napjai alapján a piac több mint 80 százalékát uraló négy biztosító (Alfa, Allianz, Generali, Groupama) koncentrációja nem csökken érdemben. A nagyok ugyanis beszálltak az árversenybe a kampány előzetes várakozások szerinti haszonélvezői, a Köbe, a K&H vagy a Gránit mellé. Az Insura alkuszcég szerint az első napokban mindössze 35,4 ezer forint volt az új kötések éves átlagdíja a tavalyi 48,7 ezerrel szemben, az összes lakásbiztosítás átlagos díja pedig 55 ezer forint. A napról napra érzékelhető áresésen felbuzdulva az online oldalakon keresgélők közül egyelőre csak minden tizedik köt új biztosítást. Az alkuszok várakozásai szerint a mintegy 3,3 millió szerződésnek legalább a tizede mozdul most meg; ennyi máskor egy év alatt szokott. Mindez azonban kevés ahhoz képest, hogy legalább kétmillió lakás alulbiztosított. Az alacsonyabb díjjal az ügyfél kifejezetten rosszul is járhat, ha a biztosítás nem terjed ki a számára lényeges kockázatokra. Egy szakmailag korrekten aktualizált lakásbiztosítás teljes éves díja akkor is emelkedhet, ha a biztosító enged az egyes résztarifákból – minderről azonban csak személyes konzultációval lehet kimerítően tájékozódni.