Pofon Erdogannak

Történelmi vereséget mért a magára talált török ellenzék a vasárnap tartott helyhatósági választáson az uralmon lévő, Tayyip Erdogan elnök vezette Igazság és Fejlődés Pártjára (AKP). A voksok majdnem teljes feldolgozottsága alapján az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) megtartotta Isztambult és Ankarát, a 16 milliós metropoliszban Ekrem Imamoglu, a fővárosban Mansur Yavas fölényesen vezetett. Mindkét politikus minden bizonnyal elnyerte második mandátumát, és pártja lehetséges elnökjelöltje lehet 2028-ban, amikor Erdogan mandátuma lejár. A CHP jelöltjei sorra nyertek a nagyobb városokban, például Izmirben, Bursában, Adanában, Antalyában, és számos olyan kisvárosban is, amely eddig az AKP hátországának számított. A több mint két évtizede hatalmon lévő Erdogan pártja soha ilyen rosszul nem szerepelt választáson, a CHP országosan is több szavazatot kapott nála. Az ellenzék legfőbb erejének győzelme azért is jelentős, mert a tavaly tartott elnökválasztáson a vártnál rosszabbul szerepelt. Szakértők szerint ezúttal Erdogannak nem volt hiteles üzenete, az infláció 70 százalék körüli, a gazdaság romokban hever, a több mint egy évvel ezelőtti pusztító földrengés után a helyreállítás döcög. Az elnökként elsöprő hatalmat élvező, a vereségét elismerő Erdogannal szemben a városok közvetlenül választott polgármesterei jelentős befolyással bírnak. Megfigyelők szerint Erdogan abban bízott, hogy jó szereplés esetén alkotmányt módosítva 2028-ban is indulhat az elnökségért, ami most valószínűtlennek tűnik.