„Három elnök jött a városba, és egyikük sem azért, hogy bíróságon jelenjen meg” – üdvözölte Joe Biden hivatalban lévő, valamint Barack Obama és Bill Clinton volt demokrata elnököket, és szúrt oda egyet a republikánus Donald Trumpnak Stephen Colbert amerikai műsorvezető-humorista, aki moderátorként szerepelt a múlt csütörtöki kampánypénzgyűjtő gálán, a New York-i Radio City Music Hall koncertteremben. A zárt körű esemény – ahol nem készülhettek mozgóképek, és a fehér házi tudósítóknak csak a töredéke kapott meghívást – új rekordot felállítva egyetlen este 26 millió dollárt hozott az újraválasztásáért küzdő Biden kasszájába. Ez hatmillióval több, mint amennyit Trump egész februárban összeszedett.
Az esemény egyben politikai erődemonstráció volt a közvélemény-kutatásokban rosszul álló Biden mellett. A három politikus kedélyesen beszélgetett a pódiumon, a végén pedig mindhárman pózoltak a jelenlegi elnök kedvenc napszemüvegében, a Ray-Ban Aviatorban. 2008-ban a hármójuk útja keresztezte egymást: Obama és Biden indult a demokrata elnökjelöltségért, Clinton pedig a feleségét, Hillaryt segítette. Obama lett a befutó, majd nyert az elnökválasztáson is, a korán kiszálló Bident alelnökének, Hillary Clintont pedig külügyminiszterének kérte fel.
A Radio City Music Hallban ötezren hallgatták a 62 éves Obamát, a 77 éves Bill Clintont és a 81 esztendős Bident, valamint a fellépőket. A legolcsóbb jegy 225 dollár volt, a három elnökkel – ez a megszólítás hivatalos eseményeken a volt elnököknek is jár – 100 ezer dollárt kóstált a közös fotó, 250 ezerért részt lehetett venni az eseményt követő fogadáson, ennek duplájáért pedig egy még szűkebb körű találkozón. A first lady, Jill Biden és DJ D-Nice az afterpartyn félezer adományozót látott vendégül.
Míg Biden mellett felsorakozott két volt demokrata elnök – a harmadik, a 99 éves Jimmy Carter a georgiai otthonában hospice ellátást kap –, Trump magányosan kampányol, még volt alelnöke, Mike Pence sem támogatja. Az egyetlen élő republikánus exelnök, George W. Bush hallgat Trumpról, és ha időnként megszólal, bírálja pártja izolacionista fordulatát. A kampánypénzgyűjtésben Biden mögött alaposan lemaradt republikánus elnökjelölt is igyekszik nagyot kaszálni, s természetesen azon van, hogy riválisán túltegyen.
A floridai Mar-a-Lago nevű birtokán szombaton a kiszivárgott hírek szerint 33 millió dollár a cél. Az este házigazdája John Paulson New York-i milliárdos befektetésialap-kezelő, de ott lesz az ufókban és paranormális jelenségekben hívő Las Vegas-i üzletember, Robert Bigelow, a korábbi kaszinómogul Steve Wynn, valamint a manhattani élelmiszerüzletekből meggazdagodott John Catsimaditis is. A vendégektől 250 ezer dolláros kampányhozzájárulást várnak, aki 814 600 dollárt ad, az „elnöki támogató” címmel dicsekedhet. Ez utóbbi a maximum, amit a Trump-kampány és a republikánus párt országos bizottsága (RNC) megállapodása alapján szponzor adhat. Minden résztvevő kap egy személyes, dedikált példányt a Trump elnökségének négy évét megörökítő vaskos fotóalbumból. ¬