Talpon Magyar
Fülszöveg
Tartalomjegyzék
Hamvay Péter

TalponMagyar

Vágtat a magyar belpolitika fekete lova: Magyar Péter immár másodjára tudott tömegeket megmozgatni. Lehet hazárdjátékosként tekinteni rá, bár eddig minden lépése bejött, vagy egy szappanopera főszereplőjeként – mint tette azt a miniszterelnök –, de az vitán felüli, hogy a sorozat minden újabb részét körmöt rágva várja az Orbán-rendszerbe és a hozzá asszisztáló ellenzékbe beleunt közönség. Amely nagyvonalúan túllép Magyar megkérdőjelezhető magánéleti tettein, és azon, hogy a tüntetésekkel együtt járó költségeket részben a NER kegyeltjeként kereste meg. Magyarország rovatunk cikke ezt a titkot is próbálja megfejteni, megállapítva, hogy Magyar sikere főleg abból fakad, hogy nem kérdezi, ki honnan jött, és igyekszik visszavenni a magyarság és a nemzet Fidesz által évtizedek alatt sikerrel kisajátított fogalmait, jelképeit. Hogy Magyar a Fideszre is komoly veszélyt jelent azzal, hogy a tőle eltávolodott, ám az ellenzéki pártokhoz meg nem érkezett tömeget is meg tudja szólítani, maga a NER vallja be azzal, hogy egyre több közpénzt költ ennek ellenkezője bizonygatására. Lehet bírálni az ellenzéki oldal Messiás-várását, de azt nehéz tagadni, hogy az egymással vitatkozó, ezerfejű ellenzék hozta létre azt a piaci rést, amibe Magyar most betette a lábát. A választók joggal érezhetik, hogy az ezer botrány által megtépázott, megújulásra képtelen Orbán-rendszer és a mélyponton lévő ellenzék mocsarában az utolsó szalmaszálba is bele kell kapaszkodni. Könnyen lehet éppolyan talmi remény ez, mint az eddigiek, de a pillanat most Magyaré, kérdés, meddig tudja uralni.