„2023-ban jó évet zárt a Dacia, az eladások globálisan 15 százalékkal nőttek. Európában ennél is nagyobb volt a bővülés, itt a magánvásárlói piacon 8,3 százalékosra bővült a piaci részesedésünk, ezzel a második helyre kerültünk” – mondta a HVG-nek Xavier Martinet, a cég marketingért és eladásokért felelős alelnöke.
¬ A Dacia korábban két alapmodellt gyártott, jövőre pedig már öt lesz. Nem vész el így az az előnyük, hogy viszonylag szűk volt a választék, ezért alacsonyan lehetett tartani az árakat?
Örömteli, hogy valamennyi alapmodellünknél nőttek az eladások, így volt ez az elektromos Springnél is. Ez azt mutatja, hogy működik az a stratégiánk, hogy növeljük a modellválasztékot. Idén dobjuk piacra az új Dustert, jövőre pedig a Bigster érkezik, így azzal már ötre nő az alapmodellek száma. Dolgozunk még egy-két modellen, de nem szándékozunk 10-15 modellt forgalmazni, mert ez már nem lenne összhangban a stratégiánkkal.
¬ Mennyire fontosak önöknek az elektromos modellek?
A cég annak köszönhetően képes tartani magát a startégiájához, hogy része a Renault-csoportnak. A Renault élharcos az elektromos autók piacán, hamarosan öt elektromos modellje is lesz. A Dacia ezzel szemben arra összpontosít, hogy meghatározó szerepe legyen a megfizethető, alacsony szén-dioxid-kibocsátású járművek piacán. Azért alkottuk meg az elektromos Springet, mert azt akartuk, hogy meglegyen a magunk városi autója, s tudjuk, hogy a belvárosokba behajtás korlátozása miatt egy ilyen jármű csak villanymeghajtású lehet. De itt megállunk, és továbbra is odafigyelünk a LPG-autógáz piacára, mert úgy véljük, ez a szén-dioxid-kibocsátás korlátozásának egyik leghatékonyabb módja. De nemcsak az LPG-re alapozunk, tavaly mutattuk be a Jogger hibrid változatát, erre irányul jelenleg a megrendelések negyede. Az új Dusternek is lesz két hibrid változata, az egyik „lágy”, a másik konnektorról tölthető.
¬ Úgy tűnik, a Renault és a Dacia is a fiatalabb generációt igyekszik megszólítani. Nincs verseny a két márka között?
Fontos, hogy pontosan határozzuk meg a különbségeket, mert ezzel tudjuk maximalizálni piaci jelenlétünket. Tavaly mindkét márka növelte piaci részesedését, ez azt mutatja, hogy jól tudtunk együttműködni, és a piac különböző szegmenseire összpontosítva nem vetélkedtünk egymással.