Marina Sztyepnova: Város a szakadék szélén

A férjének magát mindenben alávető anya, a családját legtöbbször „csak” verbálisan bántalmazó rideg apa. Ilyen a főhős Ogarjov gyerekkori világa. Nem csoda, hogy ki sem állhatja az erőszakot, ez a katonaságnál a gyengeelméjűség csúcspontját jelenti számára. Mégis a seregben történik valami, ami miatt az álmatlan éjszakákat követelő magolás árán is orvos lesz, méghozzá a város legjobbja. Pácienseinél ránézésre megállapítja a pontos diagnózist. Az egyik drága moszkvai klinikán találkozik későbbi feleségével, Ányával, aki szintén orvos akart lenni, de egy furcsa eset visszarettentette a felvételitől. Ez összefügg azzal a különös képességével, hogy első pillantásra észreveszi, ki az, aki átlagos külseje ellenére valamilyen súlyos lelki, mentális problémával küzd. Imádja Ogarjovot, de a férfi érzelmek nélkül veszi feleségül. Elfogadja a mindenre kiterjedő gondoskodást. Tizenhárom évvel később beleszeret azonban a nála jóval fiatalabb Maljába, és kurta telefonbeszélgetésben szakít a feleségével. Az európai képzőművészetért rajongó Ogarjovnak még útlevele sincs, Malja pedig már bejárta a fél világot, több nyelven beszél. Azonos az irodalmi érdeklődésük, de bármit kérdez a lány múltjáról a férfi, csak azt a választ kapja, „Nebeszéljünktöbbeterrőljó?”. A rejtély nyitjához tragédia vezet el. Ezzel a szépen tervezett könyvborító szerelmi és természetfeletti szálra utaló mondata be is teljesült. Ám ennél jóval több rétű az oroszul a 2010-es évek elején írt regény, akár a szerző korábbi, Lazar asszonyai című műve. Most leplezetlen valójában tárul fel Moszkva, ahol a végeláthatatlan dugók miatt csoda, ha egy közeli, sürgős találkozóra háromnegyed óra alatt oda lehet érni. Feltárul a „lábszagú” társadalmat mételyező korrupció és protekció. Nem sok különbség van „a világ legboldogabb nemzete, a Szovjetunió emberei” és a peresztrojka utáni orosz oligarchák mentalitása között. A néplélek problémájára Malja egy metaforával mutat rá: érthető, hogy nincs az oroszoknak százéves boruk és öt évig érlelt sajtjuk: „Oroszországban csak túrót csináltak. Már reggelre elkészült. Estére pedig meg is savanyodott. De az estét még meg is kellett érni. Többet senki sem remélt.” A regény fordítója, Teleki Anna elegánsan vette az akadályokat, amelyeket az irodalmi vendégszövegeket vagy akár részletes boncolási jegyzőkönyvet is tartalmazó regény görgetett elé.