Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
13. ALAPTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁS

A gránit foltozgatása

A bicskei pedofilbotrány nyomán, hirtelen reakcként a kormány még febrrban beterjesztett egy alaptörvény-módosító javaslatot, ám azt máig nem fogadta el a parlament. Nem véletlenül. Mint a múlt héten kiderült, az eredeti szöveg pontatlan volt, ezért Vejkey Imre kormánypárti képviselő módosította. Eredetileg elvették volna a köztársasági elnök kegyelmezési jogkörét minden olyan esetben, ha kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekményről van szó. Ez azonban a bűncselekmények túlságosan tág körét ölelte volna fel, ezért Vejkey módosítója alapján sarkalatos törvényben részletezik majd, mely bűncselekmények nyomán nem adhat majd kegyelmet az elnök. Az államfő egyébként ugyanezen módosító nyomán egyedül marad a kegyelmezési jogkörrel, mert a jövőben az igazságügyi miniszternek nem kell ellenjegyeznie ilyen döntéseit. A febrri javaslatot kiegészítené még Kósa Lajos és Tessely Zoltán is. Kósa javaslata szerint szintén sarkalatos törvény határozza meg a Magyar Honvédség, illetve külföldi csapatok magyarországi állomásozását és határátlépést igénylő mozgását. Tessely javaslata pedig a parlament kétharmados döntéséhez kötné az európai uns közös hitelfelvételhez való hozzájárulást.