Ujjal mutogatnak

Az iPhone példájára hivatkozik a német Ameria vállalkozás, mondván: az Apple új világot nyitott azzal, hogy eltüntette a billentyűket a mobiltelefonokról. A heidelbergi cég hasonló forradalomra készül a billentyűzet nélküli laptoppal, amely pusztán mozdulat- és hangvezérléssel működik, ráadásul mesterséges intelligenciára is épít. A kívülállók szemében szinte ismeretlen cég azzal büszkélkedik, hogy az összes nagy laptopgyártó érdeklődik a technika iránt, de az Ameria inkább maga gyártaná (vagy gyártatná) a számítógépeket. Ezt tükrözi a program munkacíme: Maverick (a maga útját járó). A mozdulatvezérlés leginkább ahhoz hasonlít, amit évek óta alkalmaznak a játékkonzolok kezeléséhez: a képernyő csücskében apró kamerák figyelik a felhasználó kezét. Azt is regisztrálják – és ez a VR-szemüvegekre emlékeztet –, hogy merre néz az ember. A hangvezérlés sem ismeretlen, de ezeknek a módszereknek az Ameria által bevezetni szándékozott kombinációja újszerűnek tűnik. A képernyő külön szemüveg nélkül is térhatású. A terméket a jövő év végén dobnák piacra. Az alapító-cégvezető, Albrecht Metter ambíciója szerint a vállalatirányítási rendszeréről ismert SAP mellett az Ameria Németország másik nagy szoftvercége lehetne a világpiacon.