Norman Ohler: Kemény anyag
A bázeli villamoson utazó férfi nem tudta eldönteni, megnyalja-e a bélyeget, amit pár perccel korábban kapott egy rég nem látott barátjától. Mi történhet, gondolta, legfeljebb elmegy a végállomásig, és ha nagyon beüt, a trip akárhányszor megismétlődik oda-vissza. Végül is az idő végtelen, keresztül-kasul utazni benne jó. Ma is vitatott, hogy a Kemény anyag szerzőjének tárcájában tartott bélyeg – amit közlése szerint végül is nem próbált ki – kényeztető, a kreativitás szintjét megemelő drog vagy a személyiség torzulásait korrigáló gyógyszer. A pokol és a mennyország megértéséhez, az ördögök csörtetéséhez vagy az angyali szárnyaláshoz csak egy pszichedelikumra van szükség, és az „anyagok anyaga”, az LSD éppen ezt tudja, állította a kémikus Albert Hofmann, aki 102 életéve alatt soha nem kételkedett a szer varázserejében. Az LSD-nek mindig túl rossz volt a híre ahhoz, hogy eljöjjön egy olyan utópisztikus világ, ahol a használatával mindenki boldogan és lazán vigyorogna, és ahol a gondosan megtervezett orvosi adagolásával az öregkorban leblokkolt agyi funkciókat újra mozgásba lehetne hozni. Így a demencia – a bizonyos kalkulációk szerint 2050-ben minden ötödik földlakót érintő betegség – nem lesz többé lassú és rosszul működő álom. Norman Ohler a korábban Totális kábulat – Drogok a Harmadik Birodalomban című könyvével feltűnést keltett német író az egykori Sandoz, ma Novartis nevű svájci gyógyszeróriás archívumában kezdte meg a kutatást, majd körülnézett a sajtot művészi lyukakkal kombináló Emmentalban, ahol az ottani klíma kiválóan alkalmas az anyarozs, az LSD fő hatóanyagát képező élősködő gomba szaporodásához. A Kemény anyag Farkas Tünde fordításában végigvezet a XX. század tízes éveitől a boldogságdrogként definiált LSD bódító karrierjén, amikor a második világháborút követően nagyhatalmi manipulációs játékok zsaroló eszközeként taktikai fegyver volt, egészen odáig, hogy a kulturális legenda látnoki erőt megsokszorozó hippidrogként azonosította.
Látogatóban Picassónál – Juan Gyenes
Három helyszínt, nyolc évet ölel fel a XX. század képzőművész zsenijének és a spanyol királyi udvar magyar származású fotográfusának rendhagyó barátsága. A Látogatóban Picassónál – Juan Gyenes című kiállítás fő témája a kapcsolatuk, amit a fotóművész háromfelvonásos irodalmi műnek nevezett. „Az első felvonás a megismerkedés volt, a második Picasso lefényképezése, a harmadik, amikor meg tudtam mutatni neki a felvételeket.” Van valami bensőséges, meghitt párbeszéd a kiállított tizenkilenc eredeti fekete-fehér kép, a kiválasztott fotókhoz kapcsolódó művek reprodukciója, valamint az egyetlen színes kép között. Az utóbbi Jacqueline Roque-ot, Picasso második feleségét ábrázolja immár a mester nélkül. A felvételek egyedülállóak, mintha ellátogatnánk a festő mindhárom otthonába a francia Riviérán. A szomszédos kisvárosokban – Vallaurisban, Cannes-ban, Mougins-ban – lévő villák kertjében, kerámiaműhelyében, műtermeiben leshetjük meg Picassót, miközben alkot, pihen, sétál művei között. Első találkozásukkor Picasso megosztotta Juan Gyenessel egyik híressé vált mondását, ami mindkettőjükre igaz volt: „Tehetek én arról, hogy többet látok, mint mások?” A magyarul is megjelent Barátom, Picasso című könyv szerzőjeként is ismert Juan Gyenes Kaposváron született Gyenes János néven. A Színházi Élet fotósaként Budapest és Bécs zenei, társasági eseményeit örökítette meg. Lencsevégre kapta többek között Bartókot, Kodályt, Lehárt, Prokofjevet, Toscaninit. Az 1930-as években Londonban és Párizsban élt, 1938-ban a The New York Times kairói tudósítója volt. 1940-ben telepedett le Madridban, stúdiójában világhírű művészek fordultak meg, mint Dalí, Picasso, Miró, Chaplin, Karajan, Rubinstein. Elsőként készített felvételt a leendő I. János Károly királyról, akkor lett a királyi család hivatalos fotósa. Az 1995-ben, 82 éves korában elhunyt Juan Gyenes kiállítása ősszel Kaposváron, a szülővárosában is látható lesz.
Piotr Anderszewski: Bartók, Janácek, Szymanowski
A lengyel arisztokrata apa és magyar zsidó anya gyermeke a Nyugtalan vándor című portréfilmjében elragadóan mesél lengyel és magyar gyökereiről. Piotr Anderszewski világjáró pianista, számtalan díja jelentős részét a lemezfelvételeiért kapta, legutóbbi albumát annak a három kelet-közép-európai komponistának a zongoraműveiből állította össze, akik a múlt század első évtizedeiben népzenei alapokon forradalmasították a zeneművészetet. A magyar Bartók Béla és a lengyel Karol Szymanowski egyidősek voltak, a cseh-morva Leos Janácek az apjuk lehetett volna, de a lemezen szereplő műve időben közel áll a másik kettőéhez. Janácek sorozata, az Egy benőtt ösvényen morva népzenei motívumokra épül, és annyira népszerű, hogy mindenféle hangszerre és együttesre átírták már a cimbalomtól a tangóharmonikán át a vonósnégyesig. Ezen a lemezen úgy hangzik, mintha a természetbe kihelyezve, szabad térben lebegő zongorán játszanák. Szymanowski az 1920-as, 1930-as években rendkívül népszerű komponista volt. Ma Anderszewski az ő legfőbb propagandistája. Műveinek felvételéért már begyűjtött néhány díjat. A lengyel táncokra fogalmazott zenedarabok chopini gyakorlatát Szymanowski elevenítette fel. Ezekből öt mazurkát hallunk a lemezen. Bartók 1908-ban komponált 14 bagatellje a legforradalmibb a forradalmi művek között. A hallgatókat megosztotta, a zongoristákat elképesztette. Az egyik darabban a jobb kéznek négy kereszt, a balnak négy bé van előírva. Ilyet még zongorista addig nem látott. Ütemjelzés nélküli művet se nagyon. Van a bagatellek között bitonális és atonális kompozíció. Anderszewski a roppant szellemes, dinamikus, csúfolódó egy-két perces bagatellek mellett a sorozat vége felé megszólaló siratódalt és a Geyer Stefivel való szakítás fajdalmát őrző Lento funebrét is lenyűgözően adja elő.
Online Japán Filmfesztivál
Gyönyörű áttűnésekkel és a tanító-kisdiák viszonyt szemléltető könnyes történettel örvendeztet meg az 1954-ben bemutatott Tizenkét szempár, amely a legkorosabb résztvevője a Japán Alapítvány szervezésében megvalósuló négyhetes online filmfesztiválnak. A szervezők 23 alkotást és két minisorozatot választottak ki a japán filmtermés legjavából. A hajdan Golden Globe-díjas Tizenkét szempár kezdetén 1928-at írnak, egy fiatal tanítónő ekkor veszi át az első osztályt a Japán-tenger egyik szigetén, és megbotránkoztatást kelt a szegények lakta környéken, amiért nem visel kimonót, és biciklivel jár munkába. A szereplők történetét 1946-ig követi nyomon a kamera, amikorra a tuberkulózis és a háború következtében már csak néhány szempár néz vissza a szeretett pedagógusra, közülük az egyik fiúé már nem néz, mert megvakult. A legfiatalabb fesztiválszereplő a Japán Filmakadémia Díján idén 10 jelölést begyűjtött Anime Supremacy!, amely olyan fiatalokról szól, akiknek szenvedélyük a nagy szemű, vékony testű figurákkal dolgozó, jellegzetes japán rajzfilm. E kategóriából fellelhető a fesztivál kínálatában a klasszikus Kimba, a fehér oroszlán című film. Forgatni akarnak az 1970-es években játszódó Single8 című film középiskolásai, akiket a Star Wars világa vont a bűvkörébe. A BL Metamorphosisnak két nő a főszereplője, akik szintén rajonganak, ők történetesen a mangák iránt, és ennek köszönhetően kötnek generációkon átívelő barátságot. A The Lone Ume Tree szívszorító történet egy középkorú autista férfiról és az őt egyedül nevelő idősödő édesanyjáról. Megható családi dráma a Father of the Milky Way Railroad című film is, amely Mijazava Kendzsi japán író életét mutatja be. Ajánlanak szamurájvígjátékot (We’re Broke, My Lord!), ahol a földesúrnak választania kell: vagy adósságot törleszt, vagy harakirit követ el. Egy akcióvígjátékban (Baby Assassins) két tinilány jól képzett bérgyilkosnak mutatkozik. Lesz kedvencük a romantikus és szórakoztató filmeket kedvelőknek, az önismeretet keresőknek, a veszteségfeldolgozás témája és a road movie műfaja iránt érdeklődőknek, akárcsak a horrorrövidfilmek kedvelőinek. A magyarul is feliratozott filmeket a https://jff.jpf.go.jp/watch/jffonline2024/hungary weboldalon lehet elérni.