Gazdaság 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
MNB: FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI KRITIKÁK

Téves értelmezések?

Számos sajtóorgánum csak a felügyelőbizottsági (fb) jelentés töredékét mutatta be, nem hangsúlyozta, hogy a testület ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Nemzeti Bank 2023-as beszámolóit, megállapítva, hogy az MNB törvényesen végezte a tevékenységét – közölte a jegybank. Pedig a „sajtóorgánumok” csupán kiemelték a testület kritikus megállapításait – egyebek mellett az intézmény működési költségeinek megugrásáról, a lnyvállalatok gazdálkodásának ellenőrzését nehezítő tényezőkről és arról, hogy egyes fejlesztések nem kellően átláthatóak. Az építési projektek nagy része például nem beruházásként jelenik meg, hanem tőkejuttatást ad a jegybank a kivitelezőnek vagy az MNB-Ingatlan Zrt.-nek (amelynek saját tőkéje 2023 végén 228,6 millrd forint volt), és a kész ingatlan kerül át az MNB mérlegébe. Az utóbbi gyakorlatot az fb így kommentálta: „A jegy­banki beruházások az említett megoldás miatt – hasonlóan a lnyvállalatok helyzetéhez – nem kellően transzparensek, az fb által tervbe vett ellenőrzések során akadályok merülnek fel, az ellenőrzések korlátozottak vagy korlátozhatók.” Erre az MNB azzal reagált, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló Pénzügyminisztérium elkészített ugyan egy törvényjavaslatot a testület hatáskörének kibővítéséről, amire azonban a jogszabály „elfogadásának hnyában” nincs jogi lehetőség. Mindazonáltal az fb az MNB tavalyi 1763,2 millrdos veszteségéről és az emiatt kialakult brutális tőkehnyról úgy vélekedett, hogy az „döntő részben nyilvánvalóan az fb kompetencján kívül eső monetáris tevékenységből ered, a saját tőke összege pedig nem befolyásolja az MNB alap­feladatainak ellátását”.