Nincs számukra hely

Ideiglenesen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szállásolta el azt a 120 ukrajnai menekültet, akik egyik napról a másikra kerültek utcára a Komárom-Esztergom megyei Kocson. Korábbi szállásadójuk azt követően döntött a főként nőkből és gyerekekből álló csoport kitessékeléséről, hogy életbe lépett az a jogszabály-módosítás, mely szerint már csak azok után a menekültek után jár költségvetési támogatás, akik közvetlenül a háborús térségből érkeztek Magyarországra. Az érintettek többsége viszont – akiknek a gyerekei már a helyi állami óvodákba és iskolákba jártak – Kárpátaljáról jött. Az őket is segítő magyarországi Sant’Egidio közösség közleménye hangsúlyozza, aki járt ezeken a helyeken, vagy élnek ott barátai, az tudja, hogy például Lembergben napi rendszerességgel vannak légiriadók; bizonytalan az áramszolgáltatás, télen a fűtés, mivel az orosz haderő szisztematikusan támadja a polgári energetikai infrastruktúrát. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának becslése szerint az államilag finanszírozott szálláshelyek kompenzáció nélküli megvonása 2-3 ezer embert hozhat válságos helyzetbe. Hajléktalanszállókra a gyerekek miatt nem mehetnek, az anyaotthonokban pedig még a magyar rászorulók számára sincs elég hely.