eSzínház Fesztivál
„Mennyire vagyunk kiszolgáltatva a hatalmi játszmáknak, Istennek, aki embert játszik, és az embereknek, akik istent játszanak?” – kérdezi Dézsi Fruzsina A helyzet ura című díjnyertes drámája a KultBazaar Egyesület Polgár Csaba rendezte előadásában. Ez az egyik produkció a szeptember 20-ától tíz napon át tartó online színházi találkozón, amely tizennégy színművet tesz otthonukban elérhetővé a bérletet vagy az egy-egy kiválasztott darabra jegyet váltók számára. Ezenkívül más független társulat is lehetőséget kapott a bemutatkozásra, a néző pedig arra, hogy a fővárosiak mellett vidéki, sőt határon túli, magyar nyelven játszó színházak alkotásaival is találkozzon. Nem kell elutaznia Marosvásárhelyre, hogy lássa az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Árvácska-feldolgozását, se Temesvárra, hogy a Csiky Gergely Színházban megnézze a román író-rendező Adrián Sitaru filozofikus művét. Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott című színmű morális és lelkiismereti kérdéseket feszeget. Elmegy a végső határig: hőssé válhat-e a gyilkos, ha tettét a körülmények igazolják? Az Exit Generáció a lelki abúzusból kínál kiutat, a Baltazár Színház előadásában sérült fiatalok mutatják meg a focistáknak, hogyan kell győzni. A Szegedi Nemzeti Színház Orwell 1984-ét dolgozta fel, a Vörösmarty Színház A kőszívű ember fiait, a Weöres Sándor Színház Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című regényét. A Katona József Színház Rozsdatemető 2.0-ja a Hábetler család történetét gondolja tovább. A Vígszínház a Szélvész után is szép vagy című, „két szereplőre írt monodrámával” nevezett a fesztiválra, az Örkény A várományos című vígjátékkal, amely egy vidéki kulturális intézmény igazgatóváltásával szembesít. A Spinoza társulata az Izrael létrejöttében szerepet vállaló Herzl Tivadar életét jeleníti meg. A Radnóti Színház Bálint András Szép Ernő-estjével, a Madách meg Karinthy Frigyes nagy szerelmeiről szóló játékkal fordul az irodalomtörténet felé. Ingyenesen elérhető online e-színházi beszélgetések is várják az érdeklődőket. A találkozó végén zsűri értékeli a teljesítményeket, lesz közönségdíj is a nézők online szavazatai alapján.
Szomszédolás. A Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotócsoport kiállítása Kassán
Egy híján 10 éve táborozik együtt a Szebeni Műhelybe tömörült (kezdetben a névadó mester által meginvitált, majd Szebeni András halála után együtt maradt) fotográfuscsapat. Alkotótáboruknak többek között Szeged, Eger, Galyatető adott otthont, s a tagok – köztük lapunkból ismert fotóriporterek – a napi robottól szabadulva 8-10 napon át kiélhették kísérletező kedvüket. S nem mellesleg: szigorú szakmai-baráti vitára bocsáthatták frissen készült műveiket, melyeket olykor az elkapott pillanat, máskor a felfedezés vagy éppen az „időt rabló” végigondolás szült. A művészeti szempontból meglehetősen eltérő nézőpontú, szociográfiai pontosságra, lírai álomképre, trükkös technikára vagy éppenséggel „csak” absztraktba torkolló alkotásokból – az elmaradhatatlan szakmai kivesézés után – meglepően egységes tárlatok születtek. A múlt esztendei kassai szomszédolásból idén augusztus elején a tett helyszínén, a szlovák város patinás múzeumában nyílt kiállítás. A tárlat első termében látható fotográfiákról azt mondhatni – még ha felismerhető is a város egy-egy részlete, nevezetes épülete, főutcája –, hogy a képek jószerével bárhol, a világ bármely táján készülhettek volna. Ami igazán „helyivé” teszi a felvételeket, az a minden résztvevőre „kötelező”, egyébiránt rendkívül tágas téma: a kívül-belül részletgazdag Szent Erzsébet-főszékesegyház, a kassai gótikus dóm. A kollektíva minden táborozótól csupán egyetlen művet szavazott be a belső terem falára, köztük a tárlat plakátjára kiválasztott Reviczky Zsolt-fotót, melyen a kockaköveken összegyűlt tócsából tükröződik vissza a tótágast álló cirkalmas dómtorony. E 11 képnek nincs is külön címe, a jellegzetes stiláris különbségek elenyésznek, és nagyívű összképpé állnak össze. A tárlatnézőnek legfeljebb a kíváncsisága horgad fel: vajon milyen kollekció(k)ból került ki az a bizonyos egy-egy kép?
Reggeli a hegyen
A kisember- és zsaruszerepekből ismert, amúgy a Comédie Francaise színésze, a kissé korpulens Grégory Gadebois és az atlétatermetű, színpadi színészként és sanzonénekesként is jegyzett, ír-francia Lambert Wilson kettőse teszi élvezetessé a Reggeli a hegyen című filmet. A Szabadság, egyenlőség, ínyencség című történelmi kulináris mozi után (Gadebois-val a forradalom híres szakácsa szerepében) Éric Besnard rendező a mai életérzést megörökítő történetre vágyott. A producerével folytatott beszélgetés során John Ford filmjei, főleg a mély emberségről tanúskodó, hétköznapi történetek kerültek szóba. Ezt eleveníti fel új filmjében Besnard. Vincent, a pörgő, társkereső weboldalával befutott self-made man autója lerobban egy hegyi szerpentinen, és beleütközik a világ elől a saját kezűleg fából épített házába visszavonult Pierre-be, a mezítlábas tengerbiológusba. A két férfi egymás tökéletes ellentéte: korunk sikeremberének a gyorsaság, a hatékonyság, az elismertség a minden, míg a hegylakó a kétkezi munka, a nyugalom, a természet erejében hisz. Valójában egyikük sem úgy él, ahogy szeretne, lenne mit tanulniuk egymástól. A film kedvesen, élcelődve, humorral, némi öniróniával játszik el a gondolattal, hogy mindig van esély a változtatásra. Közös élmények, kemény beszólások, drámai fordulatok hozzák közel mindkettőjüket legtitkosabb vágyuk megvalósításához. A rendező szavaival: „Az élet olykor felborítja a bizonyosságainkat. Gyakran hazudunk magunknak arról, hová illünk, holott a mélységes törekvéseink nem ott vannak, ahol azokat hisszük.”
Brahmstól Bartókig
A Nemzeti Filharmonikusok szokás szerint Bartók Béla halálának előestéjén, szeptember 25-én adják évadnyitó koncertjüket, ezúttal Vashegyi György vezényletével a Müpában. A feltűnést nagyon nem kedvelő Johannes Brahms azt hitte, hogy egy csinos köszönőlevéllel megússza azt a kellemetlenséget, hogy a Wroclawi (Boroszlói) Egyetem díszdoktori címet adományozott neki. Barátja azonban, aki őt erre a címre felterjesztette, megírta neki, hogy szép és méltó művel kell a megtiszteltetést viszonozni. A komponistának volt humora és érzéke a tisztelettudó tiszteletlenséghez, és a tisztes professzorokat olyan nyitánnyal lepte meg, amelyben illetlenül pajkos diáknóták csendülnek fel sziporkázó hangszerelési ötletparádéval, és azok után már a Gaudeamus igitur emelkedett dallama is ironikus ellenpontnak tűnik. Brahms hegedűversenye a műfaj remekműveinek egyike, Beethoven hegedűversenyének párja és rokona. Joachim József, akinek Brahms a művet írta, és aki türelmesen terelte a komponistát a hegedűszerűbb megoldások felé, ragaszkodott is hozzá, hogy a darabot bemutató koncerten először a Beethoven-alkotás hangozzék el. Brahms versenyművének népszerűségére és inspiráló erejére jellemző, hogy legalább két tucat kadenciát írtak már hozzá a hangszer mesterei. A mű a legkiválóbb magyar hegedűsök közé emelkedett egykori csodagyerek, Baráti Kristóf Stradivariusán csendül fel. A XX. század egyik legismertebb és legeredetibb, a korabeli közönséget meghökkentő és utat törő újdonságok sorát felmutató műve Bartók Zenéje. A darab címe nem jelöli meg a műfajt – Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára –, és bár a négy tételből következően leginkább szimfónia lenne, de a komponista nem kívánta műfajhoz kötni a különleges hangszerelésű alkotást, amelyben a kettéosztott, olykor „ellentétes” zenei anyaggal egymásnak feszülő vonóskar mellett fontos dramaturgiai szerepet kap a hárfa, a cseleszta, a xilofon és a pergődob.
Kína 2. – A piacnyitástól a globális hatalomig
Ambiciózus, két lapszámot felölelő vállalkozásba fogott a Társadalomelméleti Kollégium folyóirata, hogy a mainstream olykor sztereotip narratívákkal és ideológiai töltetű elemzésekkel szembemenve értekezzen Kínáról történelmi és baloldali kritikai megközelítésben. Első Kína tematikájú lapszáma a rendszerkritikus, marxista, kínai Csuang kollektíva szerzőinek szövegeire épült, és a XIX. század végétől a 2000-es évek elejéig tartó korszakot dolgozta fel. Kiemelt figyelmet szentel a szocialista iparosításnak, az annak válsága nyomán tett gazdasági és politikai reformkísérleteknek, valamint ezzel összhangban a kapitalista termelés 70-es évektől végbemenő újabb átalakulásainak, amelyek folyományaként Kína világgazdasági integrációja végbement és globális tényező lett. A második lapszámot nemzetközi gárda jegyzi – köztük magyar, szerb, kínai és amerikai szerzőkkel –, és nemcsak Kína-kutatók, hanem szociológusok, közgazdászok és politológusok, sőt aktivisták is helyet kaptak benne. Sokszínű írásaik – a számban közölt 9 szöveg között szerepel politikai gazdaságtani nagyesszé éppúgy, mint esettanulmány vagy interjú – elsősorban a 2001-es WTO-csatlakozás és a 2008-as válságot követően Kína nemzetközi befolyásának erősítésére alkalmazott stratégiákkal és azok nemzetközi, illetve helyi összefüggéseivel, hatásaival foglalkoznak. Szisztematikus alapossággal, a folyamatosan átalakuló globális tőkés viszonyok és rendszerdinamikák perspektívájából és összefüggéseik mentén tárgyalják témáikat, kiemelten a kapitalizmus centrumainak (fél)perifériáján, köztük Magyarországon is 2010 után megjelenő és elszaporodó kínai hiteleket. Polemizálva tévhiteket igyekeznek eloszlatni, és a jelenségek, valamint a mögöttük meghúzódó vélt és valós érdekek összetettségét hangsúlyozzák, például az „adósságcsapda-narratíváról” vagy a kínai rezsim legújabb kori afrikai térnyeréséről. Rávezetnek, hogy a kínai kizsákmányolás és a nyugati kolonializmus között nem túlzás párhuzamot vonni, ahogyan az a szám egyik legérdekfeszítőbb írásából, Csing Kwan Lee tanulmányából kiolvasható. Lee a közép-afrikai rézövezetben, elsősorban Zambiában jelen lévő kínai állami cégek működését vizsgálja. Elemzése tanulságos és új megvilágításba helyezheti a kínai tőke befolyásának engedő Orbán-rezsim 2020 óta érvényesülő újraiparosítási törekvéseit is, amit a szám vezető tanulmánya, Gagyi Ágnes, Gerőcs Tamás és Szabó Ildikó munkája átfogóan feltár.