Áradások
Pintér Sándor szerint százszázalékosan felkészültek az árvíz elleni védekezésre. No hiszen. Ha ez is olyan jól sikerült, mint a hóakadályok elhárítása 2013 márciusában, amikor a belügyminisztériumi segítség egyik fő eszköze az sms volt („Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!”), akkor azért van ok némi nyugtalanságra. Akad, aki lapzártánkkor óvatosabban fogalmazott. A veszélyeztetett Leányfalu polgármestere például azt közölte, hogy az önkormányzat kötelessége az egészségügyi és közintézmények, valamint a 11-es út védelme, a Duna-parton és a hullámtérben lakókat pedig a lehetőségekhez mérten segítik. „Ha tudsz, hozz magaddal lapátot, és még egy embert:)!” – biztatott a homokzsákok töltésére Adorján András.