Magyarország 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Airbnb-korlátozás

Lassan a teszttel!

Egyéves moratórium után kellene dönteni a rövid távú lakáskiadás új szabályairól – ezt javasolja Zsidai Zoltán Roy, a Magyar Éttermi Szövetség elnöke. A kormányzati körökben is elismert szakember szerint a rövid távú lakáskiadás egyik napról a másikra történő megszüntetésének az egész szektor – és így az ország is – kárát látná. Zsidai az InfoRádban – utalva arra, hogy az alacsony (20 százalékos) részvétel mellett zajló minapi terézvárosi népszavazáson a tiltás hívei kerültek vékonyka többségbe – úgy fogalmazott: „Ez a kérdés túlságosan jelentős ahhoz, hogy háromezer ember szavazata alapján, mindenféle szakmai megfontolásokat nélkülözve betiltsák egy kerületben ezeket a lakásokat.” Arra is utalt, hogy a példa ragadós lehet. Még a szállodaszövetség elnöke, Flesch Tamás is azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy „nagy bajban lennénk, ha holnaptól megszűnne ez a lehetőség, hiszen a Budapestre érkező vendégeket nem tudnánk elhelyezni”. Korábban a fideszes Szentkirályi Alexandra azt mondta, hogy a terézvárosi eredménynek megfelelő országos szabályozás bevezetését javasolja majd a kormánynak, Nagy Márton gazdasági miniszter pedig kilátásba helyezte a szigorítást.