Meredeken emelkedik és történelmi csúcsokon mozog a narancslé tőzsdei ára, mivel Brazíliában 50 éve nem látott aszály pusztított, valamint egy eddig gyógyíthatatlan gyümölcsbetegség, a citruszöldülés is csökkenti a termést. Az almalé helyettesíthetné a dzsúszt, de az európai szüret is gyenge lesz.
Narancsléárus Bogotában. America First
AFP / Guillermo LEGARIA
Nyerserő
Narancsszüret Floridában. Egyre nagyobb esés
AFP / CHANDAN KHANNA
A narancs piacán közel sem olyan drámai a helyzet, mint a belőle készült dzsúszoknál; a friss gyümölcsből Európa-szerte és ezen belül Magyarországon sem várható hiány. Az Európai Bizottság (EB) által augusztus végén kalkulált narancsár 10 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és megegyezik az utóbbi öt év átlagával. Európában két nagy termelő ország (Spanyolország, Olaszország) és két kisebb (Görögország, Portugália) határozza meg a piacot, a magyarországi ellátásban ezek közül a spanyol és a görög a legfontosabb – mondja Kocsis Márton, a FruitVeb munkatársa.
A spanyol narancsszezon október elején kezdődik, az idén a termelők a 2023-asnál 9 százalékkal több termést várnak (ez azonban ugyanilyen mértékben marad el az ötéves átlagtól), főként mert az idei termés több mint felét adó Andalúziában jobb volt a vízellátottság, mint tavaly. Ez azért is fontos, mert Spanyolország a világ egyik legnagyobb citrusexportőre, az áru 60 százalékát külföldön értékesítik. „A Magyarországon jelen lévő áruházláncok beszerzői számára ez azt jelenti, hogy október végétől kezdve biztosan lesz a piacon spanyol áru nagy mennyiségben és jó minőségben, egyelőre kérdés, hogy milyen áron” – teszi hozzá a szakértő.
Magyarország számára éppen ezért különösen a görög narancstermés a fontos, mert messze ez a legolcsóbb a négy termelő országé közül. Az EB adatai szerint az EU-átlag mázsánként 80 euró, ezen belül a spanyol áru 90, az olasz 115, a portugál 67, míg a görög mindössze 53 euróba kerül – ez is magyarázza, miért olyan kevés a magyar boltokban az olasz eredetű importáru.
Az EU-n kívüli országokból érkező narancs kínálatában decemberben és júliusban van egy éles váltás. Decemberben kezd beáramlani Európába az unió fő szállítójának számító, évi 490 ezer tonnát behajózó Egyiptomból származó narancs, ami általában június végéig tartja magát. Ezt követően viszont a Dél-Afrikából érkező tételek dominálnak egészen decemberig – magyarázza Kocsis. Idén a Dél-Afrikából származó importot több tényező is nehezítette: a Jóreménység foka körül tomboló kemény viharok miatt sok hajót kellett menteni, illetve kikötőbe vontatni, ráadásul a Vörös-tengerről – a jemeni hutik terrorfenyegetése miatt – rengeteg hajót tereltek el Afrika felé, óriási forgalmat okozva a térségben. Emiatt a szokásos 400 ezer tonna körüli export idén jóval kevesebb, a várakozások szerint csupán 225 ezer tonna lesz.