¬ „Oroszország, ha halljátok, remélem meg tudjátok találni azt a 30 ezer e-mailt, ami hiányzik, azt hiszem, a sajtónk ezért bőkezűen megjutalmaz benneteket” – 2016 júliusában, arra a hírre reagálva, hogy elnökjelölt riválisa, Hillary Clinton Barack Obama külügyminisztereként az otthoni szerverét használta elektronikus kommunikációra, s a 60 ezer e-mailje felét törölték. Az oroszok másnap adathalász e-mailekkel kezdték támadni a Clinton-kampányhoz kapcsolódó felhasználókat.
¬ „Úristen! Ez szörnyű! Vége az elnökségemnek. Nekem annyi” – 2017 májusában, amikor kinevezték Robert Muellert, az FBI volt igazgatóját a 2016-os elnökválasztásba való beavatkozás kivizsgálására, benne Donald Trump kampánystábjának és az oroszoknak az állítólagos kapcsolatával.
¬ „Nagy a bizodalmam a hírszerzési embereimben, de azt kell mondjam, Putyin nagyon erősnek és határozottnak mutatkozott ma a tagadásában” – 2018 júliusában, a Helsinkiben tartott amerikai–orosz csúcstalálkozó után, kétségbe vonva az USA hírszerzői közösségének megállapítását arról, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os választásba.
¬ „Azt mondtam, ez zseniális. Putyin Ukrajna nagy részét, Ukrajnáét, Putyin függetlennek nyilvánítja. Ó, ez csodálatos!” – 2022-ben, két nappal az orosz invázió megindulása előtt, azt a húzást dicsérve, hogy Moszkva elismerte a donyecki és luhanszki „népköztársaság” függetlenségét, megteremtve a casus bellit a támadásra.
¬ „Azt mondtam Vlagyimir Putyinnak, azt mondtam, ne tedd. Nem teheted meg, Vlagyimir. Ha megteszed, az egy rossz nap lesz. Nem teheted meg. És elmondtam neki dolgokat, amiket én megteszek, és ő azt mondta, nem hiszem. Én arra azt mondtam, de igen” – 2024 augusztusában, az Elon Musknak adott interjújában így emlékezett vissza arra, hogy elnökként hogyan tántorította el Putyint az Ukrajna elleni inváziótól.
¬ „Ahogy valaki mondta nekem a minap, legyőzték Hitlert, legyőzték Napóleont. Ők ezt csinálják. Harcolnak. És az nem kellemes” – 2024 szeptemberében, kampánygyűlésen, Oroszország történelmi katonai erejéről szólva.