Harmincezüstpénz

Az állam helyett a jövőben azoknak az ügyvédeknek a hozzájárulása fedezné a kirendelt ügyvédek díjazását, akik nem hajlandóak ilyet vállalni. A módosítással kapcsolatos aggályokat Nehéz-Posony Kata, a HVG Kiadó jogi képviselője foglalta össze.

A Magyar Ügyvédi Kamara hírlevele szerint Tuzson Bence igazságügyi miniszter október 29-én hivatalába kérette a szakmai testület elnökét, és – anélkül, hogy megjelölte volna a találkozó célját – ott ismertette vele a javaslatot. Bár a kamara elnöke már ekkor jelezte, hogy az szakmailag elfogadhatatlan és alkotmányos aggályokat felvető ötlet, a miniszter az ellenvetést figyelmen kívül hagyva nyújtotta be a törvénytervezetet.

Tartalmilag nézve a javaslat egy régóta létező problémára igyekszik megoldást találni – arra, hogy az országban nincs mindenhol elegendő kirendelhető ügyvéd. De, mint oly sokszor a jelenlegi kormány jogalkotási ámokfutása során, megint az egyszerűbb, ugyanakkor minden szempontból igazságtalan és indokolatlan intézkedést vezetné be. Abból a hibás elképzelésből indul ki, hogy az ügyvédi társadalom felelőssége és feladata a büntetőeljárásokban a védelem biztosítása, ezért terheli a hozzájárulást azokra az ügyvédekre, akik ezt nem vállalják. Ez egy teljesen téves megközelítés, mert természetesen a védelmet alapvetően a jogi szakvizsgával rendelkező ügyvédek látják el, de ennek kiindulópontja és felelőse nem az ügyvéd. Hanem az a társadalmi (állami) berendezkedés, amely a jogállami normák szerint minden ember számára korrekt eljárást kíván biztosítani.

A jelenlegi módosítás gyökere az a felfogás, hogy az ügyvéd feladata biztosítani a terhelt jogait, tehát aki kihúzza magát alóla, az fizessen! Egy hasonlattal élve ez olyan, mintha az orvosok feladatává tennék, hogy építsenek kórházakat, és ha nem vesznek részt a betonozásban, akkor adózzanak helyette.

Ha abból indulnak ki, hogy az igazságszolgáltatásban részt vevő, jogi szakvizsgával rendelkező személyektől beszedett adókból finanszírozzák a védelem ellátását, akkor felmerül, hogy a közjegyzők, az ügyészek és a bírók is fizetnek-e effajta hozzájárulást? Vagy miért épp a büntetőkirendelésért fizet, aki nem vállal ilyen ügyet, hiszen nem ez az egyetlen terület, ahol az államnak dolga jogi képviseletről gondoskodni. Ilyen például a betegjogi képviselet, a gondnoksági ügyekre kirendelhetőpártfogó ügyvéd és az állam által polgári ügyekben – alig – biztosított jogsegélyszolgálat is. De az igazságügyi szakértők esetén sem hallani olyat, hogy a névjegyzékben nem szereplők fizetik a kirendelhető szakértők – egyébként jóval magasabb – díját.

A kirendelt védők hiányára alapvető megoldást az adna, ha tisztességes és a piaci viszonyokhoz sokkal jobban közelítő, minden, a védelemhez kapcsolódó munkavégzésre kiterjedő díjat fizetne az állam. A kirendelt védőket azonban nagyon régóta nem fizeti meg a rendszer, nemhogy tisztességesen, de minimálisan sem. Először is azért, mert maga az óradíj, amelyet az ügyvéd elszámolhat, megalázóan alacsony (jelenleg 7000 forint), ami köszönőviszonyban sincs a tényleges piaci értékviszonyokkal. De nincs összhangban azzal a munkával sem, amelyet a jogi képviselők ténylegesen elvégeznek. Miközben őket kötelezik bizonyos feladatok teljesítésére – ilyen többek között a tárgyaláson bejelentett fellebbezés részletes írásos indokolása –, ezt mégsem tekinti a jogszabály olyan „eljárási cselekménynek”, amelyért díjat számolhat el.

Az sem teljesen érthető, hogy a fogva tartott ügyféllel a börtönben folytatott védői beszélőért vajon miért csak a védői díj 70 százalékának megfelelő összeg illeti meg? A kirendelési díjaknak pedig nemcsak a mértéke, de a késedelmes kifizetése is probléma.

Az ügyvédek nagy része azonban nemcsak azért nem vállal büntetőkirendelést, mert anyagilag nem éri meg, hanem egész egyszerűen azért, mert nem foglalkozik büntetőügyekkel, és a szakvizsgát követően semmilyen tapasztalatot nem szerzett ezen a területen. Az ilyen ügyvédek kötelező kirendelése így nemhogy segítené, hanem alapvetően veszélyeztetné a terheltek védelemhez fűződő jogának érvényesülését, hiszen formálisan lenne jogi képviselete, de semmi sem garantálná, hogy azt szakmai szempontból megfelelően kapná meg.

A törvényjavaslattal van egy társadalmi feszültséget okozó probléma is. A kirendelést nem vállaló ügyvédek ugyanis a módosítással egyértelműen ellenérdekeltek lesznek abban, hogy a kirendelt védők díjait megfelelő, méltányos szintre emeljék, hiszen ők fizetik ennek jó részét adó formájában. Nyilvánvaló, hogy az adóként behajtható hozzájárulás kötelezettjeként az az érdekük, hogy minél alacsonyabban tartsák a kirendelési díjakat, még akkor is, ha ez jelenleg egy fix díj. Kirendelhető ügyvédként viszont az az elemi érdekük a védőknek, hogy magasabb díjakat, és minden munkafázisra kiterjedő kifizetést érvényesíthessenek. A rendszerbe kódol tehát egy olyan feszültséget, amely az egymás iránti szolidaritást mérgezheti meg.

Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy bár az állam megelőlegezi a kirendeléssel kapcsolatos és egyéb költségeket, de az eljárás végén az elítélt fizeti azt meg a bűnügyi költség részeként. Vannak persze esetek, amikor ez nem behajtható, de sok esetben megtérül. Ha azt a számot is mellétesszük, hogy 98 százalék feletti a váderedményességi mutató, akkor látható, hogy ez a pénz nem kis arányban visszaforog az államkasszába. Arról viszont nem szól a jogszabály tervezete, hogy mi lesz a sorsa az utóbb behajtott, azaz az államnak megtérült kirendelési pénzeknek.