Megfelelően magas

Nem változtatott az alapkamat mértékén a jegybank monetáris tanácsa. A 6,5 százalékos irányadó ráta mind árstabilitási, mind pénzpiaci stabilitási, mind növekedési szempontból megfelelő – magyarázta a testület keddi ülése után Virág Barnabás alelnök, s kilátásba helyezte: ha kell, a jegybank kész huzamos ideig tartani ezt a kamatszintet. Ami – mivel az amerikai Fed és az európai EKB is csökkent – a magyar kamatfelár növekedését hozza. Erre pedig szükség is van, hiszen sok a globális kockázat, ilyenkor pedig a befektetők óvatosak a feltörekvő piacokkal kapcsolatban – ez csapódik le a forint gyengülésében. Ez utóbbi az egyik oka, hogy az MNB friss Inflációs jelentése szerint a kamatpálya 0,5 százalékkal feljebb tolódott, a 3 százalékos inflációs cél elérését 2026-ra várják. Az inflációt a jövedéki adó emelése is erősíti.
A jegybank rontott a gazdasági növekedésre vonatkozó korábbi prognózisán, az idénre csak 0,5 százalék körüli GDP-bővülést vár. A jövő évet illetően viszont optimista, mondván: a lakossági fogyasztás és hitelezés már most a gazdaság húzóereje, 2025 második felében pedig az egyelőre jegelt beruházások és az export is hozzájárulhatnak a 2,6–3,6 százalék közé várt növekedéshez. A nagy autó- és akkumulátoripari beruházások önmagukban 0,6 százalékponttal növelik a GDP-t.