Magyarország 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Személyi, útlevél

Drágul is, meg nem is

Megjelent Rogán Antal rendelete, benne egyebek mellett a személyi igazolványok és útlevelek kllításáért fizetendő új díjtételekkel. Ebből úgy tűnt – több hírportál már tényként közölte –, hogy a kormány megszegte az ígéretét, s például a korábban ingyenesen kiváltható személyrt a jövőben fizetni kell. A félrrtéseket eloszlatandó a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményt adott ki, amelyből kiderül: a személyi igazolvány kllítása alapesetben – például az érvényesség lejártakor vagy a családi állapot változásából eredő névváltoztatáskor – minden magyar állampolgár számára továbbra is ingyenes marad. Az igazolvány lejárati határidőn belüli elvesztése esetén azonban a pótlásért már emelt díjat – 7700 forintot – kell fizetni, míg az ideiglenes személyazonosító okmány pótlásáért 3100 forintot, a lakcímkártyáért pedig 3700 forintot kell leszurkolni, ami a Miniszterelnöki Kabinetiroda bevétele lesz. Az útlevél kllításának tarifájában jelentős a drágulás: az 5 évre szólóért például az eddigi 7500 forint helyett 17 ezer forintot szednek be, és ehhez még kézbesítési díj is társul, ha valaki postán kéri az okmányt.