Mégkérdezniisnehéz

„Amikor Auschwitzba értünk, egymás kezét fogva léptünk Mengele elé. A barátom azt mondta, hogy ő diák, én azt mondtam, hogy borbély vagyok. Őt a halálba, engem munkára küldtek.” András még nem volt 16 éves, amikor elhurcolták. Az Auschwitzban, majd Mauthausenben töltött 11 hónapról soha nem szólt, és – mintha csak sorompó állta volna útját a kibeszélésnek – a családjában sem volt téma, hogy ő a kamaszkorában milyen borzalmakat élt át, vagy hogy az anyja nem tért vissza Auschwitzból. – Azt, hogy árulkodó jelnek lehet-e venni később az olyan hétköznapi viselkedési mintákat, mint hogy mindig szinte megszállottan mosott kezet, vagy hogy hihetetlen gyorsan behabzsolta az ételt, amit elé tettek, a család tagjai csak sejthették. A fent idézett mondat ugyanis egy, a fiókban lapuló önéletrajzban szerepel, a családi történetektől elszigetelten. Leírva, de soha el nem mondva.