Emilia Pérez
Valahol Mexikóban a feldarabolt, savba mártott, elégetett emberek tetemeinek ezreit rejtő senki földjén egy drogbáró, Manitas Del Monte különös álmot dédelget; az szeretne lenni, aminek mindig is érezte magát. Miután megszerezte az emberek feletti gyilkos hatalmat, készen áll a nemváltó műtétre. Elraboltat egy fiatal ügyvédnőt, és megbízza, keresse meg az őt nővé átformázó legjobb plasztikai sebészt. Del Monte otthagyja a vér és mocsok földjét, hogy vérben és mocsokban összetákolt új testében elfoglalja új pozícióját a drogháborúban eltűnt emberek felkutatását végző civil szervezet védőszentjeként. Nem számol azonban azzal, amire az orvosa figyelmeztetett: önmagát fogja visszakapni, mert egy férfi legbelül örökre férfi, egy nő örökre nő marad. Az Emilia Pérezként felbukkanó, immáron mélyen tisztelt Del Monte eléri, hogy ismét a családjával éljen, de belesodródik a régi és az új identitását feszítő érzelmi és érzéki helyzetekbe. A próféta című, dermesztő felemelkedés- és megsemmisüléstörténettel feltűnt Jacques Audiard spanyol nyelvű filmje durva krimi, megváltástörténet az identitás torzulása kiváltotta káoszban, a menekülési útvonalak felperzselése. Az Emilia Pérez nem udvarol a nemváltásban érdekelteknek és LMBTQ-lobbistáknak, nem erősíti fel a nemváltással kapcsolatos szörnyű narratívát, ám merészen keveri az összeomlás felé száguldó melodrámát és a pusztító latin popmusicalt. A négy Golden Globe-díjas, Cannes-ban Arany Pálmát nyert, a három női főszereplő (Karla Sofía Gascón, Selena Gomez, Adriana Paz) játékát megosztott díjjal elismerő Emilia Pérez 13 jelöléssel az idei Oscar-díj favoritjának számított. A filmtörténetben először jelöltek a legjobb női alakítás díjára egy transznemű nőt, mígnem a korábban mexikói és spanyol teleregényekben játszó, a drogbáróból Emilia Pérezzé transzformált Karla Sofía Gascón múltjából előkerült néhány minden győzelmi esélyt átíró, rasszista, bevándorló- és muszlimellenes tweet.
Emma és a halálfejes lepke
„Cseh, magyar, zsidó, mindet ütni de jó!” – ezt kántálják a gyerekek Iveta Grófová filmjében, amelyet sokan azért tartanak kiemelkedő munkának, mert talán először fordul elő, hogy Szlovákia egy filmalkotásban néz szembe második világháborús bűneivel. A szlovák–cseh–magyar koprodukcióban készült film az író-rendező Peter Kristúfek regényéből készült, amit ő szeretett volna megfilmesíteni is, de 2018-ban autóbalesetben meghalt. Ezt követően került a filmterv Iveta Grófovához (Made in Ash). A film története 1942-ben, a többségében magyarok lakta Pozsonypüspökiben játszódik. A szlovák és német katonák által megszállt településen korábban együtt éltek magyarok, szlovákok, csehek és zsidók, mindannyian több nyelvet beszélve, sokszínű közeget alkotva. Ennek 1942-re vége lett: a cseheket elüldözték, a zsidókat deportálták, éppen a magyarok kerülnének sorra, de mivel Magyarország a németek szövetségese, elüldözésük nem megy olyan egyszerűen. Ebben a légkörben, német és szlovák katonák zaklatása közepette él a varrónő Marika (Borbély Alexandra), akinek férje meghalt a fronton, és nincs gyereke. Senki sem tud arról, hogy Marika a pajtájában rejtegeti a zsidó kisfiút, Simont, korábbi munkaadója fiát. Eleinte inkább csak kötelességből bújtatja, mert úgy érzi, a hite ezt diktálja neki. Később azonban megszereti a fiút, és bármire hajlandó, hogy megmentse. Az ellenséges közegben minden egyes nap új veszélyeket hozhat, aminek feszültségét tökéletesen adja vissza Iveta Grófová érzékeny rendezése és Borbély Alexandra játéka.
Főszerepben. Alföldi Róbert beszélget
„Nálunk véget ér az élet hatvanéves korunkban. Valahogy nem tudunk mit kezdeni az időseinkkel. És egy olyan szakmában, ami arról szól, hogy folyamatosan más emberek előtt vagy, ott meg ez hatványozottan így működik. És valahogy elengedjük őket vagy elhagyjuk őket… elfelejtjük őket” – mondta Alföldi Róbert az RTL 2022 végén – 2023 elején készült művészportré-sorozatának utolsó forgatási napján. A huszonnégy, egyenként ötvenperces beszélgetés olyan pályatársakkal, színészekkel és rendezőkkel készült, akik évtizedeken át a színpad, a mozi- és a tévéfilmek közismert és közkedvelt szereplői voltak, de mostanság alig valamit vagy jóval kevesebbet hallani róluk. Alföldi főszereplői négy kivételtől eltekintve csaknem mindannyian elmúltak 75 évesek: Béres Ilona, Fodor Tamás, Pásztor Erzsi, Sándor Pál, Vári Éva a 80-on is túl járt, a legidősebb beszélgetőtárs, Szinetár Miklós 90, a legfiatalabb, Eperjes Károly 68 éves volt a műsor idején. Úgy „szakmáznak” Alföldivel, hogy folyamatosan érződik az egymás iránti tisztelet, bizalom, figyelem és kíváncsiság, az igyekezet a másik megértésére. Jó, hogy a színész- (és rendezői) mesterség válogatott nagyjainak gondolatai a jelen zajos képuralmi világában kézzelfogható, szép könyvtárgy formájában is elérhetővé váltak (verba volant, scripta manent). A borítóképre pedig bőven rászolgált a közvetlen könnyedségével is súlyos kérdéseket megfogalmazó, magát is egyenrangú főszereplővé avató kérdező.
A logika rendszerei – a rendszerek logikája
„Munkáimmal enyhíteni próbálok a környezeti problémákon, ugyanakkor jelentéssel bíró örökséget szeretnék a jövendő generációkra hagyni. Ajtókat nyitni a jövőbe. Elsősorban az emberiség jólléte és az élet minősége foglalkoztat” – vallja a hosszú évtizedek óta New Yorkban élő képzőművész, aki konceptuális gyökerű, a land art és az environment műfajához egyaránt kötődő alkotásaival, vizuális kutatásaival vált világszerte ismertté. A 93 évesen is aktív Denes munkásságának jelentőségét és elismertségét jelzi, hogy a londoni ArtReview magazin egyedüli magyar származású alkotóként idén is őt válogatta be a kortárs színtér száz legfontosabb szereplője közé. Ma már saját szülőhazájában is próféta: jó másfél évtizeddel a Ludwig Múzeumban rendezett nagyszabású tárlata után ezúttal a Szépművészeti Múzeum villantja fel pályájának legfontosabb állomásait. A központi helyet legismertebb, Búzamező – Szembesítés című, gazdag fotó- és videódokumentációval megidézett projektje foglalja el, melynek keretében – az ökológiai szemléletet a képzőművészetbe az elsők között bevonva – immár több mint 40 éve búzamezővé alakította Manhattan addig törmeléklerakóként használt szegletét. E projekt azóta több kiadást is megért, legutóbb az idei Art Baselen is „ellopta a show-t”. A többi megidézett projekt bepillantást enged Denes munkásságának rendkívüli sokszínűségébe, tükrözi a kezdetben versírással foglalkozó művész szoros kötődését a költészethez és a filozófiához is. Az 1970-es években kezdett és mindmáig bővülő, a klasszikus motívumban rejlő lehetőségeket a végletekig kihasználó Piramis-sorozata lenyűgöző rajztudását mutatja, „filozófiai rajzai” pedig a nyugati típusú tudás paradoxonára hívják fel a figyelmet.
Frankofón Filmnapok
Társadalmi tematikájú filmek az egyén szemszögéből ábrázolva, a gengsztermozitól a történelmi portrén át a kisvárosi komédiáig terjed a francia nyelvű országok éves filmes ünnepének programja a budapesti Francia Intézet szervezésében. A huszonhárom produkció közül sok foglalkozik erős, különc nőkkel. Az isteni Sarah Bernhardt című nyitófilm főszereplője a történelmi dráma és a romantika nyelvén jeleníti meg a nőként első világsztár extravagáns életét és szerelmeit. Sandrine Kiberlain érzékenységével, szélsőséges megnyilvánulásaival a függöny mögötti szenvedélyes és szenvedő női sorsot idéz fel. A francia–amerikai rendező-színésznő, Julie Delpy az előítéleteket, az idegengyűlöletet veszi górcső alá Barbárok a szomszédban című vígjátékában. Delpy íróként, rendezőként, főszereplőként is jegyzi a breton faluban játszódó sztorit. Az ott élők merő szolidaritásból megszavazzák ukrán menekültek befogadását, ám amikor kiderül, hogy szíriaiakkal kell együtt élniük, előtör lelkükből a barbárság. A francia rendezők doyenje, a 92 esztendős Costa-Gavras puritán, lényegre törő, az életvég méltó megéléséről és befejezéséről filozofáló tandrámája egy orvos és egy író utazásából indul ki. Az utolsó lehelet két, palliatív ápolással foglalkozó szakember levelezése nyomán készült, Charlotte Rampling, Denis Podalydes és Kad Merad főszereplésével. „Úgy kell készülnünk az élet végére, mintha egy nagy ünnepre készülnénk, amely szép, kalandos, fájdalmas, csalódást keltő vagy lelkes, egyszóval egyedi” – vallja Gavras. A válogatás kuriózumdarabja a hatos koprodukcióban (román, szerb, macedón, bosznia-hercegovinai, svájci, svéd) készült Malmkrog a román Cristi Puiu rendezésében. A háromórás filmfolyam öt arisztokratát hoz össze az Osztrák–Magyar Monarchia idején egy főúri kastélyban. Életről, halálról, vallásról, haladásról, erkölcsről szóló vitáik a lenyűgöző tájban intenzív moziélményt nyújtanak.