Álmaikasszonya

„A Kék fény egyik legalapvetőbb problémája a szerzőség kérdése” – vetette fel az Egy furcsa pár című, 2005-ös esszéjében Nánay Bence. Cáfolhatatlan bizonyítékok híján a filozófiatörténész kérdése mindmáig megválaszolhatatlan. Ami bizonyos: az 1932 márciusában Berlinben bemutatott hangosfilmnek Leni Riefensthal nemcsak rendezője, hanem – hegymászó tudományával, szakadozott szoknyájából kibukkanó izmos combjaival – érzékien csábító főszereplője is volt. Az akkori stáblista szerint a forgatókönyvet Balázs Bélával együtt írta. A magyar eszme- és filmtörténet máig megkerülhetetlen tekintélye 1926 óta élt közismert kommunista emigránsként a német fővárosban. Az agyonfoglalkoztatott szcenáriószerző szövegkönyvére korábban Bartók Béla két színpadi művet is komponált, A kékszakállú herceg vára című operát, illetve A fából faragott királyfi című táncjátékot.

Több verzió is született arról, hogy a negyvenes éveinek közepén járó férfi és a szuggesztíven hódító, rendezői babérokra ácsingózó Leni mikor és milyen körülmények között ismerte meg egymást. Az viszont több mint valószínű, hogy a kezdeményezés a 28 esztendős Riefenstahltól indult, ő akarta, hogy a sikert sikerre halmozó Balázs segítse végső szövegkönyvi formájába önteni a Dolomitok égig érő tűsziklái és a teliholdkor kéken tündöklő barlangok között élő, boszorkánynak hitt pásztorlányka misztikus (és tragikus) történetét.

„Balázzsal ideális volt együtt dolgozni, kapcsolatunk csodálatos volt” – állította négy évtizeddel későbbi nyilatkozatában Riefenstahl, szót sem vesztegetve arra, hogy a közös, szinte vérre menő vitákkal tarkított munka rövid, ám szenvedélyes szerelembe torkollott. Olyannyira, hogy a forgatókönyv véglegesítése után nem sokkal a szívbajával egészségügyileg is kínlódó szoknyavadász – a férfifaló Leni hívó szavára – a kis stáb után indult az itáliai Sarn-völgyi Alpok falucskájába. „Azokat a jeleneteket, amelyekben játszottam – folytatódik a rendezőnő vallomása –, Balázs rendezte.”

„Mivel ezek a jelenetek a film jelentős hányadát teszik ki, mondhatjuk azt, hogy a Kék fény igazából Balázs filmje?” – fogalmazta meg máig visszhangzó kérdését Nánay. Szerinte mindenképp a szakmában tapasztaltabb férfi hatása, „ahogy a film a közelképeket használja: Balázs filmelméletének egyik kulcsfogalma a közelkép, így hát aligha meglepő, hogy a Kék fény is zsúfolva van igen hatásos közelképekkel.” Mindazonáltal a filmtörténet Riefenstahl első rendezéseként tartja számon az 1932-es alkotást, amely abban az esztendőben az első velencei filmfesztiválon is diadalt aratott. Az elragadtatott Charlie Chaplin például levélben gratulált a rendezőnőnek.

A „furcsa pár” fordulatokban nem szűkölködő kapcsolata azonban már a Kék fény bemutatója előtt megszakadt. Leni, megunva a „tanítómester” okításait, „demonstratív módon” csalta meg a film operatőrével Balázst, aki erre válaszul a másik – amatőr női főszereplőnek – kezdte csapni a szelet. Amit viszont Leni nem viselt el, féltékenységében átíratta visszafogadott kedvesével a forgatókönyvet, aki egy dramaturgiai bukfenccel „megölette” a vetélytársnőjét. Cserébe viszont elfogadta az újra lángoló Balázs karrierajánlatát, s megígérte, hogy a nős férfival elutazik a bolsevik Moszkvába, ahol, úgymond, még jobban kibontakoztathatja majd a tehetségét. Aztán újabb féltékenységi jelenetet produkálva mégis maradt, s hamarosan kegyeltje lett a hatalmat magához ragadó Adolf Hitlernek.

Önként vagy parancsra, de a Kék fény 1938-as felújításakor a stáblistából kiradírozták Balázs és a szintén zsidó bankár-producer Harry R. Sokal – pár évvel korábban Leni Riefenstahl jegyese – nevét. A (legalább) társzerzői voltát Balázs évtizedekkel később, csak az 1948-ban bekövetkezett halála után kapta vissza.

A temérdek talánnyal és találgatásokkal teli, mondhatni filmért kiáltó szerelmi históriáról eddig nem készült mozgóképes verzió, noha a történet több rendező fantáziáját is megmozgatta. A ma Berlinben élő happeningművész és kísérleti filmkészítő, Altorjay Gábor még az ezredfordulón adta közre a Filmvilágban a „vászonra kívánkozó” sztori vázlatát. A múlt esztendőben pedig az újabb filmes generáció képviselője, Szűcs Dóra írta meg Szivarfüst és vanília címmel könyvvé regényesítve azt, amihez eddig – vélhetően – nem sikerült támogatást szereznie. ¬ Murányi Gábor