Méltatlanok

Lemondtak a Munkácsy-díj Bizottság tagjai, tiltakozásul az ellen, hogy Hankó Balázs kulturális miniszter Vészabó Noémi személyében amatőr, kritikusai szerint vásári színvonalú festőt részesített a rangos díjban. Az alkotó még az első körös, jóval tágabb, 150 fős jelölti listán sem szerepelt; állítólag Melocco Miklós és a német megszállás áldozatainak – sok botrányt kiváltó – pesti, Szabadság téri emlékművét tervező Párkányi Raab Péter szobrászok lobbizták ki számára a Munkácsy-díjat. Vészabó elismerésének visszavonásáért petíció is indult, és plágiummal is megvádolták a kormány mellett többször is hitet tett művészt, mellékelve az ihlető vagy lemásolt festményeket, fotókat.
A József Attila-díjak idei odaítélése sem múlt el botrány nélkül. Egy olyan költő-irodalmár-pedagógus is elismerést kapott, aki ellen szexuális visszaélés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a tankerület, a rendőrség pedig nyomozást indított, amelynek az eredménye még nem ismert. Bár utóbbitól a miniszter visszavonta a díjat, nem nevezte meg az illetőt, így csak találgatni lehet, hogy a frissen díjazottak közül kit talált utólag érdemtelennek.