Gazdaság 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
Összeült a GTC új felügyelőbizottsága

Semmi se biztos

Maratoni lett az MNB Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványa varsói ingatlanvállalata, a GTC megújult felügyelőbizottságának (fb) első ülése; a HVG hétfői lapzártájakor úgy tűnt, még keddre is átnyúlik. A testületbe három új tagot delegált az immár Varga Mihály friss jegybankelnök bizalmasai által irányított alapítvány: Hegedüs Istvánt, az új vagyonkezelő menedzsert, Daróczi Ferenc építészt és Minárik Ferenc ügyvédet. Történt mindez azok után, hogy márciusban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) súlyos vagyonkezelési szabálytalanságokat és vagyonvesztést állapított meg a távozó Matolcsy György MNB-elnök által létrehozott alapítványnál, s feljelentést is tett emiatt. A legnagyobb súlyú, százmillrdos bukás épp a lengyel tőzsdén jegyzett GTC-nél fenyeget, amelybe a 2014-es induló, 266 millrdos alapítványi tőke javát fektették – szakmai alapon aligha alátámasztható okból és módon.

A megújult fb-nek most két fő feladata van. Egyrészt elfogadni az eddig alapvetően régs kereskedelemi ingatlanokkal bíró GTC mérlegét, másrészt értékelni a leköszönt jegybankelnök fhoz, Matolcsy Ádámhoz köthető igazgatók egyik utolsó, közel 500 mill eurós befektetési döntését: a GTC profiljába nem illő németországi lakásportfól megvásárlását. Ez utóbbi – írta meg a ­Telex – jelenleg a Peach ­Property Group tulajdonában áll, és a megszerzését azzal indokolták, hogy a nyugat-európai lakások jól kiegészítik majd a kelet-európai irodaházakat.

A friss mérlegadatok sem lesznek közömbösek, miután a GTC részvényei folyamatos mélyrepülésben vannak a tőzsdén (a 2020. tavaszi parkettra lépés óta az értékük fele elszállt), és Varga emberei csak reménykedhetnek benne, hogy az árfolyam nem a vállalat ingatlanállományának valós piaci értékét tükrözi. Az utolsó – tavalyi első kilenchavi – mérleg szerint mindenesetre nagyvonalú számítással a GTC-ben mintegy 62 százalékos pakettel bíró Pallas Athénére eső nettó ingatlanvagyon nettó értéke a 300 millrd forintot közelíti (a teljes ingatlanérték 2,3 millrd euró, csakhogy a GTC hitelállománya 1,2 millrd euróra rúg). A cég könnyen pénzzé tehető eszközei jelentéktelenek, így akvirálni alighanem csak a meglévő épületek eladásából tud, ami jelen pillanatban nem tűnik jó üzletnek. Amatőr vagy szándékos menedzsmenthibák sorozata vezetett oda, hogy az ígéretes GTC idáig jutott, ám az egyik legfontosabb elem az volt, hogy átláthatatlan ingatlan-adásvételekbe bonyolódott az ifjabb Matolcsy üzleti köréhez tartozó Száraz István alapkezelője által navigált magántőkealapokkal.

Folytatódhat az ÁSZ által jelzett bukás a Pallas Athéné Alapítvány másik külföldi invesztícján, az európai luxusingatlanokat tömörítő svájci Ultimán. Azon túl, hogy a HVG információi szerint az alapítványi vagyonkezelő ­Optima Zrt. Hegedüs-féle új vezetői még azt sem tudják, pontosan hány részvényük van a cégben, köti őket az elődök által kialakított bonyolult opcs kötelezettségrendszer. E szerint például – hba lett az alapítvány többségi részvényesből kisebbségivé – legkésőbb a nyáron fel kell vásárolnia az ötszázalékosnál kisebb tulajdonostársakat, ami a HVG értesülései szerint forintban 6-7 millrdos pluszkiadást jelenthet.

Az MNB által létrehozott alapítványnak, illetve a vagyonát kezelő Optimának azonban pillanatnyilag a napi működésre sincs elegendő pénze, nemhogy millrdos kötelezettségek teljesítésére. Arra, hogy egyáltalán fennmaradjon (magyarán ne menjen csődbe), továbbá fizethessen azoknak a szakértőknek, akik segítenek az új vezetésnek felmérni, hogy az induló 266 millrd és az ahhoz felvett közel ugyanennyi kölcsön jelenleg pontosan miben van és mennyit ér. Át kell látniuk továbbá, mit lehet egyáltalán pénzzé tenni, hogy az alapítvány törleszthesse a hiteleit. A válságmenedzsereknek most nyilván kár lenne azon lamentálniuk, hogy egy jegybanki, közpénzes alapítvány súlyos százmillrdjai hogyan kerültek oda, ahová; nekik az a dolguk, hogy gyorsan mentsék a menthetőt. Ehhez első körben 400 mill forintnyi pluszpénzt kaptak az alapító MNB-től.

Amint Varga Mihály emberei tisztábban látnak, felsorakozhatnak a számvevők mögé újabb feljelentésekkel. Az elsőt már megtették, méghozzá a miatt az utolsó – Varga által meghsított – vagyonátmentési kísérlet miatt, amivel a Matolcsy-klán bizalmasa, az Optima azóta kirúgott vezetője, Stofa György próbálkozott gyakorlatilag az utolsó munkanapjain: az ­Optima vagyonkezelő hasonló nevű alapkezelőjét egy, szintén Száraz István fennhatósága alá tartozó magántőkealapnak passzolta volna át. S miközben úgy tűnik, a jegybankelnökcserével végre nekiláttak tisztába tenni a kezdetektől kétes küldetésű – az ­Európai Un által is rossz szemmel nézett – Pallas Athéné Alapítvány ügyeit, továbbra is a politika s benne háttéralkuk függvénye, hogy végül kiket, a korábbi hierarchia milyen szintjén állókat vonnak felelősségre a történtekért. Az Ország­gyűlés gazdasági bizottságának fideszes többsége hétfőn már le is szavazta, hogy az érintett állami és alapítványi illetékeseket, köztük Matolcsy Györgyöt meghallgassák. ¬ Gyenis Ágnes