Ítéletidő

A második világháború Európában nem 1945. május 8-án (vagy orosz idő szerint 9-én) ért véget Berlinben, hanem három nappal később, onnan 1400 kilométerre nyugatra, az Atlanti-óceán partján. Az utolsó német egységek parancsnoka ugyanis május 11-én Saint-Nazaire-nél adta meg magát egy amerikai tábornoknak. De hogyan maradhatott fél éven át közel 30 ezer ellenséges katona ebben a kikötővárosban (és még majd’ háromszor ennyi öt másik erődítményben) a szövetségesek hátában, miután Franciaország 1944. november végére felszabadult?

A keleti fronton elszenvedett vereségek hatására döntött úgy Hitler 1944 elején, hogy egy esetleges szövetséges támadás kivédésére vagy jelentős hátráltatására érdemes lenne Nyugat-Európában fontosabb kikötőket és a környéküket megerősíteni. Ezt követően emelték ki azt a 14 helyszínt, amelyek Amszterdamtól a Bordeaux-t védő Royanig helyezkedtek el az Északi-tenger, a La Manche és az Atlanti-óceán partján. A normandiai partraszállás után némelyiket a szövetségesek bevették, de mivel a normandiai Saint-Malo, illetve a bretagne-i Brest ostroma túl hosszú időt (az utóbbi másfél hónapot) vett igénybe és túl nagy katonai erőt kötött le, az angol és amerikai katonai vezetők szeptemberben úgy döntöttek, a többit csak elszigetelik, és inkább gőzerővel folytatják a hadműveleteket Berlin irányában.

Így maradhattak bekvártélyozva jelentősebb német egységek a háború végéig hat fontos erődben – az említett Saint-Nazaire-en kívül a Csatorna-szigeteken, Dunkerque-ben, Lorient-ban, La Rochelle-ben és Royanban. Közülük Saint-Nazaire a méreteiben és a fontosságában is kiemelkedett, hiszen a város környékén összesen 1500 négyzetkilométerre terjedt ki a németek fennhatósága (ez Nógrád megye 60 százaléknyi területével azonos), és ott volt az egyik legfontosabb szárazdokk és tengeralattjáró-kikötő. A bennrekedt 130 ezer civil lakos közül októberben a megszállók elengedték a nők és a gyerekek legnagyobb részét, de feladásra nem gondoltak: tengeren és szárazföldön is próbálkoztak katonai akciókkal, ám ezeknek semmilyen eredményük nem volt, a szövetségesek „mindössze” 500 katonát veszítettek fél év alatt.

Az erődök többsége a berlini német kapituláció hírére adta csak meg magát, Saint-Nazaire fegyverletételére került sor legkésőbb. Bár Hitler ötlete ezeknek a fegyverekkel, munícióval és katonákkal teletömött fontos helyszíneknek a létrehozására eredetileg nem tűnt igazán elhibázottnak, a szövetségesek végül gyorsan elszigetelték őket, és az összesen 100 ezer főnyi német sereg mindössze negyedannyi ellenséges haderőt kötött le.