Tovább, tovább

A környezetváltoztatás érdemben hozzájárulhat a kreatív ötletek születéséhez – így összegezhető amerikai szakemberek kutatási eredménye. Úgy találták, hogy az új helyre költözés vagy a több tudományos műhely közötti időmegosztás akár évekkel is lerövidítheti azt az időt, amennyi a később tudományos áttörésként értékelt alapötlet megszületéséhez szükséges. Az International Economic Review című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői 1901 és 2003 között kitüntetett kémiai, fizikai és orvosi Nobel-díjasok adatait elemezve vizsgálták, hogy ki mikor és hol dolgozott, mielőtt megkapta volna a legmagasabb tudományos elismerést. Kiderült, hogy a kétévenkénti munkahelyváltás akár két évvel is korábbra hozta a díjnyertes ötletet, de már az ötévenkénti költözés is 0,7 évvel csökkentette a nagy ötletre való átlagos várakozási időt. Azok pedig, akik egyszerre több helyszínen is ügyködtek, 2,6 évvel korábban váltak ilyen módon sikeressé. Az effajta mobilitás tehát jelentősen felgyorsíthatja az innovációt. A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy bár dolgozhat valaki briliáns elmékkel együtt, egy idő után óhatatlanul közös értelmezési keretet alakítanak ki a különféle tudományos témákról. Ilyen környezetben pedig kevéssé valószínű, hogy valaki nagy áttörésre jut. Az új emberekkel való találkozás, az új nézőpontok megismerése viszont beindíthatja a tudós fantáziáját az addig megszokott kereteken túl is. Bár a mostani vizsgálat a Nobel-díjasokra fókuszált, a kutatók úgy vélik, hogy észrevételeik igazak lehetnek bárkire a kreativitást igénylő területeken.