GyorsulóNERózió

Veres Viktor

Az elmúlt 15 évben nem szenvedett ekkora vereséget Orbán Viktor, mint most a Pride tiltása, majd kvázi engedélyezése kapcsán. Eddig az volt a jól bevált forgatókönyv: a kormány olyan kérdéseket dobott be, amelyekről a társadalom jó része, lehetőleg többsége, de különösen a saját szavazóbázisa gyökeresen mást gondolt, mint az unió, a sajtó és az ellenzék. Akik aztán menetrendszerűen rá is vetették magukat a szabadságjogokat, alkotmányosságot, sajtószabadságot, egyes társadalmi vagy munkavállalói csoportok mozgásterét szűkítő kormányzati intézkedésekre. A kormány szorított egyet rajtuk, de nem végzeteset, így a sajátjai szemében egyszerre győzött is, és azt is bebizonyította, hogy a rászórt vádak túlzók.

Ezzel a logikával közelítette meg a kormány a Pride-ot, és kezdett újabb harcba a sajtó és a civilek ellen, de ezúttal túlzásba esett a jogállami normák relativizálásában, és ellenállással találkozott. Hiába fenyegették a felvonulókat bírságokkal, a szervezőket börtönnel, a Pride valóságos szabadságmenetté vált. A Nézőpont Intézet szerint azonban valójában „Orbán mesterterve vált be”, csapdába csalta az ellenzéket, amely eggyé vált a Pride-dal. Bayer Zsolt azzal gazdagította ezt a hamar háttérbe szoruló kormányzati narratívát: „maga Brüsszel adta ki a parancsot”, hogy legyen Budapesten is Pride, „pontosan ilyen lenne a világunk, ha ezek lennének az urak”. A CÖF úgy próbálta keretezni a történteket, hogy a Pride-ot lehetővé tevő Karácsony Gergely főpolgármester akart provokálni, ám „szemben nyugati példákkal, rendőrségünk megértően kezelte a törvénysértők akcióját. Bizonyság, hogy Magyarország nem rendőrállam, hanem jogállam.” A fideszes politikusok jobb híján igyekeztek a Pride néhány – egy szilveszteri bulinál vagy Troye Sivan-klipnél nem megbotránkoztatóbb – jelmezes felvonulójának a képével ijesztgetni a választóikat. Alig telt el két nap az esemény után, Orbán Viktor már egyetlen szóval sem említette, hogy a Pride-ot a tiltás ellenére rendezték meg, és a Brüsszel utasítására cselekvő ellenzék narratíváját kanonizálta.

Csakhogy mindenből egy szó sem igaz: az ellenzék vezető ereje messze elkerülte a Pride-ot, nem sikerült hitelteleníteni Magyar Péter konzervativizmusát, és nem sikerült róla leválasztani a liberális szavazókat sem. Az pedig még a fideszes kemény mag számára is a gyengeség képzetét kelti, hogy az ellenzéki érzelmű közösség egy olyan rendezvényen vonulhatott, amelynek betiltását maga Orbán Viktor jelentette be. Ráadásul a vonulóknak – rendőri felszólítás hiányában – még a belengetett bírságtól sem kell tartaniuk. Minderre pedig nem Brüsszel adott parancsot, hanem sokkal inkább Orbán Viktor. És bekövetkezett az, amitől Lázár János óvta a pártját: hülyét csináltak magukból azzal, hogy hoztak egy törvényt, és nem hajtották végre.

Arra sem nagyon volt példa, hogy egy témát ilyen könnyen engedjen át a Mi Hazánknak a kormány. Bár a rendőrség tett róla, hogy ne dicsőülhessenek meg Toroczkaiék, és ne provokálhassák a felvonulókat, mégis ők voltak azok, akik a kabinet álláspontját képviselték a Pride alatt, míg a hatalom és médiája szinte megnémult egy időre.