Terelésestámadás

Lázár János Facebook / Reels

Saját imázsa építésére és – egyelőre? – nem a fia közéleti szerepvállalásának egyengetésére használja Lázár János a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat.

Ma még nem látszik, hogy a fia politikai karrierjét készítené elő Lázár János azokkal az elmúlt hetekben megjelent videókkal, amelyekben a miniszter a saját gyermeke kérdéseire válaszol, például a Pride-dal kapcsolatban. Horn Gábor politikai elemző, a Republikon Intézet alapítványának kuratóriumi elnöke szerint erre utal, hogy a fiatal Lázár fel sem tűnik a képeken; még az sem derül ki, hogy a miniszter két fia közül melyik áll a kamera mögött. Ez így karakterépítésre a fiú szempontjából alkalmatlan akció; a politikus apa céljainak ugyanakkor maximálisan megfelel – mondja Horn.

Közhely, hogy minden politikus szimpatikusabb, ha a közügyekkel törődő átlagembernek mutathatja magát, mint amikor hivatalos pozícióban tűnik fel. Különösen hálás ebben a szerepben tetszelegnie az egyre látványosabb hibákkal működő MÁV-ért és az elmaradó beruházásokért felelős miniszternek, aki jó eséllyel bármiről szívesebben beszél, mint a feladatkörébe tartozó ügyekről. Bár az utcafórumaival éles vitahelyzetek kockázatát is bevállalja, a közösségi oldalán ő is inkább az emberközeli politikus imázsát építi. Videói között akad olyan, amelyikben valaki „miniszter urazva” tesz fel neki kérdéseket – kommunikációs szempontból a szakértők szerint hatásosabb, amikor a néző világos és életszerű párbeszédhelyzetet lát. Ezt a funkciót tölti be egyes videók elején az „apa” megszólítás.

A beszélgetés „családias” keretezése kapcsán Vajda János ügyvéd és pszichológus – aki több ismeretterjesztő cikket írt közéleti jelenségek pszichológiai hátteréről – George Lakoff amerikai kognitív nyelvész és kommunikációkutató elméletét idézi. Ennek lényege, hogy egy állítás üzenetét, hatását sokszor erősebben alakítják a használt szavakhoz kötődő asszociációk, mint a megfogalmazott állítás nyelvtani jelentése. Így például hiábavaló az átmeneti megszorítások távlati haszna mellett érvelni, mivel a „megszorítás” szó nyomasztó hatása minden mást elhomályosít. „A Lázár-videókban következetesen használt »apa« szó különösen értéktelített, erős asszociációs horgonyként hat, és a legtöbb ember számára gyermekkori függőségélményéhez kötődik” – fogalmaz Vajda. A nyelvi keretezésként használt apa–fia beszédhelyzet miatt a néző úgy érezheti, hogy kis időre bebocsátást nyert a politikus családjába, ami elmozdíthatja a kapcsolatot a racionális (esetleg kritikus) állampolgári viszonyból egy érzelmileg meghatározott kommunikációs helyzet irányába – mondja.

Forgács Bálint, aki az ELTE docenseként foglalkozik kognitív nyelvészeti kutatásokkal, a videók elején elhangzó „apa” megszólítást szintén keretezési fogásként értékeli, de hozzáteszi, hogy a végső hatás a tágabb kontextustól is függ. A politikus valóban gondoskodó apafigurának tűnik a videókban, aki tanító párbeszédben áll fiával, ám az újságírókat olykor viccelődve fenyegető Lázár politikusi személyisége és a kormányoldal kommunikációja különösen ambivalens helyzetet teremt. Hiszen a néző is tudatában van: a NER propagandája az ellenfeleit bűnözőknek, idegen ügynököknek, veszélyes és ártalmas deviánsoknak láttatja, miközben nagy erőkkel törekszik álláspontjuk eltüntetésére a nyilvánosságból. Szükségtelen mindezt a rövid videókban kimondani, mert a nyilvánosságot elárasztó propaganda evidens háttértudássá teszi minden néző számára. Az egy–másfél perces apa-fia videók is – „oldottságuk” látszata ellenére – a központi narratívát követik. Bár a szereplők hangneme – a Pride-os epizód kivételével – végig kellemes regiszterben mozog, „épp ez a megjelenési forma és a közvetített tartalom között feszülő ellentét teszi a videókat igazán manipulatívvá” – állítja Forgács. Szerinte a releváns politikai kérdést csak szórványosan érintő videók mögött álló stábnak nyilvánvalóan nem a meggyőzés a célja, hanem az érzelmi kötődés kialakítása, amivel más propagandaanyagok (többnyire agresszívabb) üzeneteire is fogékonyabbá tehetik a nézőt. A háttérben meghúzódó kirekesztő alapállást csak az az epizód jeleníti meg, amelyikben még a – Pride betiltására vonatkozó – kérdés előtt a miniszter fia leszögezi, hogy „mi többet be nem tesszük a lábunkat” a Kincsem Parkba, ha végül ott tartják meg a felvonulást. A hallgatóság érzelmi elkötelezését a képi beállítás is segíti, hiszen a néző a kamera mögül kérdező gyerek pozíciójába kerül. Ez az apa-fia felállás pedig eleve gátlásokat ébreszt, hiszen „tapintatlanság” lenne a bensőséges idillt hangsúlyos ellenvélemény megfogalmazásával megtörni. Erre a családi életet illető tapintatra hivatkozott Lázár akkor is, amikor újságírók a Pride betiltásáról szóló videóról kérdezték: a miniszter azzal vágott vissza, hogy nem tisztességes dolog a fiába belekötni. Amit, persze, nem is tett senki. ¬ Somfai Dávid