Magyarország 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Orosz beavatkozás

Baráti szuverenitásféltés

Idegen, nyugati hatalmak avatkoznak be a magyarországi választási kampányba – ezt az orosz titkosszolgálat állította egy minapi közleményben, amit a magyar állami hírügynökség kritika nélkül átvett. A Fidesz narratívájával egybecsengő nyilatkozat az Európai Bizottságot és az ukrán kormányt azzal vádolta, hogy Magyar Pétert támogatva igyekeznek elmozdítani az EU egységes Ukrajna-politikájának útjában álló Orbán-kormányt. Az orosz államérdek kiszolgálására hivatott Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) magyar belügyeket „elemző” augusztus 13-ai anyagát a kormánytól független hazai szakértők egyöntetűen a külföldi folyamatok Moszkva számára kedvező befolyásolására alkalmazott műveleti eszközeként értékelték. Célja ekként nem kizárólag az esélyes ellenzéki kihívó hitelességének rontása, esetleg a magyar társadalom politikai megosztottságának fokozása lehetett: Magyarország nyugati szövetségesei számára is jelezhette, hogy Moszkva odafigyel a budapesti baráti kormány jövőbeni sorsára. A kapcsolat szorosságát közben ismét demonstrálta Szijjártó Péter külügyér, aki a pénteki Trump–Putyin-találkozó után sietve konzultált orosz kollégájával, azzal a Szergej Lavrovval, aki országa nagyhatalmi törekvéseit az alaszkai találkozón általa viselt, a Szovjetunra utaló CCCP-s felsőjével nyomatékosította. A telefonos megbeszélés szimbolikus jellegét erősítette, hogy az amerikai–orosz találkozó után a nyugati szövetség vezető politikusai Kijevvel bonyolítottak demonstratív párbeszédet, s többen közülük Volodimir Zelenszkijt Washingtonba is elkísérték. A Szijjártó–Lavrov-egyeztetésen, úgy tudni, nem esett szó az orosz kémszolgálat magyar belpolitikát firtató nyilatkozatáról, Oroszország budapesti nagykövetét pedig annak ellenére nem kérették be, hogy a magyar külügyminiszter 2023-ban az uns államok nagyköveteit „figyelmeztette”: hasonló véleménynyilvánítást a magyar ügyekbe való beavatkozásnak tekintene a magyar kormány. Az orosz hírszerzést mentegetve a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs most azt hangoztatta: „Beavatkozni nem nyilatkozatokkal, hanem pénzzel szokás.” A magyar politikáról közzétett orosz kémanyagra az idén létrehozott úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal sem reagált, amely korábban a Válasz Online-t már egy Zelenszkij-interjú elkészítéséért is idegen propaganda terjesztésével vádolta. A Tisza Párt elnöke az orosz nagykövetnek írt levélben tiltakozott a nyílt beavatkozás miatt. Az ukrán és magyar külügyminiszter hétfőn éles hangú üzenetváltásba bocsátkozott arról, ki kinek tud ártani az energiaellátás esetleges megbénításával.