Utazásból bukó
Miután már a főcímben elhangzik a kecskékkel és antilopokkal kapcsolatos összes szexuális sztereotípia, előkerül Christian Clavier, hogy helyükre tegye a dolgokat. Ő a kacagtató komédiák grand monsieur-je, értékét mozijegymilliókban mérik, hatékonyságát a nagy filmkomikusokéhoz hasonlítják. Clavier a tipikus középosztálybeli francia polgár, aki megúszta a forradalomban a nyaktilót, Párizsban vagy a divatos vidéken él, és meg van győződve arról, ha egyszer valakit Gerhardnak hívnak, utána esetleg valami nemesi előke is következik, de ő sosem lesz franciásan Gerhart. Clavier karaktere állandóan ütközik valami olyasmivel, amit multikultinak neveznek. A Ki hitte volna? című filmjében a gyerekei DNS-tesztet csináltatnak, ami azt hivatott tisztázni, hogy senki sem az, aminek hiszi magát. Leghíresebb filmje változatlanul az Asterix, esetleg a Bazi nagy francia lagzi több folytatásban, amelyben a poénok forrása az, hogy a Clavier alakította katolikus ügyvédnek és feleségének négy lánya négy különböző vallású, etnikumú, hitű stb. férfihoz megy hozzá. Az Utazásból bukó turisztikai last minute-ben Karol Kowalskit, a befolyásos Világjáró utazási magazin tulajdonosát játssza. Clavier könnyen helyzetbe hozható befejező csatár. Ezúttal a háttérből is irányít, megtestesítve a kemény, ám jóságos főnököt: miközben frissen felvett alkalmazottja, Yann (Hakim Jemili) 5 nap alatt 40 turistacélpontot tesztel a marokkói Marrákesben, ő megsokszorozva magát a világ számos pontján bukkan fel. Kenyában móresra tanítja a hiénákat, Tokióban egy karaokebárban Joe Dassin megaslágerét, a Les Champs-Élysées-t énekli japánul. Olyan nagy a karbonlábnyoma, hogy kénytelen hőlégballonban utazva kompenzálni, mígnem fennakad valami nagyon ferde európai építményen. Az Utazásból bukó másik főhőse, Yann alkalmi munkából él, amolyan Rejtő Jenő-i figura, csak nincs annyira jól megírva. Valóban van némi világutazó rutinja, lévén Belleville-ből származik, ami Párizs etnikailag talán legszínesebb része, amit viszont a rengeteg francia turista miatt Párizs 21. kerületének szoktak nevezni. Philippe Mechelen filmje kis nyomokban Indiana Jones-féle kalandtúrát is tartalmaz, a tesztelésbe bekapcsolódik egy régésznek tanuló helyes helyi kisasszony, valamint egy XII. századi titokzatos térkép utáni hajsza, bizonyítandó, hogy a marokkói hajósok már 200 évvel korábban felfedezték Amerikát.
Kiss Tibor Noé: Olvadás
A nagyanya meghal. A harmincas éveiben járó főszereplő-elbeszélő előtt megelevenednek a kislányként nála töltött nyarak. De mégsem ez adja a karcsú, ám annál töményebb regény fő szálát, hanem az, hogy a temetésen másfél évtized múltán találkozni kell az apával. Gyerekkori simogatások, pofonok, családon belüli bántalmazás, tanyavilág, a közeli vágóhídról érkező zajok és szagok, a mákfölre betelepült hattyúk, amint a terméssel megmérgezik magukat. Töredezett képek, emlékfoszlányok, villanások, sejtések, majd konkrétan az anya megerőszakolása a kőkeresztnél, aztán az együtt menekülés tinédzser lányával az éj és az erdő sötétjében, rettegés, hogy így is rájuk találhat az apa, aki most gyilkosság vádjával börtönben ül, és csak jó magaviselete miatt vehet részt a temetésen. Nem kronologikusan követik egymást az események, hanem ahogy látszólag összefüggéstelenül és olykor ismétlődve felbukkannak az emlékezetben, hogy aztán, mint egy nyomozás során, összeálljon a kép. A szaggatottságot ellensúlyozzák az elbeszélő antropológus szerelmének naplóbejegyzései, aki épp terepmunkát végez a tajgában, a hantik földjén. Rideg, kegyetlen világ tárul fel itt, Szibériában is, sok vodkával, droggal, a gyilkos faggyal, ami sokszor végez az emberekkel. Az oroszok pedig olyanok, „mintha folytonosan egy nagy háborúra készülődnének”. 2019-ben járunk. Az olvadás sem hoz enyhülést, csak mocsárrá változtatja a tájat. A traumák is részlegesen oldódnak: a főhős az őt anyjával összekötő örök köldökzsinór mellett már arra is tud gondolni, hogy apja is volt egyszer gyerek, védtelen, kiszolgáltatott.
László Andor: A magyar utcanevek szimbolikus szerepe 1953–1962 között
„Az utcanevek megváltoztatásának gyakorlata a francia forradalom óta a rendszerváltások kinyilvánításának olcsó és gyors módja.” S mert a „balsors tépte” Magyarország históriája meglehetősen gazdag rendszerváltásokban, az „utcanévtörténész” valósággal tobzódhat. László Andor, az ELTE doktorandusza két évvel ezelőtti tanulmányában a dualista korszak átnevezési divatját tekintette át, most megjelent elemzésében a XX. század közepének fordulatgazdag évtizedeit. Ugyanis alig csillapodott le az 1945 utáni évtized utcanévmúltat is eltörlő hulláma, Sztálin halálával új fejezetek nyíltak. Eltekintve (bár ez nem könnyű) a változtatások politikai konnotációjától, a tömeges utcanév-átkeresztelések a hétköznapokban is hihetetlenül sok zavart okoztak. A térkép és GPS nélkül bolyongókat még a helyiek sem tudták eligazítani. Két fővárosi adat: 1953 és 1955 között csak a XV. kerületben 110 utca és tér nevét változtatták meg. Nagy-Budapesten körülbelül két és fél ezer – köztük Kossuthból félszáz – azonos nevű közterület akadt. S még csak ezután következett az 1956-os földindulás, majd a forradalom leverése utáni korrigálás. Ennek legpregnánsabb példája a ma ismét Andrássy út, amelyet hívtak Sztálin, Magyar Ifjúság, no meg Népköztársaság útjának is. Az utcanévkáoszban 1962-ben valamiféle rendet próbált vágni a Kádár-rezsim. A kommunista párt politikai bizottsága, miközben az „ellenforradalom” mártírjainak dömpingben állított utcanévemléket is, iránymutatásként „diszkrét desztalinizációt”, valamint leninizálást írt elő. A közvélemény szelepeként működtetett vicclap, a Ludas Matyi karikaturistája, Erdei Sándor annyit mégis csak tréfálkozhatott, hogy megkérdezte (lásd illusztrációnkat): Vajon mi derült ki a gyöngyvirágról?
Jó utat, Marie
Marie a nagymama, Rudy az ápoló, Bruno a fiú és Anna az unoka. Enya Baroux Jó utat, Marie című első rendezése drámaian vidám, humorosan szomorú lakókocsis road movie egy délfrancia kisvárostól Grenoble-on át Zürich végállomásig. Mindenféle prózai, szokatlan, bizarr kalandok megesnek a 80 éves, végstádiumos rákbeteg Marie-val, aki az asszisztált öngyilkosság lebonyolítása miatt „utaztatja” kis családját az ismeretlenbe. A vakációnak álcázott kiruccanásban a tettestársa, beavatottja Rudy, akinek kész káosz az élete: a munkaadója perrel fenyegeti, mert illegálisan beköltözött az egyik ápoltjához. Kapóra jön neki a Marie-nak tett szolgálat, az idős asszony fia, a kétes üzletekkel, találmányokkal házaló Bruno távollétében ő írja alá az eutanázia iránti kérelmet, majd rá hárul a sofőr szerepe is, mert a késve előkerülő „mama kis fiának” elvették a jogosítványát. Mindannyian magányos különcök, Rudynak a legféltettebb kincse egy dobozban őrizgetett patkány, Marie a nagy utazás titkát kegyes csalással, svájci örökségsztorinak álcázza. Rá is harap Bruno, a felnőni képtelen, indulatos nagy mackó, mert eladósodott, a bankja szorongatja, és kell neki a pénz. Anna a felnőttek zavaros világában tájékozódni próbáló kamasz a nagylánnyá válásának kellemetlenségeivel ismerkedik. Tarka színfolt, szép metafora a történetben a találkozás egy lakókocsis roma közösséggel. A családfő szívélyesen invitálja a kóbor négyes fogatot, hogy csatlakozzanak nagynénje sajátos búcsúztatásához: az átmulatott éjszaka azzal zárul, hogy felgyújtják az elgyászolt lakókocsiját. Marie-é időközben lerobban, ezért a romák cirkuszi kocsijával folytatják az útjukat. Rövid kórházi kitérő során Bruno értesül anyja állapotáról, a kis csapat eléri az utazás utolsó állomását, ahol Marie végleg megpihen. Az Életrevalók könnyedségére, életigenlésére, szerethetőségére emlékeztető filmben az élet végessége, a halál közelsége hozza össze az amúgy diszfunkcionális családot.
Mozart: Don Giovanni
A kultúrtörténet egyik legizgalmasabb és legrejtélyesebb alakjáról, Don Giovanniról szól a Müpa ötnapos szeptemberi minifesztiválja. Filmekkel, tánccal, irodalmi esttel, pódiumbeszélgetésekkel, de mindenekelőtt Mozart Don Giovannijának három előadásával, amelyet Fischer Iván vezényel és rendez, és amelyen a Budapesti Fesztiválzenekar mellett táncosok és főiskolás színészek is fellépnek. Ilyen világválogatott még sohasem énekelte az operairodalom egyik legösszetettebb, legmélyebb alkotását Magyarországon. A XXI. század Mozart-specialistáinak legjava érkezik Budapestre. A címszerepet a dél-tiroli ladin Andrè Schuen énekli, akit Mozart baritonszerepeinek leghivatottabb előadói között tartanak számon, amióta 24 évesen elénekelte a Figarót Salzburgban. Jézusként Magyarországon is fellépett a Máté-passióban, amit Philippe Herreweghe vezényelt, és ő volt Figaro abban az opera-előadásban, amit a 2016-ban elhunyt Nicolaus Harnoncourt karmester utoljára vezényelt. A Leporello szerepére meghívott olasz baszbariton, Luca Pisaroni szintén Salzburgban tűnt fel Masettóként a Don Giovanniban, s azóta ő is Mozart-specialistaként járja a világ operaszínpadait. Szintén az idős Harnoncourt énekesi gárdáját erősítette, a glyndebourne-i fesztiválon készült DVD-n is ő adja elő Leporellót. Az Il Giardino Harmonico olasz klasszikus zenekar emlékezetes budapesti hangversenyén lehetett őt hallani Händel Feltámadás oratóriumában. Nem kevésbé neves a Don Giovanni női főszerepeit éneklő két svéd szoprán, Maria Bengtsson (Donna Anna) és Miah Persson (Donna Elvira). Bengtsson a milánói Scalában játszott Mozart-opera, a Cosi fan tutte Fiordiligijeként aratta számos sikere egyikét. Persson is otthonos a Scala, a Metropolitan, a Bécsi Opera színpadán. A harmadik szoprán Zerlina szerepében az olasz Giulia Semenzato, ahogy a Scalában is. Generációja legkiválóbb tenoristáinak egyike a Don Ottaviót alakító svájci Bernard Richter, aki szintén fellépett ebben szerepben a Scalában, és ő is Harnoncourt kiválasztottjai közé tartozott. Daniel Noyola, a fiatal mexikói basszus Kasper Holten híres Don Giovanni-rendezésében énekelte már Masetto szerepét. Kormányzóként pedig – a Bartók Béla egyfelvonásos operájának Kékszakállújaként világszerte ünnepelt basszus – Cser Krisztián zárja le Don Giovanni történetét.
Frída Ísberg: A jelölés
A tolerancia nem hivatalos világbajnoka Izland. Ezt az irigylésre méltó címet azonban meg is kell tartani, ezért a kormány a mentális, érzelmi és önfegyelmezettségi szint mérésére új állampolgártesztet vezet be. Idő van, ki-ki maga dönthet, hová akar tartozni, az empátiavizsgán megfelelt kiváltságosok vagy a tesztet elutasító és ezért mindenféle kedvezményektől eleső másodrendűek közé. Az ifjú izlandi írónő, Frída Ísberg első regénye, A jelölés előhívja az orwelli világ múlni nem akaró fenyegetettségét, és miközben a jéghideg valóságban jár, Aldous Huxley Szép új világánál is újabb, szebb, ellenőrizhetőbb jövőt vizionál. A jelölés ma játszódik, bárhol, ahol a társadalom vezetését Huxley mindenható, felsőbbrendű alfái a túlfejlett túlélőösztönnel bíró bétákon keresztül érvényesítik akaratukat, a felfelé kívánkozó gammák pedig felsőbb szintre akarnak jutni . Az első csoport a kedvezményezett kaszt, azok a hitelesítésen átesettek, akiknek papírjuk van arról, hogy mentesek az összes ismert antiszociális betegségtől, a nem hitelesítettek pedig szép fokozatosan saját gettójuk foglyaivá válnak. A regény négy karaktert követ, az osztályával jelöléspróbára készülő tanárnőt, egy nehezen kezelhető srácot, egy pszichológust és magát a tesztet népszerűsítő influencert, aki szerint az empátiahiány a vitaminhiányhoz hasonlatos, azaz ugyanúgy kezelhető, mint bármilyen másság. Ísberg regényében Izland választásra készül. A tét nem kevesebb, mint hogy bevezessék-e a megkülönböztető törvényt, amellyel a polgárokat megbízható, nem megbízható, de még átállítható, illetve teljesen megbízhatatlan, veszélyes elem kategóriákba sorolják. Ísberg műve több irodalmi elismerésben is részesült, köztük elnyerte a rangos Per Olov Enquist-díjat, kilenc nyelvre lefordították, a magyar változat Veress Kata munkája.