Árnyakfénytörésben

Tokióban él, szabadúszó lektor, munkája a szavak körül forog, Irie Fujuko-szan mégsem találja a megfelelő szavakat, ha társalgásról van szó. Kavakami Mieko Az éj szerelmesei című regényének 35 éves főszereplője belső monológokban mesél az életéről. A Japánban 2011-ben, magyarul Mayer Ingrid fordításában tavaly megjelent regényben az író Fujuko karakterén keresztül tárja fel az intimitást és az emberi kapcsolatokat kereső magányos nő világát, ami korkép a XXI. századi Japánról. A szorongásait alkohollal oldó Fujukót a sors összehozza a nála jóval idősebb fizikatanár Micucuka-szannal. A találkozásuk mintha kínos, csenddel átitatott kávézásokban merülne ki, ám lassan átfordul filozofikus beszélgetésekbe a fényről. Ahogy egyre többet foglalkoztatja Fujukót a fény, egyre kisebbnek érzi az emberekkel szembeni távolságot, ami új megvilágításba helyezi az életét, önértékelését. A magányon túl az alkoholizmus, a test elidegenedése és a nők szerepvállalása is hangsúlyosan megjelenik a regényben.

Az oszakai szegény munkáscsaládban született Kavakamit két testvérével együtt az édesanyjuk egyedül nevelte. Ő már a harmincas éveiben járt, amikor elindult az irodalmi karrierje, kezdetben költőként, miután felhagyott a zenei pályával. 2007-ben megjelent novellájával a nagy presztízsű Akutagava-díjat nyerte el, majd a regénnyé bővített változat nemzetközi hírnevet hozott számára. A három nő két generáción átívelő története magyarul jövő év elején jelenik meg Nacu nyara címmel. A főszereplő Nacukónak az a dilemmája, hogy vállaljon-e mesterséges megtermékenyítéssel gyereket, testvére mellnagyobbító műtétre vágyik, az ő lánya egyelőre a jól ismert kamaszkori problémákkal van elfoglalva.

A test és testhez viszonyulás a 49 éves Kavakami mindkét regényének visszatérő témája. Míg Az éj szerelmeseiben a külvilággal összefüggésben jelenik meg, hogy a főszereplő milyennek láttatja magát és a környezet milyennek látja őt, a Nacu nyarában a három nő a saját testéhez való viszonyáról értekezik. Han Kang irodalmi Nobel-díjas dél-koreai író Növényevő című könyvében – ami abszurd képzelgés arról, milyen drámai változásokat hoz egy házaspár kapcsolatában, amikor az asszony felhagy a húsevéssel – is ijesztően ábrázolja a test és az én közötti elhanyagolt kapcsolatot. A test középpontba állítása mindkét írónál a XXI. századi ember elidegenedésének metaforája, már nem a világ és az én között tátong szakadék, hanem a test és az én között.

Mivel Kavakami hősei nők, könnyen kategorizálható feminista íróként, ám, mint elmondta: „Feministának tartom magam, de nem feminista írónak.” A regényeiben a női létet érintő témák csupán a leggyakoribb emberi élettapasztalatok összegzései, és mindenkit érintenek, csak ő a nők szemszögén keresztül adja át. Ám regényeinek hangvétele nem tesz különbséget abban, ahogy a nők vagy a férfiak megélik az érzéseiket.