Akkorésmost
Hozzá lehet-e mérni egy-egy vagy akár ötszáz cég mai teljesítményét a húsz évvel ezelőttihez? Toplista-história és statisztikai feladvány.
Húszból tizenkilencszer első
Egyrendhagyótáblázat
Két évtizedes időjárási adatokat gond nélkül össze lehet hasonlítani a mostaniakkal, árbevételi adatsorokkal azonban nem ez a helyzet. A vállalatok bevételére ugyanis a körülmények változása is rányomja a bélyegét, az áraké pedig különösképpen.
A 2005. évi Top 500 első 100 helyezettjének sorsa, illetve akkori és friss árbevétele című táblázatban merészen úgy mérjük össze a HVG legelső Top 500-as rangsorát a legfrissebbel, hogy az egyes cégek neve mellett nem csupán a 2005-ös és a 2024-es árbevételüket tüntetjük fel, hanem egy elnagyolt számítással azt is jelezzük, hogy 2024-es áron körülbelül mennyinek felelne meg az adott cég húsz évvel ezelőtti produktuma. Ehhez a gazdaság öt főágazatának hét árindexét számítottuk ki, a KSH évenkénti adatait összesítve (ipari export: 196%; az ipar belföldi értékesítése: 365%; építőipar: 331%; mezőgazdaság: 286%; szolgáltatások: 164%; kereskedelem – kivitel: 169%; kereskedelem – belföldi fogyasztói árak: 241%), és minden vállalat húsz évvel ezelőtti árbevételét felszoroztuk a szektorára jellemző indexszel.
Bár a számok pontosak, ez az összehasonlítás inkább csak érdekesség, egy-egy cégre nézve nem szabad belőle messzemenő következtetést levonni. Egyrészt azért nem, mert ezen a módon ugyanazzal az ipari árindexszel számoltunk egy autóalkatrész-gyártó, mint amivel például egy húsfeldolgozó esetében, noha az ipar e két, egymástól távoli területén nyilván más hatások alakították az árakat. Másrészt azért, mert nem minden vállalat szuszakolható be egyértelműen valamelyik kategóriába: a Mol például kőolaj-feldolgozóként iparvállalat (mi ekként soroltuk be), benzinkút-üzemeltetőként viszont kereskedőcég, hulladékgyűjtő leányvállalata révén pedig még szolgáltató is. Harmadrészt azért, mert sok cég – a közismertek közül például a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. vagy a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. – nem csupán szerves fejlődéssel, hanem más cégek bekebelezésével is előbbre lépett. Negyedrészt pedig azért, mert menet közben a KSH néhol módszertant váltott: ma nem ugyanúgy számítja például a szolgáltató cégek árindexét, mint két évtizeddel korábban, az első néhány év adatsora tehát nem kompatibilis a következőkével.
Mindezek miatt a táblázatunkban a cégek neve mellett álló, áremelkedéssel korrigált 2005-ös adatokat nem szabad készpénznek venni. Az, hogy az így képzett adatok és a friss tényszámok egymás mellett állnak, egyetlen céget sem minősít: sem akkor, ha 2024-es adata magasabb a historikusnál, sem akkor, ha történetesen alacsonyabb. E táblázatunk – szemben a cégek hivatalos beszámolói alapján összeállított 500-as rangsorral – csupán gondolatébresztő érdekesség.