Elfajult nyaralás
Antony Cordier francia rendező filmjei témájául gyakran választ társadalmi különbségekből fakadó konfliktust. Nincs ez másként a tavalyi cannes-i filmfesztiválon bemutatott Elfajult nyaralás esetében sem. A valahol Nimes és Castillon-du-Gard környékén lévő villa tulajdonosa, a jól szituált párizsi ügyvéd, Philippe (Laurent Lafitte) és felesége, a Medea színpadi szerepével megkínált színésznő, Laurence (Élodie Bouchez) meghívják vakációra lányuk barátját. Az ígéretes ügyvédi karrier előtt álló, algériai felmenőjű Mehdi (Sami Outalbali) akaratlanul tanúja lesz a vendéglátók és a szintén algériai származású gondnokházaspár Nadine (Laure Calamy) és Toni (Ramzy Bedia) közötti csetepaténak. Toniék kénytelenek megszakítani lányuk huszadik születésnapi ebédjét, mert Philippe a gondnokra parancsol, hogy azonnal szüntesse meg a villájukban a vízvezeték-dugulást. Miközben Toni tisztítja a csatornát, hiába kéri, Laurence nemtörődömségében kinyitja az egyik csapot, és az ürülék mind a gondnokra zúdul, aki büdösen, koszosan tér haza. Az újbóli megalázás és a nyilvánvaló megvetés csak ráerősít az amolyan XXI. századi úr és szolga kapcsolatból eredő sérelmekre, feszültségekre, amelyeket mindkét család magában tartott. Az elfojtott indulatok hirtelen a felszínre törnek, és megkezdődik a végeláthatatlan adok-kapok. Kölcsönös engesztelések után visszautasítások, bosszantások, vérig sértések, ami előbb groteszk bohózatba, majd erőszakba torkoll a ház elhagyása fejében kártérítést követelő gondnok családja és az őket feketén foglalkoztató, ám lelépésükért fizetni nem akaró ügyvéd családja között. Mehdi – nem mellesleg a történet egyetlen rokonszenves figurája – felajánlja, hogy közvetít a peren kívüli megegyezés érdekében, ám hiába minden igyekezete, előkerülnek a fegyverek, mígnem a konfliktus lezárásáért mindenki súlyos árat fizet. ¬ Szentgyörgyi Rita
Csuja Imre: EgyÉletem
Az „easy rider öcsém” az Üvegtigrisből, meg a polgármester A mi kis falunkból – vágta rá kapásból a választ Csuja Imre a „Mi jut eszükbe az embereknek rólad” kérdésre. Ez bánat vagy öröm? – faggatta az életút-interjúvoló Csáki Judit a színészt, aki megvallotta, bizony, mindkét érzés a hatalmába tudja keríteni. A néhány hónapja indult színházi stand-up-sorozat – melyet az ötletgazda Lévai Balázs szervez és rendez az olyan „híres művészeknek”, mint Grecsó Krisztián író, a Borbély Alexandra – Nagy Ervin házaspár, Mucsi Zoltán, Szabó Kimmel Tamás, Szinetár Dóra, Thuróczy Szabolcs, valamint a még premier előtt álló Csákányi Eszter – decemberi bemutatóján Csuja mesélt és mesélt, kiapadhatatlanul. Úgy, ahogy az EgyÉletem című produkció beharangozója ígérte, pályája legmeghatározóbb történeteiből csipegetve „személyesen, viccesen – és önironikusan”. Ez utóbbiból jutott a közönségnek talán a legtöbb. Aligha véletlen, hogy a bakifejedelem az Üvegtigris Csokijáról, magáról az ikonizált film forgatásáról, no meg a sztorizásra különösen alkalmas szinkronstúdiós világról ezúttal több szót ejtett, mint mondjuk a Pillantás a hídról Eddie-jéről, Babits Mihály Jónás könyvéről, vagy anyaszínházának, az Örkénynek szívszorító előadásáról, a Secondhand apafigurájáról. A telt házas előadás közönsége hálásan-harsányan fogadta a poéncunamit, a színpadtól – bejelentése szerint – lassan-lassan búcsúzó, új szerep betanulására már nem vállalkozó „örömszínész” fürdött, lubickolt a tapsban. Januártól pedig kezdődik országos turnéja. ¬ Murányi Gábor
Nádas Péter: Helyszínelés – párhuzamos történetek két családregényből
A helyszín az Art Department, amelyet Rajk Judit nyitott 2021-ben, férje, Rajk László korábban műteremként használt lakásából. A kulturális térként funkcionáló szobák adják a hátteret, hogy a Nádas-szövegek interakcióba lépve a hellyel, összefonják a két család sorsát. A kiállítás sok időt igényel, mivel nemcsak képekből áll, hanem hosszú szövegekből, a látogatóknak olvasniuk kell, és igazán jelen lenni, vezette fel Rajk Judit a megnyitót. Különös tárlat, mert a hagyományos értelemben nincsenek feliratai. Másrészt persze vannak, nagyon is sok. Hiszen az anyag nagy része a falakon látható erős szöveg, amely elmondja mindazt, amiről a tárgyak mesélnek, így nézni és olvasni is élmény. Bán Zsófia a megnyitón találóan Póthelyszínelés címmel vezette fel beszédét, hiszen amit láthatunk, a két, sőt három könyv, a rajzok, a fotó és maga a kiállítás nem más, mint nyomok és bizonyítékok keresése, rögzítése, ami újra és újra felbukkan, más-más fénytörésben, mindannyiszor újabb jelentéstartalommal bővülve. A sok izgalmas párhuzam, a véletlennek tűnő egybeesések dokumentumai mind gazdagítják a Nádas-életmű értelmezését. A szerző korábbi írásaiból szembesülünk azzal, milyen szoros kapcsolatban áll családja története Rajk László családjáéval és a Rajk-perrel. A holt anyagok élővé válnak, hiszen tudható, kihez tartoznak, és az is, kihez kerülnek majd. Mint például a Nádas nagymamájának stafírungjából való pólya Mezőtúrról. A nagypolgári családoknál a nőknek tökéletes stafírungjuk volt – mesélte a megnyitón az író –, külön ágynemű arra az esetre, ha a frissen szült édesanya fogadta a vendégeket, és ugyanebből készült a gyönyörű csipke szegélyezte pólya, amelyben Nádast dajkálták. A család valamennyi gyermekét ebbe pólyázták, majd átkerült a Rajk családhoz, és ebben dajkálták Lacikát. Ez a történet részletesen szerepel Nádas egyik korábbi írásában. A falakon ilyenformán ezek a párhuzamos történetek olvashatók, hogy közben a Nádas-fotók és Rajk-rajzok kölcsönösen kiegészítsék és felerősítsék egymást. ¬ Rubin Eszter
Ingmar Bergman: Hűtlenek
„Ha légörvény vagy fuvallat támad, még a kihunyt érzelmek is mozogni kezdenek” – töpreng az idősödő író, akit a drámában történetesen Bergmannak hívnak (Schneider Zoltán), és éppen alkotni készül. Kell neki egy főszereplő, és elfeledettnek vélt érzései hozzák működésbe a fantáziáját. Emlékeiből előlép Marianne (Mészáros Blanka), akinek ugyanaz a keresztneve, mint a feleségéé, akivel a való életben, 1951-től nyolc évig élt együtt. Ő, becézve Gun, a kultikus svéd rendező számos filmjében szolgált modellként, amint az önéletrajzi könyvéből, a Laterna Magicából kiderül. Erről a „partitúra-képmédium” műfaji megjelölésű forgatókönyvről több rendező is azt állította, hogy megfilmesíthetetlen; Liv Ullmann mégis leforgatta, és először 2000-ben Cannes-ban mutatták be, amikor a szerző 82 évesen már öt házasságon, két együttélésen és kilenc gyerekének megszületésén volt túl. Magyar színpadon most debütál a darab a Radnóti Színház harmadik Bergman-adaptációjaként a Rítus és a Jelenetek egy házasságból után. Ez utóbbiban a főszereplők nyíltan kimondják, hogy mint annyi más ember, ők is alkalmatlanok a házasságra. A Hűtlenek tragikus szerelmi háromszöge viszont rejtegeti a titkokat, mindaddig, amíg azok ki nem pattannak. A megidézett Marianne a szíve szerint nem hagyná el férjét, Marcust (Porogi Ádám) és kislányát, Isabelle-t, akit hajcsatokkal lányosítva a társulat új tagja, Katona Péter Dániel alakít, jól érzékeltetve a felnőttek viszályától szenvedő gyerek sérüléseit. A nő a férje legjobb barátját, Davidot (Krisztik Csaba) is megtartaná állandó szeretőnek. „Két férfival élek” – mondja, és bár gyötri a lelkiismeret, képtelen dönteni, míg a körülmények rá nem kényszerítik. Ragaszkodás és szerelmi meg birtoklási vágy kegyetlen harca alakítja a történetet. A fiatal rendező, Bagossy Júlia aktuálisnak tartja a történetet, mert úgy látja, az egyáltalán nem monogám emberi fajnál a hűtlenség a leggyakoribb bűn. ¬ Mátraházi Zsuzsa
Zarándoklat és No. 3.
Egy roma fiú különös képessége folytán bekerül egy tévéműsorba, és egyből híres lesz. Ezt a történetet meséli el No. 3. (The Spectacle) című, 17 perces alkotásában Kenyeres Bálint, és látható a Zarándoklat című egész estés film előtt kísérőként. A korábban az Európai Filmdíjjal és az amerikai független filmes Sundance Fesztiválon is elismert rendező független finanszírozásból két nap alatt készült legújabb munkája finom gesztusokból és apró rezdülésekből építkező hipnotikus látogatás egy olyan világba, ahol a valóság és a tényleges jelen megváltoztatásának vágya egymásba mosódik. Cannes-ban is versenyzett, és kategóriájában felkerült az Európai Filmakadémia shortlistjére. A Zarándoklat című, német–spanyol együttműködéssel megszületett egész estés film a katalán rendező, Carla Simon önéletrajzi trilógiájának (1993 nyara, Alcarras) záródarabja. A kisgyerekkora óta árva, immár tizennyolc éves főhősnek, Marinának be kell szereznie egy nyilatkozatot soha nem látott apai nagyszüleitől, hogy egyetemi tanulmányaihoz megkaphassa az ösztöndíjat. Édesanyja agyonolvasott naplójával és egy kamerával felszerelkezve átkel az Atlanti-óceánon. Nyüzsgő és lármás családba toppan, arra a vidékre, amelyet a naplóból jól ismer, hiszen a szülei itt töltötték az ő világrajövetele előtti időszakot. Azzal szembesül, hogy mindenki másképpen emlékszik vagy másképpen akar emlékezni a történtekre. Megtapasztalja, hogy a vérségi köteléket néhányan inkább letagadnák, sőt a legkisebb gyereket igyekeznek távol tartani tőle, nehogy megfertőzze őket a messziről érkezett rokon. A titkok és a homályos részletek nem szomorítják el Marinát. A napló sorai jóvoltából megidézi fiatal szüleit, akik az 1980-as években heroinfüggőként itt élték a napjaikat, és a fertőzött tű használatától lettek AIDS-esek. A film nemcsak személyes veszteségről, egyéni identitáskeresésről, de egy egész generáció elhallgatott traumájáról is szól. ¬ Mátraházi Zsuzsa