Maroknyitúlélő

Tombol az ősz, öltönyös férfiú fekszik a lírai tájban. Lába a magasban, rajta kígyómarás. A vádlijához női száj tapad, az ismeretség alkalmi és szívó jellegű. A viperamérget el kell távolítani. Láb a magasban, vádli a szájban, s miközben folyik az életmentő szívás, telefon csörren a férfi zsebében. A felesége hívja. Drágám, most nem tudok beszélni, kígyó mart meg, visszahívlak – hadarja a férj. A röhej elérte a csúcspontját. Ilyen az, amikor Park Chan-wook fullba nyomja az abszurdot, más néven a fekete komédiát. A kontextus pedig még ennél is feketébb a rendező új filmjében, a Nincs más választásban. Az öltönyös épp gyilkolni készült, a papíripari szakember a lábát szívogató asszony férjét akarta eltenni láb alól. Vagyis csak volt papíripari szakember, mert Park Chan-wook egy ismerős élethelyzetet fokoz a véres végsőkig, azaz hogy mire képes egy decens férj és bonszaijaival bíbelődő családapa, ha a vállalati leépítés miatt mindene megroggyan. Otthon, egzisztencia, férfiasság, Netflix-előfizetés, minden veszni látszik. És még a foga is bedurran. A dél-koreai rendező gyilkolásba taszítja ezt a kétségbeesett alakot, nem is csak egybe. Ha megy, derülhetünk a csetlő-botló férfi véres ügyein, és ha megy, együtt is érezhetünk vele. Hol megy, hol nem. Hullanak a papíripari konkurensek, sajog a viperamarás, hasogat a bal alsó hetes. Hova lehet ezt még fokozni? A végére minden munkavállaló réme, az AI is beköszön. Nincs is itt semmi rendkívüli, csak egy újabb emberkísérlet Park Chan-wooktól.