Résnyirenyíltkapuk
Lázár János kimondta az igazságot, nincs ezen mit szépíteni. Kimondta, hogy a romák jó része számára, a képzetlenek számára, a szegénységből érkezők számára, tehát a magyar társadalom alsó harmada számára a kormány nem kínál mást, mint segéd- és betanított munkát. Ami nemcsak a nemzet ellen bűn, hanem a nemzetgazdaság ellen is. Lázár később meghosszabbította Bicskéig: „Mit ajánlunk a nyolc osztályt végzetteknek fizikai munka helyett, egyetemi katedrát?” – kérdezte viccelődve. Meg sem fordul a fejükben, hogy a feladatuk az volna, hogy a mai helyzettel szemben a romák zöme továbbjusson az általános iskolánál, hogy az iskolarendszer esélyt adjon, ne az esélytelenséget konzerválja. Fókuszban rovatunkban döbbenetes grafikonokon mutatjuk meg, milyen törékeny volt a 2014-től a Covid-válságig tartó roma polgárosodás időszaka. A magyarországi romák harmada kitört ugyan a szegénységből a gazdasági konjunktúra következtében, de azóta 13 százalékuk vissza is zuhant oda, holott a munkavállalás intenzitása nem csökkent a körükben. Szomorú feljebb lépés ez, dolgozó szegényekké lettek. Nem csoda, hogy Lázár János szavai mélyen felháborították még a Fideszhez közel álló romákat is, hiába tekerte a Dankó rádióra a potmétert Orbán Viktor. A „cigánynóta” nem fogja elnyomni a Tisza által kiküldeni tervezett hangosbemondós kocsikat, amikkel tudatosítani akarja az érintettek körében, mit is gondol róluk valójában a hatalom. Hogy ők is csak (választási) tartaléknak nézik-e őket, vagy van tervük kaput nyitni a felemelkedésük előtt, majd elválik.