Visky András: Megöltem az anyámat
A szülészeten hagyott csecsemőket nevelő árvaház rácsos ágyában ütemesen ringatózva, saját testi épségét is veszélyeztetve ellensúlyozza az elhanyagoltságot, helyettesíti a valakihez tartozás élményét Bernadett, hivatalos nevén Griguca Irén (Bánfalvi Eszter). Világra jöttét követően az anyja kimászott az ablakon, és a későbbiekben sem tartott igényt a lányára, csak akkor, amikor neki lett szüksége segítségre. Az árvaházban a nevelők nem fukarkodnak a fenyítéssel, csipeszt raknak annak a gyereknek nyelvére, aki visszabeszél. Vagy csak – szerintük túl sokat – beszél. De Bernadett és lelki társa, akit nem véletlenül becéznek Csipesznek (Bán Bálint), így is tud kommunikálni. „Tsipeszül”, amit mások nem, de ők maguk remekül értenek. Visky András könyvben 2009-ben megjelent, Identitásjáték tizenhét fejezetben alcímű drámájában Csipesz az árvaházi jelenetekben valós személynek tűnik, később azonban akár a belső hang jelképes figurája is lehet. A Bernadett életének különböző epizódjait szakaszokban felidéző történet az 1980-as években egy romániai gyerekotthonban kezdődik, és valós alapokon nyugszik. Az itthoni állami gondozásról a közelmúltban kiderült botrányokkal való párhuzam csak azt mutatja, hogy diktatúrában a kiszolgáltatott gyerekek, majd a belőlük váló fiatalok sorsa tértől és időtől függetlenül kilátástalan. Bernadettnek a Csipesztől tanult rituáléval képletesen meg kell gyilkolnia az anyját ahhoz, hogy végre önazonos lehessen. A Molnár G. Nóra rendezte felkavaró előadás drámaiságát fokozza, hogy a kamarateremben a nézőtérrel övezett színpadon a két színész az első soroktól karnyújtásnyira teljes odaadással és egymásra hangoltan eleveníti meg a szereplők szenvedéstörténetét. Horváth Jenny díszlete mindössze egy szétszedhető házikóból és néhány marokba fogható kőből áll. ¬ Mátraházi Zsuzsa
A hallgatás terei – A kortárs zene nyilvánossága a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten
A Kádár-korszak nyilvánosságának leghomályosabb rétegét világítja át a kötet. Azt, ami a pártállam első nyilvánossága és az ellenzéki ellennyilvánosság között létezett. Belenyúlt ebbe is, abba is, nem zárkózott el ettől sem, attól sem, független volt ettől is, attól is. Megmutatta a szabadság kis köreit a diktatúrában. Kitöltötte a pártállam kulturális nyilvánosságának hiátusait, amennyire csak telhetett tőle. Hősei, munkásai, alkotói kibrusztolták maguknak azt a teret, amelyben megjelenhetett mindaz, ami egyébként nem jelenhetett volna meg, vagy meg sem születhetett volna, és nem teremthette volna meg a maga közönségét. A könyv az alcíme szerint a kortárs zene nyilvánosságáról szól, de a perifériára szorult zene, irodalom, képzőművészet nyilvánossága összenőtt, és összetársult a szabad szóval, a szabad társasági élettel, a szabad szellemmel. A titkokkal teli életet élő Petrigalla Pál szegényes lakásában 60–65 ember zsúfolódott össze 30 négyzetméteren. Végh László 4 négyzetméteres cselédszobája „az underground közösségi élet egyik legfontosabb interdiszciplináris helyszíne volt” a hatvanas években. Végh doktor, a „konkrét zene” magyarországi apostola akkor is autonóm művészként és személyiségként élte az életét, amikor besúgóként alkalmazták. Az Új Zenei Stúdió, a 180-as Csoport öntevékenyen megteremtette a kortárs zene magyarországi intézményeit. Az általuk lerakott alapokra építette föl Gőz László a rendszerváltás után a világ vezető kortárs zenei intézményei között számontartott Budapest Music Centert. A nagyvilágban legismertebb magyar komponisták is jelen voltak ebben a térben Kurtág Györgytől Eötvös Péterig. Az állami médiából kizárt free jazz is itt volt jelen Szabados Györggyel és társaival. Az ellaposodott magyar zenekari élet ellenállását megtörve jött létre a világ legkiválóbb zenekarai között emlegetett Budapesti Fesztiválzenekar. Ez a másfeledik nyilvánosság úgy nőtt ki a privát terekből, úgy ért el összességében igen sok embert, hogy művelődési házakban, gyárakban, iskolákban, a KISZ intézményeiben, egyéb állami terekben sokan tevékenykedtek, akik elkötelezettebbek voltak a független művészet, a független szellem ügye mellett, mint a pártállam mellett. ¬ Révész Sándor
Első kézből – Egyesült Királyság: Jamie Vardy
„Ha azt mondják, nem vagyok képes valamire, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét” – vallja Jamie Vardy angol labdarúgó, aki tíz éve kulcsszereplője volt a sportág utolsó nagy romantikus történetének, amit a Premier League-ben írt a legnagyobb jóindulattal is középszerű csapat, a Leicester City FC. Vardy és társai az esélytelenek szerepéből rettenthetetlen erőt kovácsoltak, és bajnokok lettek a 2015–2016-os szezonban. A csatár a forgószél felhajtóerejével bíró személyiségével, küzdeni tudásával és góljaival főszerepet vállalt a sikerben. A Leicester játékosai a sportág piaci szemlélete szerint a leértékelt áruk polcairól érkeztek, edzőjük, Claudio Ranieri az általa rövid ideig menedzselt csapatok számát tekintve volt csúcsfogyasztó. Győzelmükre a bajnokságot megelőzően kevesebb esélyt adtak a fogadóirodák, mint arra, hogy Elvis Presley élve előkerül. Aki a végső győzelmükre tett, minden fontja után ötezret könyvelhetett el, de a Rókák bajnoki címe más miatt volt igazán gazdagító és felemelő: bebizonyította, hogy a hiperkapitalizált futball törvényszerűségei felrúghatók, hogy ebben a sportágban az Excel-táblák között még van helye a csodának. Vardy ennek a győzelemnek lett a szimbóluma, pedig a profi labdarúgás törvényei szerint a közelébe sem kerülhetett volna. Nem az angol elit akadémiák világából lett Premier League-játékos, majd bajnok és sztár. Utánpótlásévei nem a fegyelemről és a rendszerről, a technikai és taktikai képzésről, táplálkozási tanácsokról és a médiaszereplés fortélyainak elsajátításáról szóltak. Részmunkaidős gyári munka mellett a nyolcadik vonalas amatőrl igából küzdötte fel magát a csúcsra. Pizzán, Pringles chipsen és Red Bullon élt, szörnyszülött volt az angol elit akadémiák szemében, hogy végül 2012-ben egymillió fontért igazolja le a Leicester, amekkora összeget korábban egyetlen amatőr játékosért sem fizettek. Vardy maga sem hitte el a belefektetett bizalmat, szorongás és bizonytalanság lett úrrá rajta, mindezt kicsapongó életmóddal kezelte, majd varázsütésre vált profivá. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak a feleségének, Rebekah-nak, aki Vardy személyiségéből a hűségét emeli ki a Netflix portréfilmjében. A focista a sikerei ellenére hű maradt a hátteréhez, önmagához, a családjához, és megmaradt a Leicester legveszettebb rókájának. Miközben a klub tíz évvel ezelőtti Premier League-sikerének letéteményesei közül sokan továbbálltak, Vardy 13 év után, 38 évesen búcsúzott el tavaly, stílusosan berúgva 200. gólját. Története társadalmi osztályváltások, -harcok és nagy ugrások sorozata, amit a hozzá közel álló sportolók, barátok és családtagok interjúival színesített dokumentumfilm izgalmasan mutat be, miközben újra végigszurkolhatjuk Vardy nagy meccseit – a pályán és az életben egyaránt. ¬ Nagy Dániel Gergely
Scheer Róbert: Tel-Aviv macskája
Egy élet, egy város, egy éteri szerelem izgalmas, hihetetlen emlékekre, családi, érzelmi mikrotörténetekre épülő játékos megelevenítése Scheer Róbert legújabb regénye. A Tel-Aviv macskájának szürrealizmusa azzal kezdődik, hogy a címében szereplő macskák lépten-nyomon feltűnnek a városban, ám a történetmesélés szempontjából nincs szerepük. Szimbolikus értelemben talán Izrael szabadságra vágyó népét jelképezik. Annál több jelentéstartalom jut a sztereotípiáktól megfosztott Izrael-képnek, a sokszínű, nyitott fővárosnak, amelynek Dizengoff nevű utcájában üldögél könyvekkel, régi tárgyakkal zsúfolt szűk üzletében Boaz Blum. Életműve a Márai Sándor, Lukács György könyveit is rejtő könyvesbolt, származására nézve magyar zsidó, akinek a szüleit a dicstelen magyar múlt kényszerítette az ország elhagyására. Egy nap a ritkán betévedő vásárlók között feltűnik egy rejtélyes hölgy, akinek fontos mondanivalója van Blum számára. Az egykedvű, idősödő férfi érzelmileg sivár világa mögött felesége, Sara és hétéves fiuk, Joel megmagyarázhatatlan eltűnése áll. Húsz év telt el azóta, hogy Blum az összes pénzét nyomozókra költötte, de egyetlen felderítőakció sem járt sikerrel. Maradnak az emlékek, a számvetés önmagával, élők és holtak „megidézése” az ottani és az otthoni múltból. Sokfelé ágazó, chagalli meseszerűségben, humorban, szellemességben és bölcseletben gazdag könyv a Tel-Aviv macskája. Boaz apja, Joakim irodalmi, szellemi műhelyt is működtet a lakásán, ami összetartja a kinti magyar zsidóságot. Filmszerű váltásokban bukkannak fel a magányos főszereplő képzeletében jelenetek az iskolaévekből, a gyerekkori fogadalmakból, a katonaság, a családalapítás idejéből. A szerző személyes élményeit, tapasztalatait is beleszőtte az izraeli hétköznapok, a társadalmi változások, a háborús fenyegetettség légkörének bemutatásába. Scheer kalandos életútja a mai Romániában, Nagykárolyban kezdődött, 1973-ban ott született. Anyja erdélyi magyar nemesasszony, apai ágon zsidó származású. 1985-ben költözött a család Izraelbe. Rockzenésznek indult, később filozófiai tanulmányokra váltott Haifában, majd Tübingenben. Németországi évei alatt németül kezdett el írni, első regénye, A Sussita illata 2012-ben jelent meg. 2022 óta Magyarországon él, és valóra váltotta álmát, végre az anyanyelvén ír. ¬ Szentgyörgyi Rita