Kormányellenes düh
Az USA igyekszik mindent megtenni, hogy az általa támogatott Delcy Rodríguez ideiglenes venezuelai elnök kormányát ne temesse politikailag maga alá a dél-amerikai országot ért súlyos földrengés. A múlt hét szerdán, helyi idő szerint kora este, az első, 7,2-es erősségű rengés központja a fővárostól, Caracastól nyugatra volt. Ezt 39 másodperccel később egy 7,5-ös erősségű követte, néhány kilométerre még nyugatabbra. Az ilyen kettős földrengés egymáshoz közel ritka és rendkívül veszélyes jelenség. A hétfői adatok szerint 1719-en vesztették életüket, de még több tízezer ember eltűntnek számít. A katasztrófa sújtotta területen a jelenlegi kormánynak és az elődjeinek a korrupcióját és a tehetetlenségét kárhoztatják, amiért nem áll rendelkezésre elég eszköz és ember a mentési munkálatokra. Az USA eddig 300 millió dolláros támogatást ígért, amerikaiak tették újra használhatóvá a földrengésben megrongálódott caracasi Simón Bolívar nemzetközi repülőteret, hogy az fogadni tudja a segélyszállítmányokkal megrakott nehéz katonai repülőgépeket. Ugyancsak amerikai katonák segédkeznek a földrengés által leginkább sújtott La Guaira tartományban lévő kikötő helyreállításában, ami Venezuela legfontosabb kapuja a Karib-tengerre. Az ország történetének eddigi legsúlyosabb földrengése 1812-ben történt, Caracas és Merida városokat sújtotta, és a halottak száma a becslések szerint legalább 30 ezer volt.