Bosszúhadjárat
„Valahányszor Irán megöl egy amerikai katonát, annak árát sokszorosan meg fogja fizetni” – dörögte Donald Trump amerikai elnök, miután a napokban Teherán több csapást is mért az USA érdekeltségeire a Közel-Keleten. Két amerikai katona egy jordániai légibázist ért támadásban vesztette életét, egy harmadik eltűnt, Észak-Irakban pedig egy további katona lelte halálát egy lezuhant iráni drón „kontrollált felrobbantása” közben. Ezzel a háború óta a 430 sebesültjük mellett – közülük csak száz július hetedike utáni – már 18-ra emelkedett az elesett amerikai katonák száma.
A több mint egy hónapja az USA és Irán által aláírt, béketervhez vezető szándéknyilatkozat 60 napra hirdette meg a fegyvernyugvást, ám a megállapodás a múlt hétre teljesen összeomlott – nagyrészt a Hormuzi-szoros hajózhatóságának kérdése miatt. Mostanra régen nem látott mértékűre fokozódott az eszkaláció. Kedd hajnalban sorozatban a tizedik éjszaka hajtottak végre jelentős légicsapásokat az amerikai és izraeli erők az iráni infrastruktúra ellen, a Pentagon pedig még több haditechnikát vezényel a térségbe. Az amerikai csapások elsősorban Irán déli, part menti térségét érték, de a kettős felhasználású közlekedési és energetikai infrastruktúrát támadó mélységi csapásokkal Trump részben beváltotta múlt heti fenyegetését, miszerint civil létesítményeket is célba vesznek.
Maszúd Pezeskian iráni elnök kijelentette, hogy Teherán mostantól „teljes körű háborúban” áll Washingtonnal és regionális szövetségeseivel. Ennek megfelelően támadják a Hormuzi-szoroson átvonuló kereskedelmi hajókat, valamint az Öböl menti arab államokat, többek között egy kuvaiti víztisztító telepet is eltaláltak. Az ország vízellátásának 90 százalékáért felelő létesítmény energiaellátását gyorsan helyre tudták állítani. Az eszkaláció része, hogy a Teheránhoz hű jemeni huti lázadók a mostani háború során először jelentették be a csatlakozásukat a harcokhoz.
A hutik a Vörös-tenger kijáratának számító Báb el-Mandeb szorosnál új frontot nyitva blokád alá vennék Szaúd-Arábiát, ez elvben a királyság alternatív vízi kijárata, és itt halad át a globális tengeri kereskedelem 15 százaléka. A Brent típusú nyersolaj hordónkénti (159 liter) ára a hónap eleji 70 dollárról mostanra néhány nap alatt 90 dollár fölé emelkedett. Az Egyesült Államokban pedig a benzin átlagára újra elérte a gallononként (3,8 liter) 4 dollárt, ami lélektani határ, és ez politikailag sokba kerülhet Trumpnak és a republikánusoknak a novemberi félidős kongresszusi választás közeledtével.