Ajánló
Adatínséges idők
Zavarja a Fideszt, hogy csak 400 ezer rászoruló gyerek kap iskolakezdési támogatást, holott az Orbán-kormány számai szerint nem is volt ennyi nélkülöző gyerek. Ez az ellentmondás is jelzi: újra kell kalibrálni a szegénységi mutatókat a tényeken alapuló szociálpolitikához.
Új belépők terhe
A Forma–1-es mezőny tizenegy csapata hozza magával a történelmét is, és ha felrajzoljuk a családfájukat, kifejezetten érdekes sztorik bukkannak elő a múltból.
Keletnek nyitás
Szijjártó átigazolása a BYD-hoz, rámutatott: elégtelenek az állami és a magánszektor közti átjárást korlátozó szabályok.
Buga László
„A legsúlyosabb a helyzet a sürgősségi ellátás, a gyermekgyógyászat, a pszichiátria, a belgyógyászat, az urológia, az érsebészet és az intenzív ellátás körül.”
Karsai György
„Nolan olyan világot mutat be, amelyben nincsenek istenek, ami nagyon izgalmas, új, bátor értelmezés. Kirké nála mindössze zavaros identitású boszorkány.”
Berg Judit
„A kultúra segít, hogy nyitott, szabad gondolkozású, emberséges országban éljünk. A kultúra területén milliárdok folytak magánzsebekbe, a semmire.”
Tartalomjegyzék
Impresszum
- HVG
- Gazdasági, politikai hírmagazin
- FŐSZERKESZTŐ
- GERGELY MÁRTON
- KORÁBBI FŐSZERKESZTŐK
- 1979–1988 VINCE MÁTYÁS
- 1988–2005 LIPOVECZ IVÁN
- 2005–2009 RÉTI PÁL
- 2009–2014 VASS PÉTER
- 2014–2021 JAKUS IBOLYA
- VEZETŐ SZERKESZTŐK
- BODA ANDRÁS, DOBSZAY JÁNOS, DOMOKOS LÁSZLÓ, JUHÁSZ GÁBOR, NAGY GÁBOR, SZABÓ YVETTE
- VIZUÁLIS VEZETŐ SZERKESZTŐ
- HRASCHEK DÁVID
- FOTÓ VEZETŐ SZERKESZTŐ
- MITRUCZKY KINGA
- OLVASÓSZERKESZTŐK
- MUCK TIBOR, PETŐ ANDRÁS
- VEZETŐ KIADVÁNYTERVEZŐ
- VAS TAMÁS
- KÉPSZERKESZTŐ
- KISS-KOHUT ANDREA, VASZKÓ ANGÉLA
- SZERKESZTŐK
- BALOGH CSABA, HAMVAY PÉTER, PARÁSZKA BORÓKA, TÁLAS ANDREA
- MUNKATÁRSAK
- BEDŐ IVÁN, FARKAS ZOLTÁN, FÖLDES MÁRTON, FÖLDVÁRI ZSUZSA (BÉCS), FÜLÖP ISTVÁN, GÁTI JÚLIA, GYENIS ÁGNES, IVÁNYI BLANKA, KERESZTES IMRE, KOVÁCS GÁBOR, MARTINI NOÉMI, MATALIN DÓRA, NÉMETH ANDRÁS, RIBA ISTVÁN, TÓTA W. ÁRPÁD, WEYER BÉLA (BERLIN)
- TARTALOMFEJLESZTÉSI VEZETŐ
- JAKUS IBOLYA
- FOTÓ
- FAZEKAS ISTVÁN, REVICZKY ZSOLT, VERES VIKTOR
- TÖRDELÉS
- BAK ATTILA, KOZMA MIKLÓS, PAULIK LÁSZLÓ
- GRAFIKA
- BÁLINT VIRÁG, SOMODI ANDRÁS
- KORREKTOROK
- MARKWARTH ÁGNES, TOMKA ESZTER
- DOKUMENTÁCIÓ
- PUSZTA DÓRA
- CÍMLAP
- KŐHALMI ZOLTÁN, BÓDI KATI, MARABU
- KIADJA A HVG KIADÓ ZRT.
- FELELŐS KIADÓ
- SZAUER TAMÁS vezérigazgató
- KIADÓHIVATAL ÉS SZERKESZTŐSÉG
- 1037 Budapest, Montevideo utca 14.
- Levélcím: 1300 Budapest 3, Pf. 20.
- Telefon: +36 1 436‑2000 Fax: +36 1 436‑2010, +36 1 436‑2011
- E-mail: hvg@hvg.hu
- KERESKEDELMI IGAZGATÓHELYETTES
- MIKLÓSI ZOLTÁN
- HIRDETÉSFELVÉTEL
- 1037 Budapest, Montevideo utca 14.
- Telefon: +36 1 436‑2020, +36 1 436‑2000 Fax: +36 1 436‑2089
- E-mail: hirdet@hvg.hu
- ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓ
- +36 1 436‑2045
- E-mail: ugyfelszolgalat@hvg.hu
- KLUBKÁRTYA-INFORMÁCIÓ
- +36 1 436‑2045
- TECHNIKAI KIVITELEZÉS
- HVG Informatika
- BRUKNER JENŐ, SZÁNTÓ CSABA
- E-MAIL: ipad@hvg.hu
- INFORMATIKAI IGAZGATÓ
- KIRÁLY LAJOS
- A kiadó a lap bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart. A HVG-ben megjelent minden szerzői mű (cikk, fotó, táblázat, grafika) csak a kiadó előzetes írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül.