Szellem+
Szellem+
Tartalomjegyzék
Film+ A gyermek Mona Lisa

A Velázquez-rejtély 

A rejtélyek nyitányaként a művészeti film első képsoraiban megjelenik Jean-Paul Belmondo, aki kádban ül, cigizik, és egy kislánynak ezt olvassa fel: „Mivel ritkán mentek el napközben, mivel a levegő perzselt, a naptól megállt az élet, a spanyol festők éjjelente gyűltek össze.” Az archív felvétel Jean-Luc Godard 1965-ös, újhullámos, Bolond ­Pierrot című filmjéből való, amelyben Élie Faure művészettörténész Velázquezre vonatkozó szavait idézi a főszereplő. A XX. század egyik legnagyobb műkritikusa ebben az esszéjében annak titkát kutatja, mitől lett a XVII. századi mester képein olyan vibráló a levegő, hogyan lehetett a képein még az árnyékban is jelen a fény, miként érte el, hogy a formák szinte kiugranak a vászonról. Stéphane Sorlat francia rendező ezzel a bejátszással adja meg a dokumentumfilm alaphangját: nem szokványos életrajzi összegzést nyújt, hanem a titokzatos ­velázquezi térkezelés eredetét kutatja. Ezzel a filmmel zárja le a madridi Prado múzeum festőiről szóló „oknyomozó” trilógját; a Hieronymus Bosch és Goya titkainak nyomába eredő korábbi részekben producer volt. A 2025-ben készült záró dokumentumfilm kortárs alkotók és művészettörténészek, restaurátor vagy akár divatszakértő bevonásával értelmezi, analizálja a királyok és köznapi emberek festőjeként ismert Velázquez művein a perspektívát, a kontrasztok megjelenésének mikéntjét. Keresik, hogy a Kislány arcképéről mrt lehet azt gondolni, hogy a gyermek Mona Lisát ábrázolja, hogy a Krisztus Mária és Márta házában című festményen Jézus mrt a háttérben „húzódik” meg. Mi okból nyúlt a festő A szövőnők című képen Arakh­né legendájához? Hogyan játszik a visszaverődés technikájával például a Vénusz tükörrel című egyetlen aktján, illetve hogyan használja a módszert az Udvarhölgyek című festményen is, ahol IV. Fülöp és felesége csak a háttérben elhelyezett tükörben látható? Milyen jelentőséget tulajdonítsunk annak, hogy több alkotásán jelennek meg törpék, így az Udvarhölgyek vagy a Baltasar Carlos herceget ábrázoló portréján is? Sorlat ezúttal arra is kíváncsi, hogy az Édouard Manet, Pablo Picasso, Salvador Dalí vagy Francis Bacon által is nagyra becsült Velázquez mrt kevésbé ismert a közvéleményben, mint sok kortársa vagy több őt követő festő. Vajon a hegyesen, agresszíven az égnek meredő bajusz mrt Dalí szimbólumává vált, mikor könnyen lehet, hogy ő ezzel éppen Velázquezt akarta utánozni? A megszólaló szakértők és kortárs alkotók kor- és pályatársak, filozófusok számos méltató véleményét idézik a spanyol mesterről. A XIX. századi pálya- és honfitárs, Joaqn Sorolla szerint „Mi mind Velázquez gyermekei vagyunk”, ahogy ugyebár az orosz realista próza Gogol köpönyegéből bújt elő. A művészettörténetben abszolút otthonosan mozgók számára valóságos csemege a film. A műkedvelő festészetrajongóknak pedig ötletekkel szolgál az elmélyülésre. ¬ Mátraházi Zsuzsa

Pannonia Entertainment

Sorozat+ Több a semminél

Szilánkok

A social media megjelenése előtt is egy görgetéssel nyílt meg az univerzum: elég volt egy SL450 kabr Mercedes vászontetejét letekerni. Egy ilyen autó a Rodeo Drive-on is sikk, de igazán a Mulholland Drive-on adja a maximumot. A rádban a Moving in Stereo megy a The Carstól, vagy az Ultravoxtól a Vienna. A csomagtartó úgy elegáns, ha üres, de mindegy is; ahová Bret Easton Ellis alakjai tartanak, a hűtőszekrény és a medence éjjel-nappal tele, a dohányzóasztal foltmentes, mert valójában felszippantóasztal, a sör és a vodka sosem fogy el. A magány gyógyszere a Valium, a társasági a kokain. A nyolcvanas években a szülők soha nincsenek otthon, mert mindig máshol vannak; termelik a pénzt, a hazainál különb szexlis lehetőségeket keresnek. A Disney+ beteljesítette az amerikai írószupersztár Bret Easton Ellis vágyát. Nem is vágy volt ez, inkább a nyolcvanas évek tinédzseréveiről mantrázó guru elvárása az ájult utókortól. BEE kezdetben maga is részt vett a nyolc epizód fényesítésében, aztán félidőben megunta, belealudt, ki tudja. A magyarul is olvasható, 600 oldalas Szilánkok alapján készült sorozat szöveghűen követi a 200 oldalas bemutatkozó regény, a Nullánál is kevesebb gyötrelmes születését, ami majd világra jöttét követően féltékennyé tette a posztmodern kortárs klasszisait, és mérhetetlen mennyiségű másolat eredője volt. Írója az első lapon közli, kinek ajánlja művét: Senkinek. A 17 éves – ám húsznál kicsivel többnek látszó önmaga – Bret (Igby Rigney), ha éppen nem egy másik luxusvillában kóvályog másnaposan és kialvatlan szemekkel, az írógépre meredve próbál írni. Mivel a sorozat elképesztően pimasz cliffhangerrel zárul, a nem olvasók talán soha nem tudják meg, összehozta-e a Nullánál is kevesebbet; most még nincs meg a minden idők legjobb regénykezdések között toplistás „Az emberek félnek belekeveredni a Los Angles-i autópályák forgalmába” mondat. Viszont nonstop megvannak az irodalomtörténeti unalmasságoknál sokkal izgatóbb Kokszos Keddek, Szittyós Szerdák, Dögös-dugós Bulik. A Szilánkok jól sikerült kísérlet annak bemutatására, amikor még nem a futárok gyorsaságán múlt, hogy valaki ámulatot keltően jól öltözött legyen, az MTV születésével érdekesebb lett a kép a hangnál, és mindenki szerelmes volt, bár tudta: nem lesz ennek jó vége. Az évtized egyben a szépséges gyermekek fogantatásának korát is reprezentálja azzal, hogy a felnövéstől, a titokzatos Másvilági Lovasoktól, a Pákász (a sorozatban valamrt: Vonóhálós) nevű sivatagi szériagyilkostól rettegő elit Buckley Gimnázium végzős dkjait Richard Gere és Cindy Crawford gyermekei (Kaia Gerber és Homer Gere) játsszák. ¬ Ligeti Nagy Tamás

Disney+

Film+ Furcsa páros

Akik igazán számítanak

Nevetéssel rúgja be az ajtót, átmegy burleszkbe, mielőtt felfedné valódi műfaját az Akik igazán számítanak című érzelmes dráma. Diszfunkcionális embereket, egzisztenclisan nehéz helyzeteket ütköztet a francia Jean-Baptiste Léonetti, aki a pályafutását reklámok rendezésével kezdte. Készített már disztópikus drámát a könyörtelen társadalomról (Fehér kocka, 2011) vagy éppen sivatagi thrillert Michael Douglas főszereplésével és producerségével (A célkereszten túl, 2014). Ezúttal a francia mozi érzékeny színésznőjét, Sandrine Kiberlaint (legutóbb az Isteni Sarah Bernhardt címszerepében volt látható) hozta össze a halk szavú kisembereket, munkásokat gyakran megformáló Pierre Lottinnel, hogy valószerűtlenebbnél valószerűtlenebb helyzetekben tegye próbára őket. Rose-ban és Jeanban semmi közös nincs. A háromgyerekes, egyedülálló özvegy a természet őserejének tűnik, aki minden problémával lefegyverző életörömmel néz szembe. Egy kopott családi hotel emeletén élnek, ami már nem az övék. Rose átmenetinek tekinti a csóróságot, végső kétségbeesésében azt a trükköt veti be a bevásárláskor, hogy füstbombát dob el, mielőtt futva távozna az üzletből. Az egyik alkalommal viszont fennakad a biztonságiakon, de a helyszínelés során feltűnik egy megmentő, aki lefejeli az őröket, majd elmenekül. Rose az ismeretlen férfit a lakókocsijában éri utol. Véletlenül hatalmas tüzet idéz elő, amikor hívatlanul benyit, a kilincsre akasztott rezsó lángra lobbantja Jean lakhelyét. A szótlan, magányos férfi aztán mogorván, meglepődve követi a nő egyre szokatlanabb kéréseit, instrukcióit: odaköltözik a hotelbe, bltözik repülőtisztnek, a gyerekek nevelőapjának adja ki magát alibi gyanánt a gyámügyes ügyintéző előtt. Rose kétes haverjaival seftelő kamasz ft is Jean menti ki a pácból, cserébe jól elverik. A film egyre inkább keserédes hangvételre vált, a nevetés átadja a helyét az árnyalt érzelmeknek, a közelgő drámának, amit pillantásokkal, gesztusokkal érzékeltet a rendező. Az össze nem illő Rose-t és Jeant összekovácsolja a veszteség, amiről mindketten hallgatnak. A bátor anya mindenre kész a családjáért, a hallgatag férfi a cselekedeteivel bizonyítja, hogy támaszt és vigaszt tud nyújtani a nőnek élete legnagyobb csatájában. ¬ Szentgyörgyi Rita

Cirko Film

Könyv+ A hátulsó nézet

Vásárhelyi Mária: Akik elhitték a 20. századot

Volt egy színdarab, amelynek második felvonásában ugyanazt láttuk, mint az elsőben, csak nem a nézőtér felől, hanem hátulról, mintha a színpad mögé csúsztatták volna a nézőteret. Nos, egy jól ismert, vagy annak hitt elülső nézet rejtett hátsó nézetét adja a XX. század regényes életű, nagyszabású személyisége, Vásárhelyi Miklós lánya, Mária a család életéről szóló könyvében. Mélyen visszanézünk két nagyon különböző zsidó család múltjába. Látjuk a lázadások fokozatait, hullámait, ahogy egymásba ér a leláncoló ortodoxia és a modernitás. Látjuk, milyen háttérből ágaznak ki a kommunizmushoz elvezető és abból kivezető lázadások. Az ismert hősök mögött ott tornyosul az elvesztett, meggyilkolt rokonok tömege, és a súlyuk magyarázó erővé válik. A viharos játékokban vaduló gyerekek szemével nézzük végig az ’56-os vezetők családos romániai száműzetésének egymástól nagyon különböző állomásait. Megértjük, hogy a messzi távolban a sok, végletes aggodalom közepette élő anya mellett a bezártságban mrt érezhette egy kisgyerek a biztonságos fészek melegét, amelyből ellenséges, rideg világba zuhant be Budapesten. Látjuk, mennyi depresszs, elkeseredett, kevésbé sem magabiztos szakaszok voltak az optimistának, magabiztosnak ismert Vásárhelyi Miklós életében. Miként súlyosbodott a rabságérzet a szabadulás után. Mennyi konfliktus, feszültség, árulásvélelem osztotta meg azokat, akiket szoros kötelékben, egységben lát a történelem és a közvélemény. Milyen megrendítő ereje volt egy-egy cikknek, szónak, megnyilvánulásnak, amelyek a kataklizmák mellett bagatellnek tűnnek. Mennyi begyógyulni képtelen sebet hordoz a három teljesen eltérő karakterű Vásárhelyi gyerek. Milyen árat fizetett, mekkora terheket hordozott a történelemben elmerült apa mellett álló asszony a nyitottságával, a felvilágosultságával együtt is patriarchális családban. Milyenek voltak a nyomor, a megaláztatás hétköznapjai a „büntiben” lévő apa gyermekei számára. Miként ismétlődtek meg a ’44-es fosztogatások a Románba hurcolt családoknál. Még hosszan lehetne sorolni, mennyi meglepő vagy megrendítő helyzettel, paradoxonnal találkozik az olvasó, ha végigköveti ezt a szubjektív családtörténetet, hátulnézetből. Viszont sajnálatos, hogy a szerkesztésre, az adatok ellenőrzésére nem jutott elég figyelem. ¬ Révész Sándor

Open Books

Opera+ Többféle megközelítés

Fischer és A varázsfuvola

Nincs még egy mű az opera történetében, amely annyi gondolatot ébresztett, annyi művet inspirált volna, mint Mozart életművének egyik csúcspontja, A varázsfuvola. A róla és belőle készült filmek, művek, átdolgozások, értelmezések tömege átfoghatatlan. A daljáték (Singspiel) kapcsolódik többek között a szabadkőművesség, a felvilágosodás, a felvilágosult abszolutizmus problémavilágához. Az Éj királynőjében sokan felismerni vélik a szabadkőművességet betiltó Mária Terézt. A pszichológia Papageno-effektusnak nevezi az öngyilkosságból kivezető utakat. Szeptemberben a Müpa A varázsfuvola expedícra hívja a közönséget. A mű részleteivel dúsított felfedező beszélgetések mellett levetítik Ingmar Bergman 1975-ös híres, A varázsfuvola című filmjét, és a Salzburgi Marionettszínház egyórás, rövidített verzját is bemutatják. A csúcspont a Budapesti Fesztiválzenekar három előadása Fischer Iván vezényletével és rendezésében. Az egyik legelismertebb mélybasszus, a milánói Scala, a New York-i Metropolitan és a Bayreuthi Ünnepi Játékok sztárja, Franz-Josef Selig énekli Sarastrót. A Metropolitan világszerte vetített A varázsfuvola előadásában Papagenóként látható Markus Werba lép színre most ugyanebben a szerepben a Müpában. Két, karizmatikus színpadi jelenlétéről ismert élvonalbeli énekes, Julian Prégardien (Tamino) és Alina Wunderlin (az Éj királynője) mellett Pamina szerepében a lipcsei opera ifjú vezető szopránját, Samantha Gault hallhatjuk ismét Budapesten, aki emlékezetes alakítást nyújtott a Fesztiválzenekar Ariadné Naxoszban című előadásában. ¬ Révész Sándor

Müpa, szeptember 7., 9., 11., 13.