Nemtakargatják

A koronázási paláston látható I. István, Gizella királyné és Imre herceg egyetlen fennmaradt korabeli ábrázolása, és azon kevés tárgyak egyike, ami bizonyítottan az államalapító királyhoz kötődik, hiszen ráhímezték: „Ez a casula Szűz Máriának Fejérváron lévő egyháza számára készült és adatott Krisztus megtestesülésének 1031. évében, István király és Gizella királyné által.” Nem tudni viszont, hogy a miseruhából mikor lett koronázási jelvény, de az első magyar királyhoz fűződő kapcsolata, pompás díszítése, valamint hogy a magyar királyok koronázótemplomában őrizték, alkalmassá tette erre. Tóth Endre A koronázási palást című könyvéből kiderül, hogy valószínűleg Könyves Kálmán volt az első magyar király, aki már ekként használta. Annál is inkább, mert az elődje, Szent László a palást párját a zágrábi székesegyháznak adományozta; fordított utat járt be: királyi hatalmi jelvényből miseruha lett.

Abban még nagyobb a bizonytalanság, hogy a harang alakú ruhát mikor alakították át nyitott palásttá. Egyes források szerint a XII. században, és akkor került rá a lombos indákkal és állatalakokkal hímzett, gyöngyökkel kivarrt gallér. Tóth a palást javításainak elemzéséből arra következtetett, hogy ez jóval később történhetett. Az Árpád-ház 1301-es kihalása utáni trónviszályok idején rövid ideig uralkodó Vencelről feljegyezték, hogy Szent István rocját viselte, ami inkább zárt ruhadarab, mint palást. Első ábrázolása a II. Mátyásról (1608–1619) készült rézmetszetről ismert; azon már a mai formájában látható.

A paláston látható összesen több mint hatvan alakot szigorú hierarchiába rendezte a valószínűleg délnémet műhely alkotója. A központi helyen az Atyaisten alakja, mellette Krisztus és Mária tűnik fel az angyalokkal. Az alattuk lévő sorban helyezkednek el a próféták, majd a 12 apostol, legalul kapott helyet – vértanúk ábrázolásai között – a királyi pár, ám nem a korban szokásos, meg­alázkodó, térdre boruló pózban, hanem a szentekkel azonos méretben. A hagyomány szerint a palást készítésében Gizella királyné személyesen is részt vett, talán a veszprémi apácakolostorban.

A palást anyagát az elmúlt ezer év alaposan megviselte; különösen az ártott sokat, hogy az 1848–1849-es szabadságharc után elásták: a nedves földben töltött évek súlyosan károsították. De már korábban is többször kellett javítani: a XVII., majd a XVIII., legutóbb pedig a XIX. században, a kiegyezés után új alapszövetre kellett rádolgozni a textíliát, hogy konzerválják és megakadályozzák a további állagromlását.