Valakilángol
A velencei filmfesztiválon volt a világpremierje Reisz Gábor Földszint című filmjének. Mikor szokott rá a kormányinfónézésre? Miért került feketelistára a NER-ben? A Lidón beszélgettünk a rendezővel.
Malkovichmenete
A szőnyeg örök
A zsűri megtette a dolgát, az elnöklő Maggie Gyllenhaal talán már vissza is tért brooklyni otthonába, amit jól ismerhetnek az Architectural Digest olvasói. A díjazottak névsora is úgy fest, mint a lakberendezési rovatban megjelent képsorozat: mértéktartást, jó ízlést és kevés meglepetést tükröz. Gyllenhaal kritikával kezdte elnöki működését. A színész-rendezőnő joggal nehezményezte, hogy csupán egyetlen olyan film szerepel a versenyben, amelynek a rendezője nő. Tíz nappal később a velencei zsűri ennek az egy filmnek ítélte oda az Arany Oroszlánt, a fesztivál fődíját.
A dán dráma a második világháború utáni időkben játszódik. Gyakori látvány volt akkoriban, hogy nőket aláznak a náciktól megszabadított köztereken, Dániában is napirendre került a kollaboránsnak bélyegzett nők meghurcolása. Erre a termékeny drámai alapra húzza fel a szobalánytörténetet May el-Toukhy, a Woman Unknown rendezője. Abban nagy volt az egyetértés, hogy a szobalányt alakító Mathilde Arcel játéka aranyat ér, magát a művet azonban visszafogottabban méltatták a kritikusok. Az „elegáns” szó kétélű fegyver, lakberendezési magazinokban az elismerés egyértelmű jele, filmkritikában nem annyira az. A remekműveket ritkán nevezik mívesnek vagy elegánsnak.
May el-Toukhy míves-elegáns drámája lett a fesztivál legnagyobb nyertese, nem csak az Arany Oroszlánt kapta meg, Mathilde Arcel is mennybe ment. Egy fesztiválnak fontos funkciója a sztárcsinálás, és szombat este nagy valószínűséggel ez történt. „Ez az első főszerepem, és az első alkalom, hogy filmfesztiválon járok” – kommentálta győzelmét a 30 éves dán színésznő, akivel most kezdi meg az ismerkedést a világ. Vele is könnyen megtörténhet, ami norvég kollégájával, Renate Reinsvével: ismeretlenül érkezett Cannes-ba, győztesként távozott, és ma már Európa vezető színésznője.
Nagyon rég volt, hogy John Malkovichra az ismeretlenség homálya vetült. Az is lehet, hogy sosem volt kezdő, hiszen ő John Malkovich. Az idén 72 éves legenda mintha öröktől fogva velünk lenne, az örökkévalóság azonban nem minőségi kategória, és az elmúlt 18 évben kevés volt a figyelemre méltó felvillanása. Az is inkább csak a tévében. A híres tar koponya és mellette egy méretes mordály – mostanában ilyen plakátokról nézett le ránk a színész.
És akkor elérkeztünk 2026-hoz, a fordulat évéhez. A mordályt most nem egy B filmes iparos, hanem az Erőszakik, a Három óriásplakát Ebbing határában és A sziget szellemei rendezője adja Malkovich kezébe.
Erre mondják: micsoda különbség!
Senki sem fogja Martin McDonagh szemére vetni, hogy újra leforgatta az Erőszakikat, amit bemutatása óta minden idők legjobb olyan filmjeként emlegetnek, amiben két bérgyilkos Brugge-be látogat. Azért nincs ok reklamálni, mert a Vadló Kilenc minden idők legjobb olyan filmje, amiben két CIA-ügynök a Húsvét-szigeten turistáskodik. Két megfáradt alak, katonai puccsokban és demokráciák destabilizálásában jártas ügynökségi alkalmazott. Az egyiknek bajsza van, a másiknak porkpie kalapja. A hetvenes években egyik sem kirívó. A fiatalabbat a felesége csalja, az öregebb haldoklik. A betegség előrehaladott, Malkovich játéka pazar. Pátosz és poén, poén és pátosz – ebben a műfajban nincs párja McDonaghnak. Ezt eddig is tudhattuk, csak azt nem, hogy ő lesz, aki visszahozza Malkovichot a „mordály mellől kémlelem a semmit” filmek világából. Nagy színészi visszatérésében Sam Rockwell fegyelmezett, odaadó untermannként segíti. Néha beköszön Steve Buscemi is. Ez már szinte sok a jóból.
A nemzetközi lapok kritikáit összesítő táblázatban két film vezetett végig: a dél-koreai Lee Chang-dong elegáns párkapcsolati drámája, a Possible Love és a két kiégett CIA-ügynök. Az Arany Oroszlán elkelt, de valamit mindkét versenyműnek adni kellett. Maradt az Ezüst Oroszlán, a zsűri nagydíja. Mély koreai művészfilm vagy műfaji hollywoodi remeklés? Minden zsűri ettől a dilemmától retteg. Gyllenhaal és társai Lee Chang-dongot hozták ki befutónak, a Vadló Kilenc stábja a Malkovichnak ítélt színészi díjjal vigasztalódhatott. A mindenkinek valamit jegyében kapott díjat a No Other Land készítőinek megosztó dokuvádirata, a NAZA, Ilya Khrzhanovsky legújabb DAU-projektje, és a munka világának robotosaihoz vonzódó Stéphane Brizé is.
Mindenki lelkiismeretesen tette a dolgát, a sztárok felvonultak, az oroszlánszobrokat kiosztották, az élet a Lidón lassan visszatért a hétköznapi kerékvágásába. Ahol nemrég hőgutától tántorgó tömegek tolongtak, hogy közös szelfit készíthessenek az életműdíjban részesült George Clooney-val, most ismét hétvégi fürdőzők keresik a kabinjukat.
Az üzenőfalat is biztosan elszállították már, pedig a legizgalmasabb szavazás ott történt, távol a ceremóniák zajától, egy földbe állított forgácslapon. Sokan ügyet sem vetettek rá a szakadatlan rohanásban, pedig a nép mondott ott ítéletet. Úgy, ahogy csak a nép tud. Szenvedélyesen, indulatosan, maró gúnnyal. Magasról téve mindenfajta korrektségre. Régi velencei hagyomány ez, miként az is, hogy maga a fesztiváligazgató díjazza a legvitriolosabb népítéletet. Korunk ünnepelt filmművésze, Luca Guadagnino hétórás dokumentumfilmmel vett részt a fesztiválon. „Tartóztassák le!” – üzente a nép a rendezőnek. ¬