Szemrevaló
A női sorsok, a rendezőnők, a díjnyertes és a modern filmes technikával rögzített fekete-fehér filmek fesztiválja lesz az idei Szemrevaló, a német nyelvterület legfrissebb alkotásainak seregszemléje. Pawel Pawlikowski történelmi trilógiájának záró részét, az Apaföldet Cannes-ban díjazták. Thomas Mann és újságíró, színésznő lánya tizenhat évnyi emigráció után tér vissza szülőhazájába. Egy fekete Buickkal az amerikaiak által megszállt Frankfurtból a szovjet ellenőrzés alatt álló Weimarba utaznak. Nyugaton a kibontakozó antikommunista paranoia fogadja az írót, Keleten pedig propagandacélokra akarják felhasználni. A Goethe-díj átvételekor tartott beszédében kimondja, hogy nem ismer el zónákat, ő egyetemes német író. Az idei könyvfesztivál díszvendégének, Colm Tóibínnek A Varázsló című regényéből vett részletek alapján készült a forgatókönyv. A szintén fekete-fehérben forgatott osztrák–német Rose című dráma címszereplőjének sorsát több olyan nők történeteiből gyúrták össze, akik a harmincéves háborúban férfiruhát öltve katonaként harcoltak, mert így szabadabb, függetlenebb életet élhettek, mint kisasszonyokként. Rose (az alakításáért Ezüst Medve díjat kapott Sandra Hüller) tízévi háborúzás után 1648-ban egyik elesett bajtársa személyiségét kölcsönvéve állít be egy eldugott faluba, hogy az örökölt földön gazdálkodjon. Amikor lelövi a nyájat fenyegető medvét, azonnal feleséget ajánl neki az egyik birtokos. Muszáj megnősülnie. Házilag fabrikált dildóval bizonyítja férfiasságát, és meglepődik, amikor felesége bejelenti, gyereket vár. Az Ön hisz az angyalokban? című szürreális mese kortalan világban játszódik. Hatalmas szürke épületek, ételliftnyi személyszállító és a hivatal lépcsőházában visszataszító lomtár. Az ambiciózus, életvidám egyetemista Lena itt szerez írásterapeuta-munkát. Egyedül az alkoholista mizantróp, a hívatlan látogatókat húgybombával fogadó Hugo Drowakkal kell dolgoznia. Egymásra hangolódnak, és kiderül, hogy a férfi őstehetség. A bürokrácia útvesztőit nevettető részletekkel jelző dráma sokat elárul az együttérzés csodatevő erejéről. A fesztivál színesfilm-kínálatában szerepel a megható és mulatságos Űr a szívemben című önéletrajzi adaptáció, az Esti műszak a munkáját imádó ápolónőről, valamint a valós történeten alapuló Karla, a szexuális zaklatást elszenvedett tizenkét éves lányról. A Wilma többet akar címszereplője a negyvenes éveiben kezd új életet, ahogy A legmagányosabb ember a városban című fikciós dokumentumfilm idősödő blueszenésze is. Az Ingeborg Bachmann – Valaki, aki egykor én voltam című film a nők rendszerszintű társadalmi kizsákmányolását is leleplező, száz éve született írónak állít emléket. ¬ Mátraházi Zsuzsa
Nick Payne: Csillagrulett
„A párhuzamos világok elmélete annyira elvont, hogy megkérdeztem egy kozmológust, mégis mit mond egy bulin, amikor megkérdezik tőle, hogy mi a munkája. Az univerzum megszületését és elmúlását kutatom, ezt válaszolta” – idézte fel Nick Payne Constellations című darabja 2012-es londoni ősbemutatójának próbaidőszakában. A méhek világának pontos rendje és kihalásuk víziója is foglalkoztatta, így támadt az ötlet a világegyetemek és a mikrovilágok magányos „gazdáinak”, a fizikus-filozófus nőnek és a méhész férfinak a közös történetéről. És ha csakugyan léteznek azok a feltételezett párhuzamos univerzumok, akkor a találkozások is egynél több formát ölthetnek. És öltenek. Az előadás minimáldíszlete a forgandó-változékony kis kerék, a rulett, a jelmez is inkább csak jelzés, a mozdulat és a fény már beszédesebb, Mészáros Sára és Pál András színészi játéka dúsgazdag. A magyarországi bemutatón, 2019-ben a Radnóti Színházban még nevesültek a szereplők (Marianne és Roland), Bérczes László rendezéséből a nevek (is) kimaradnak, marad az idő mint főszereplő, ahogy a műfaji megjelölésben áll: a „tragikomikus játék az idővel”. A közös idő, a még valóságosan itt lévő és az emlékekben őrzött idő, a véges és a végtelen, a semmiség és a mindenség, a szorgos méh és a csillagos ég. Bérczes Lászlót legutóbbi rendezéseiben (Jon Fosse Kaposváron bemutatott Őszi álom és a jelenleg is látható szkénés Reggel és este című darabjaiban) az életidő, az elmúlás foglalkoztatja, a színpadra fogalmazásban a remek színészek mellett/mögött most is Kiss Mónika dramaturg és Rozs Tamás zeneszerző segíti. Egyszerűen szép előadás született. ¬ Puszta Dóra
Furcsa pár
Neil Simon örök érvényű színdarabjának a világsikert az 1968-as filmváltozat hozta meg Jack Lemmonnal és Walter Matthau-val. A tűz és víz karaktereket öröm nézni, ha olyan ritmus-, poén- és humorérzékű színészek alakítják, mint Alföldi Róbert és Stohl András. A színpadon – a Puskás Tamás rendezte előadásban – először játszanak együtt, barátságuk nagyban hozzájárul fesztelen játékukhoz. Alföldi zsémbes, lezser, rendetlen, egzisztenciálisan megroppant figurát hoz Oscarként. Stohl Felixe tökéletes ellentéte, kész konyhatündér, a rendcsinálásban, a takarításban nincs párja, a kártyalapokat is hipóval tisztítja. Hiteles látványt nyújt, ahogy sírásrohamok közepette, kötényben, fakanállal a kezében panaszkodik, hogy mindenről ő gondoskodik. A sármos, régóta elvált Oscar és az otthonról kirúgott barátja rövid idő alatt lejátszanak egy párkapcsolati komédiát. A jó hangulatú pókerpartit Oscar rendetlen New York-i lakásában megszakítja a feldúlt Felix érkezése. Fel-alá rohangál, a haverok és a házigazda attól félnek, hogy kétségbeesésében öngyilkos lesz, amiért a felesége kihajította, mert elege lett a neurotikus férfi elviselhetetlen természetéből. Oscar befogadja az otthonába, de arra nem számít, hogy vége a nyugalmának. Neil Simon találó poénjai mély emberismeretről tanúskodnak. Ismerős mindkét férfitípus, az egyik az önsajnálkozó, panaszkodó, a szegény én szerepkörében érzelmeket, figyelmet magának kisíró Felix ilyen. A másiknál a mogorvaság gyakran álarc, védőpajzs, azért emeli fel a hangját, hogy visszarántsa barátját a valóságba. Mindenesetre három hét együttélés elég ahhoz, hogy Oscar az ideg-összeroppanás szélére kerüljön, míg Felix talán még soha nem érezte magát ilyen jól, és végül továbblép. ¬ Szentgyörgyi Rita
4–6
Ha valaki átszállás nélkül akarja átverekedni magát Budapesten, a 4-es, 6-os villamost kell használnia. A 4-es, 6-os Budáról Budára úgy csinál egy félkört, hogy nem a vízen jár. A Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar között a Vígszínház a feltételes megálló. Villamosjáratról még nem írtak színművet, és tulajdonképpen most sem igazán írták meg, inkább egy hagyományos színházi rendet felforgatva eljátsszák azt, ami másnap este esetleg kicsit máshogy történik. A 4-es, 6-os nem csak villamos, egy körúti kocsmahálózat is, a színházhoz legközelebbi nonstop nyitva tart, akár az élet. A színház régi vágású elegáns közönsége a megszokott székéből figyelheti, mit csinálnak az italpultpiramis (Schnábel Zita díszlete) körül a kisunokák és más, oda betérő emberek. A rendező, ifj. Vidnyánszky Attila ezúttal is elbontja a nézőtér és a színpad közötti kordont, kezdés előtt és a szünetben szinte mindent szabad, ami amúgy egy színházban tilos. A kulisszát így határozta meg: „Olyan helyszínt kerestünk, ahol a legnehezebb szépséget, játékot és reményt találni. A kocsmát úgy képzeljük el, mintha Magyarország modellje lenne, vagy inkább Budapest gyomra.” Vagy Budapest torka? A Víg előterében talán még egy kis ázottkutya-szagot is érezni, a padlóra kiöntött italt, hányást fertőtlenítő anyag szagát mintha bepermetezte volna a műszak. A műfaji megjelölése mulatós, ennek megfelelően az előadás bizonyos hangsúlyos dramaturgiai pontjain némileg gátlástalan szabadjáték is megengedett. Végül is a kocsma magyar nemzeti örökség, az áldozathozatal, a félrészeg gyónás, a megénekelt hőstettek szimbolikus tere; egy Mered vagy nem mered játék, kocsmakvíz, kocsmaoperett, kocsmaköltemény, és még számos sokféleképpen lecsengő íz, trendi koktél. A 4–6 egyetlen év, az ország emlékezetes tanulóidejének bizonyult 2025–2026 eseményeire szándékosan bemondott jó és nem annyira jó poénjait Kondákor Ajsa Panka koreográfiájában játsszák, és néha felbukkannak a televízióból előmászó, a penészes falakból előbújó szellemek is.
A 4–6 a tavaly bemutatott nemzedéki iskola, tornatermi példázat, a @LL3t4rgIA folytatása, annak továbbépített alakjai járnak vagy inkább billegnek tovább a buktatókkal, kis győzelmekkel és egy nagy bukással zsúfolt idővonalon. A tavaly érettségizett osztály diákjai hivatalosan is felnőtté váltak, a baj csak az, hogy arról elfelejtették őket értesíteni, hogy felnőttnek lenni végleges állapot, abból nincs visszaút. Ötvös András a @LL3t4rgIA iskolaigazgatójaként Unicummal a kezében szerencsés utat kíván az életbe kilépő diákoknak. Mi lett az érettségiző osztállyal? Megtalálták a helyüket, vagy elfoglalták azt, ami éppen szabaddá vált? Nati (Gál Réka Ágota) az egyetemet éppen szüneteltetve pincér egy olyan kocsmában, ahol míg teheti, mindenki megfordul: a nagy dumás főnöknő, a kis dumás, a gyűjtögető, a lecsúszott színésznő, a hőzöngő futballdrukker (Kovács Patrícia, Borbiczki Ferenc, Majsai-Nyilas Tünde, Medveczky Balázs, Telekes Péter). Van, akinek a megjelenése olyan, mint a Duna hídjain váratlanul keresztbe vágó szél: az előadás Pogány Induló félperces elordított rapjével kezdődik, hogy aztán a felvonás közben egy különös színpadi produkció részese legyen. ¬ Ligeti Nagy Tamás
Mommy Blue
Szorongatott élethelyzetbe kerül a film férfi főszereplője, Máté (Vilmányi Benett). Lehetetlennek látszik a felektől függetlenül kialakult családi konfliktus olyan megoldása, amelyben egyik résztvevő érdeke sem sérül. Édesanyja, Krisztina (Für Anikó) a cukorbetegség szövődményeként elveszíti a látását. Művészettörténetet tanított egy középiskolában, és osztályfőnökként is szeretik, elismerik a diákjai. Amíg csak lehet, titkolja, hogy elsötétült körülötte a világ, mert képtelen elfogadni, hogy többé nem élhet teljes életet. Nem akarja megtanulni, hogyan kell használni a fehér botot, még csak elő sem veszi, amikor fia a fogyatékkal élők számára ingyenes belépőt kér a múzeumban. Krisztina ugyanis nem mond le a festmények élvezetéről, Máté meséli el neki képről képre járva a látványt. A fia tudja, hogy a tagadás után a haragon, a depresszión át a komoly veszteséget követő gyászmunka összes szakaszát végigjáró anyja csak rá számíthat az életét hallatlanul megnehezítő testi változás elfogadásában, az újrakezdésben. Csakhogy Máté újdonsült apa is, animációs rendező feleségének, Eszternek (Waskovics Andrea) éppen felível a karrierje, úgyhogy a kertészként dolgozó Mátéra nagy szükség van kisfiuk gondozásában. Újabb dilemma, hogy Eszter külföldi szerződést kap; két évre Párizsba kell költöznie. A fájdalmas téma, a kiszolgáltatottság terhe nem nehezedik a cselekményre. Az intelligens Krisztinának remek a humora, ami a legsötétebb pillanatokban is elővillan, fia reakciója pedig kiemeli a sírni, és egyben nevetni való hangulatot. A Mommy Blue Mayer Bernadette első játékfilmrendezése, a forgatókönyv saját korábbi élményeire támaszkodik. A Mommy Blue-t a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb filmnek választották, a különösen nehéz szerepben remeklő Für Anikó a legjobb színésznő, a szokásos átélt alakításért Vilmányi Benett pedig a legjobb színész díját kapta. A CineFesten a közönségdíjat érdemelte ki az alkotás. ¬ Mátraházi Zsuzsa