Délibábokhősei

Jement is megpróbálta bekebelezni az arábiai törzseket erőszakosan egyesítő és Szaúd-Arábiát 1932-ben megalapító Abdulaziz Ibn Szaúd, de mire csapatokat küldött délre, Jahja Mohamed ed-Din észak-jemeni zaidita síita imám és király már hadat üzent a szaúdiaknak a határviták miatt. Amikor az imám 1933-ban fogadta a szaúdi békedelegációt, elhangzott híres mondata Ibn Szaúdra utalva: „Ki ez a beduin, aki idejön, hogy megdöntse családom 900 éves uralmát?” A beduin csapatoknak végül sikerült elfoglalniuk Nadzsrán és Dzsizán északi területeket, illetve Aszír vörös-tengeri tartományt, de a nyugat-jemeni Szanaáért indított offenzívát a nehéz, hegyvidékes terep miatt feladták. Állítólag Ibn Szaúd azt tanácsolta a fiainak – akik később sorra követték őt a szaúdi trónon –, hogy soha ne tegyék be a lábukat Jemenbe.

Az 1934-es táifi megállapodás elismerte ugyan a szaúdi fennhatóságot Nadzsrán, Dzsizán és Aszír felett, de e területek elvesztése a mai napig fájdalmas Jemenben. Három évtizednyi viszonylagos nyugalom után a zaidita imamátus helyére lépő jemeni köztársaság 1962-ben semmisnek nevezte a táifi alkut, és kinyilvánította a három tartomány visszaszerzésének szándékát. Rijádban még nagyobb rémületet okozott, hogy Egyiptom 70 ezres sereget küldött a szaúdiak által támogatott jemeni royalista gerillák ellen. A polgárháború 1970-ig tartott, de Kairó nem tudta a maga javára fordítani a harcot, Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök Jement a saját Vietnámjának nevezte.

A szaúdiak taktikát változtattak, elnézték az irredenta ideológiát, és pénzzel segítették Észak-Jement. Megvonták azonban a támogatást, amikor 1990-ben az egyesült Jemen kormányának ENSZ-küldöttsége nem szavazta meg a Kuvait lerohanása miatti Irak-ellenes katonai akciót szentesítő BT-határozat. Rijád egyúttal több százezer jemeni vendégmunkást küldött haza. A támogatások és hazautalások elmaradása súlyos válságot okozott, ami 1994-ben újabb polgárháborúhoz vezetett a szeparatista déliek és a központi kormány között.

Rijád támogatása kisegítette Ali Abdullah Száleh jemeni elnököt, aki azonban oly mértékű szaúdi befolyás alá került, hogy újra elismerte a táifi megállapodást. Az északi területen közben egyre erőteljesebb lett a szaúdiak által pénzelt szunnita vahabita térítés és a zaiditaellenes kampány. Husszein Badreddin al-Huti neves zaidita prédikátor vezetésével az északnyugati Szada tartományban mozgalom indult a síita hagyományok megmentésére és a térséget elhanyagoló, a szaúdiaknak behódoló központi kormány ellen. Bár Jemenben a szunniták vannak többségben, a 24 milliós lakosság 35 százalékát adó zaiditák a szélesebb jemeni társadalom számos sérelmét is meg tudták fogalmazni.

A klán vezérének 2004-es meggyilkolását követően a helyére öccse, a mozgalmat ma is vasmarokkal és könyörtelenül irányító Abdulmalik al-Huti került. A család vezetésével azóta a hutik fél tucat felkelést indítottak, mire 2014-ben elfoglalták a fővárost, mára pedig Jemen területének harmadát és lakosságának kétharmadát ellenőrzik. Bár Irán támogatása kulcsfontosságú volt, hogy a rongyos felkelőkből 350 ezres, rakétákkal és drónokkal felszerelt, szervezett hadsereg váljék, az utóbbi hónapokban Szaúd-Arábia ellen indított huti támadások – még ha jól is jönnek Teheránnak – sokkal inkább az egy évszázada kezdődött jemeni–szaúdi szembenállásba illeszkednek. A hutik újrakeretezett narratívája azt üzeni, a mozgalom nem Irán csatlósa, hanem független iszlamista erő, amely az arab világban egyedüliként vállal szolidaritást a palesztinokkal, egész Jement irányítani akarja, és képes a globális ellátási láncok megbénítására.