A határzónában gyakran jelentkezik a hozzáértés hiányának érzése. Amikor szembekerülünk tudásunk hiányosságaival, megkérdőjeleződhet a személyiségünk, a hozzáértésünk, az önbizalmunk, a szakértelmünk és a hatalmunk.

Ugyan tisztában vagyunk azzal, hogy senki sem lehet minden területen szakértő, mégis számos feltételezésünk van arról, mi történhet, ha elismerjük a nemtudásunkat. Elveszíthetjük a bónuszunkat, a befolyásunkat, a tekintélyünket, sőt még az állásunkat is.

Miért félünk az ismeretlentől?

Többek között azért, mert ilyenkor saját magunkkal találkozunk szembe: a sebezhetőségünkkel és halandóságunkkal. Azzal, hogy mégsem vagyunk tévedhetetlenek.

Amikor a komfortzónánkon belül mozgunk, és ismerős helyzeteket kell kezelnünk, úgy érezzük, uraljuk a helyzetet. Formális és informális szerepeink megvédenek az ismeretlentől, ám azt is megakadályozhatják, hogy teljes mértékben szembeszállhassunk vele. A szerepeink olyanok, akár a védőköpönyegek, amelyek alá elbújhatunk, hogy elkerüljük a nemtudás miatti sebezhetőséget.

A tudás védőköpönyege annyira második ruhadarabunkká lesz, hogy elfelejtjük: külső burok fed bennünket. A köpenyből idővel kényszerzubbony lesz, és mindenki úgy tesz, mintha nem venné észre, és senki sem meri kimondani, ami nyilvánvaló: „A császár meztelen!”

A határzóna és a szégyen

Egyik gyakori jele annak, hogy a határzónához érkeztünk, hogy szégyenkezünk a korlátaink miatt. Brené Brown, aki a sebezhetőséget, a szégyent és a bátorságot kutatja, így definiálja a szégyent:

„Olyan, mély fájdalommal járó érzés vagy élmény, amely során sérültnek hisszük magunkat, és emiatt méltatlannak a szeretetre és összetartozásra.”

Arról is felismerhetjük a szégyent, hogy elszigeteltséget vált ki belőlünk. Megakadályozhat bennünket a továbbjutásban, mivel szeretnénk távol kerülni azoktól az emberektől és attól a helyzettől, akik és amelyek ezt az érzést keltik bennünk.

A szégyen azt is megtiltja számunkra, hogy a helyzetről egyáltalán véleményt nyilvánítsunk. A határzónában megszólal bensőnkben a kritikus, aki az észszerűség és a logika hangján kérdőjelezi meg a képességünket bármilyen cselekvésre, és visszafog bennünket.

Nem mindegy, hogyan gondolkodunk magunkról

Carol Dweck, a világ élvonalbeli motivációs kutatója annak az okát kereste, hogy egyesek miért sikeresek, mások pedig miért nem. Különösen az érdekelte, hogy van-e összefüggés az intelligencia, a tehetség és a siker között.

Könyveiben Dweck meglepő kutatási eredményről számolt be: a siker szempontjából a gondolkodásmód többet számít, mint a rátermettség. Ez azt a belső monológot jelenti, amelyet gyakorlatilag mantrázunk magunknak az intelligenciánkról, a tanulási képességünkről, a személyiségünkről és a tehetségünkről. Ez befolyásolja, hogy a már megszerzett tudásunkhoz ragaszkodunk-e, vagy nekivágunk az ismeretlennek, és új készségeket szerzünk.

Dweck kétfajta gondolkodásmódot különböztet meg. A rögzült gondolkodásmód esetében azt hisszük, hogy intelligenciánk, tehetségünk és tulajdonságaink születésünkkor adottak, és génjeink, kulturális neveltetésünk vagy szüleink nevelési módjának örökségéből következnek. Meg vagyunk győződve arról, hogy bár apró lépésekkel elérhetünk valamiféle javulást, de nem valószínű, hogy valaha is jelentősebb változásra lennénk képesek.

A fejlődésorientált gondolkodásmód viszont az, amikor úgy hisszük, hogy bár természetes adottságaink, tulajdonságaink és intelligenciánk jelentik a kiindulópontot, innen továbbfejlődhetünk, és céljaink elérése érdekében puszta gyakorlattal, fegyelemmel és kitartással fejleszthetjük személyiségvonásainkat és javíthatunk adottságainkon.

A rögzült gondolkodás hatása a határzónában

Gondolkodásmódunk rögzültségének vagy fejlődésorientáltságának óriási befolyása van arra, milyen döntéseket hozunk, hogyan viselkedünk, és így milyen eredményeink lesznek.

Dweck például azzal érvel, hogy a rögzült gondolkodásmódúaknak állandóan bizonyítaniuk kell, mások és saját maguk számára is folyton meg kell erősíteniük, hogy képesek bizonyos dolgokra. Mindent megtesznek az ismeretlen kerülése érdekében, ami kudarccal is végződhet.

A rögzült gondolkodásmódú ember számára a kudarc szégyent jelenthet. Az is előfordul, hogy inkább olyanokkal veszi körül magát, akik közül kiemelkedik, nem pedig olyanokkal, akikhez esetleg nem ér fel.

A rögzült gondolkodásmód komoly akadály a határzónában. Meggátol abban, hogy nyitottak legyünk az új megoldások kipróbálására és a kísérletezésre.

A fenti cikk Steven D’ Souza és Diana Renner Nemtudás című könyvének szerkesztett részlete. Mit tegyünk, ha ráébredünk, hogy elértünk tudásunk határvidékére, és ami azon túl húzódik, az kusza és félelmetes? A Nemtudás című könyvben neves coach szerzők kalauzolják el az olvasót az új élethelyzetben rejlő buktatók és lehetőségek között. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.