Anyukám kilenc éve halt meg. Nem volt felhőtlen a viszonyunk. Húszévesen szült engem, nem kívánt terhességből, amit egész gyerekkoromban tudatosított is velem. Sok szeretője volt, akik mindig fontosabbak voltak neki, mint a gyerekei. Az öngyilkosságát is egy szerető miatt követte el, azaz akkor sem gondolt ránk, nem voltunk fontosak számára.

Édesapámtól hamar elvált, én pedig nevelőapa mellett nőttem fel. Ő jól bánt velem, nem úgy, mint anyám, aki tettleg és szóban is bántalmazott. Bármennyire igyekeztem, nem tudtam neki megfelelni. Egy húgom született még, aki beteges volt, talán ezért kevesebb bántás érte.

Anyám és a nevelőapám anyu halála előtt két évvel költözött szét az utolsó szerető miatt. Ekkor végleg megromlott a kapcsolatom anyámmal. Elvárta volna, hogy hazudjak a kedvéért a nevelőapám ellen, amit nem tettem meg, ezért megharagudott rám. Onnantól nem beszélt velem. Akkor már egyetemista voltam, nem éltem velük. Valójában már 15 éves koromtól kollégiumban laktam, és csak hétvégente jártam haza.

Amikor anyám és a szeretője szakítottak, akkor lett anyám öngyilkos. A családi házunk étkezőjében talált rá a szomszéd. Biztosra akart menni, mert gyógyszert is vett be, és felkötötte magát. Nem szívesen megyek azóta se oda, nem akarok leülni az étkezőasztalhoz.

A vér szerinti apám felvette velem a kapcsolatot. Megtudtam, hogy a szüleim válását is anyám hűtlensége okozta. Ennél sokkal megrázóbb volt azzal szembesülnöm, hogy anyám már akkor megkísérelte az öngyilkosságot, amikor velem négy hónapos terhes volt. Gyógyszert vett be, és csak az mentette meg az életét, hogy apám időben hazaért. Viszont nagy volt az aggodalom, hogy én megmaradok-e, és ha igen, nem születek-e valami rendellenességgel.

Tudtam, hogy nem kívánt gyermek voltam, de ez rátett még egy lapáttal. Nehéz sors, ha ennyire nem kellesz az édesanyádnak, viselem is ennek a máig tartó következményeit. Nem könnyű hinnem a szerethetőségemben, abban, hogy én is fontos lehetek valaki számára, egyáltalán, hogy van létjogosultságom a világban.

Egész életemben azt hazudta nekem anyám, hogy nem kellettem az apámnak, és a válás után egyáltalán nem érdekeltem őt. Kiderült, hogy apukám sokáig próbálkozott, de anyám és az ő anyja elzártak előle, mindig valamit hazudtak, hogy miért nem találkozhat velem. Egy idő után feladta, ami természetesen már az ő felelőssége, őt sem mentem fel.

Azt is megtudtam, hogy anyunak volt egy abortusza, mielőtt velem megfogant, 16 évesen. Mindig sejtettem, hogy soha nem is akart anya lenni, és ezt megerősítve láttam. Most én már édesanya vagyok, de sajnos két vetélésem is volt, így amikor ezt megtudtam anyámról, előjött ennek a fájdalma is. Míg ő több lehetőséget kapott az élettől, de könnyedén megvált egy gyerekétől, a meglévőknek pedig nem tudott szeretetet nyújtani, addig én elveszítettem az annyira várt babáimat.

Nagyon összetett volt a gyászom, és a mai napig az, pedig két alkalommal jártam pszichoterápiába. Igaz, amikor túl mélyre mentünk, abbahagytam. Anyám halála után a barátnőim vittek el, mert öngyilkos gondolataim voltak, mélyre zuhantam. Kínoztak a kérdések, miért így, miért úgy, miért velem. Legfőképpen, miért nem jutott nekem egy szerető anya, mint másnak? Miért nem kellettem neki? Azzal szembesültem, hogy gyakorlatilag kétszer is elhagyott, megtagadott, egyszer magzati koromban kísérelt meg öngyilkosságot, egyszer meg 25 éves koromban, ami aztán végleges lett.

Talán jobb is, mert bármennyire rosszul hangzik, megfogalmazódott bennem, hogy ha élne, máig kapnám a folyamatos bántásokat. Így csak a múlttal kell megküzdenem, ez is épp elég nagy feladat. A pszichológussal első körben a gyermekkort próbáltuk feldolgozni. Az a cél, hogy elfogadjam magam, higgyek abban, hogy szerethető vagyok, hogy kellek úgy, ahogy vagyok, és nem csak ha csendben játszom a szobában, és nem zavarok senkit.

Anyám halála után intéznem kellett a temetést, utánajárni a banki hiteleinek, sarkamra állni, miközben még egyetemre jártam, és dolgoztam mellette. A sok tennivaló nem is engedte, hogy a gyászt mélyen megéljem. Akkor pattant el valami, amikor a hamvasztásnál ki kellett választani az urnát. Hogyan, most az anyámat beletesszük egy dobozba? 45 évesen? Nem ott lenne még a helye.

Egyrészről űr van bennem. Nem is biztos, hogy a személyét gyászolom, hanem azt, aki lehetett volna. Az anyaság is felhozott bennem újabb fájdalmakat. Átérzem azt az erős kötődést, szeretetet a gyerekem iránt, és ez is egy tükör, hogy az én anyukám erre nem volt képes.

Annak a kislánynak a szenvedését is jobban látom, aki akkor voltam. Látom a kisfiamon, mennyire nélkülözhetetlen számára a szeretet, mint az éltető napfény, és fel sem tudom fogni, hogy anyám ettől megfosztott. Az is elszomorít, hogy a kisfiamnak és a most születendő kislányomnak nem lesz nagymamájuk.

Aggódom, nehogy olyan legyek, mint anyám! Soha nem emeltem a kisfiamra kezet, de előfordul, hogy hangosabban szólok rá, és olyankor azonnal a saját anyámat látom. Mivel próbálom elkerülni a konfliktusokat, nem vagyok túl következetes. Ebben a férjem segít. Anyámnak talán soha nem volt bűntudata azért, mert rosszul bánt velünk. Tökéletesnek képzelte magát, tankönyvi nárcisztikus személyiség.

Az öngyilkosságával, a cserbenhagyásával kitörlődtek a jó emlékeim. A rosszak megmaradtak, megvannak a verések, a lelki terror. Jó mindössze egyetlen maradt, amikor kaptam egy Barbie babát.

Fura és bonyolult ez a gyász. Van bennem csalódottság, harag, hogy miért nem kaptam meg, amit szerettem volna, de ott van az is, hogy ha élne, az életem valószínűleg még nehezebb volna. De közben mégiscsak az anyám volt! Nem tudom, mikor kerül pont ennek a végére.

HVG Könyvek

Mindennap eszembe jut, mindennap foglalkoztat egy kicsit. A temetőbe nem járok. Megcsináltam mindent, de a temetése óta nem mentem ki. Azt hittem, nem gyászolom már, de ha a harag is egyfajta gyász, akkor még nem jutottam a végére.

Próbálok megbocsátani, mentségeket találni: fiatal volt, egyszerűen nem mindenkinek való a gyerek, bele lett kényszerítve az anyaságba, ő is hozott valamit otthonról, meg ilyenek. De akárhogy is próbálom felmenteni, azért fáj.

A fenti cikk Singer Magdolna Élethazugságok című könyvének szerkesztett részlete. A kötetet itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.